Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)

2. szám - Márkus Miklós: Bulgária vízellátásáról

Hidrológiai Közlöny 1959. 2. sz. 118 (c Bulgária vízellátásáról MÁRKUS MIKLÓS 1957. őszén, közel három hónapig, a Szófiai Vodokanalprojekt Vállalat vendégeként, alkalmam volt egyes bulgáriai mélyépítési létesítményeket, azok tervezési, illetve kiviteli munkáit tanulmányozni. A következőkben szeretném ismertetni a vízellátás tárgyköréből szerzett azokat a tapasztalataimat, amelyek alkalmasak arra, hogy a hazai műszakiak is képet alkothassanak a Bulgár Népköztársaságban a vízellátás területén folyó építőmunkáról. Bulgária agrár jellegű állam. Ennek ellenére iparának fejlesztése hatalmas ütemben folyik, azonban önálló ipari vízműve még kevés van. A főfeladatot a lakosság és a mezőgazdaság jó ivóvízzel való ellátása jelenti. Ez a feladat azonban nemcsak a tervező szakembereké, hanem — a párton és a tömegszervezeteken keresztül — a széles néprétegé is. Bulgár vendéglátóink szavai szerint: „a lakosság jó vízzel való ellátása nálunk elsőrendű politikai kérdés." Azt pedig, hogy ez a mondás hogyan vált valósággá, azt legjobban a megépült és építés alatt álló vízellátási rendszerek bizonyítják. Ezeknek a vízműveknek a tervezésénél a szokásos elveket alkalmazták, de mindegyiknél találhatók olyan megoldások, amelyek joggal kelthetik fel a műszaki emberek érdeklődését. Pl. olyan hatalmas vízvezeték és összefüggő vízellátási rendszer, mint a Dobrudzsa területén épülő ; az azbesztcementcsövek széles alkalmazási területe ; a gravitációs lehetőségek felhasználása ; a várnai vízműnél a vízkezelés egyszerűsége ; a stara-zagorainál az erőmű üzemvízalagútjának felhasználása ; a felszíni vizek széleskörű alkalmazása ; a magas hegyvidéki vízszerzések ; Burgassban a melegvízforrások felhasználása — s ezt a sort lehetne folytatni még számtalan hivatkozással — mind-mind azt bizonyítják, hogy a bulgár vízellátási szakemberek munkájának eredménye, amely természetesen nem választható el a helyi adottságoktól, méltó a széleskörű ismertetésre. A következőkben néhány vízműről adok rövid ismertetést: Dobrudzsa Bulgária északkeleti részén, a Duna és a Fekete-tenger között elterülő 200—300 m magas karsztos mészkő fennsík (1. ábra). Bulgária éléskamrája, gazdag, jó termő vidék, vízben azonban nagyon szegény. Egy-két évtizeddel ezelőtt a lakosság vizét szamárháton, vödörrel hordták, néha 30—40 km távolságról. A falvak és városok kis utcái a vízárusok kiáltásaitól visszhangzottak. Ma ezt a kb. Duna—Tisza köze nagyságú területet egy új vízellátási rendszer csővezetékei hálózzák be (2. ábra). A tervezett vízellátási rendszer több mint kétharmada megépült és üzembehelyezése is megtörtént, a további részek építése folyamatban van. A vízellátási rendszer építését egy külön erre a célra létrehozott vállalat végezte és végzi. Az ellátandó terület 11 kerületre, azon belül 23 csoportra oszlik. Minden csoportnak önálló vízszerzése és külön hálózata van, összekapcsolva a szomszédos csoportokkal. Minden csoport önállóan üzemel, de szükség esetén a csoportok a kerületen belül és a kerületek egymást ki tudják segíteni. A vízellátásba 10 város, 457 falu s még ennél is több állami gazdaság és termelőszövetkezeti csoport kisebb telepe kapcsolódik be. E vízrendszeren keresztül 516 000 lakos, összesen 1320 l/sec vízmennyiséggel van ellátva. A víz szállítását 2950 km hosszú csővezeték, 36 db primer és 37 db secunder szivattyútelep biztosítja. A vezetékek anyaga azbesztcementcső, melyeket „Simplex" rendszerű kötésekkel kapcsolnak össze. Alkalmazási területük 5—8 atm. üzemnyomásig terjed, átmérőtől függően. Az azbesztcement csövek legnagyobb átmérője 636 mm. (A csőgyártás és szerelés ismertetésére későbbiekben térek vissza.) A magasabb nyomású csőszakaszokat a tervezésnél már előre kiküszöbölték, ahol azonban elkerülhetetlen volt, ott a hosszabb szakaszokon hegesztett vagy a rövidebbeken karimás kötésű acélcsöveket fektetnek, korrózió elleni bitumenes védőbevonattal. Természetesen az acélcső drágább, s mivel jelenleg még Bulgáriában importcikk, alkalmazásának elkerülése a tervezésnél is döntő szempontként jelentkezett. A vízszerzési helyek a karsztfennsík szélén, a mély bevágásokban, völgyekben vannak. Az ott épült szivattyúházaktól a lehető legrövidebb vonalon vezették a nyomóvezetéket a legközelebbi magaspontra telepített víztárolómedencéig, ahonnan a vezetékek további szakaszai mint gravitációs vezetékek működnek. A helyes nyomásviszonyokat és a megfelelő víztartalékokat 243 földalatti víztárolómedence és 82 víztorony biztosítja (1. kép), általában 200—300 m

3 tározótérfogattal. A víztornyok átlag 10—-15 m magasak, (de van 22—25 m magas is) monolitikus betonszerkezetek. Megfelelő állvány és zsaluzóanyag a fában gazdag országban rendelkezésre áll. A víztárolómedencék az általános X O MA NIA Kolorovgród Tirnovo M Dimifrovo Nesseber Burgosz?' WA "nii!' Jtönitro' ^mógit Min völgytórógóf ^ ^ 1 \ílagoj/vgród üimífröi^o?^. viros*, ma G O Hí É» ö 0 K

s 1. ábra. Bulgária