Hidrológiai Közlöny 1958 (38. évfolyam)

6. szám - Kertai Ede: Vízfolyások vízerőkészletének fokozottabb kihasználása

JfOJf Hidrológiai Közlöny 1958. 6. sz. Kertai E.: Vízfolyások vizerőkészletének kihasználása Népgazdasági szinten nyilvánvaló, hogy az előbbi értékelés az, amelyet figyelembe vesznek, hiszen egy nagy komplexum beruházásánál a népgazdasági tervezőket az érdekli, hogy a létesítmény egészében gazdaságos-e. Ez az eljárás azonban azzal a hibával járhat, hogy a kiépítés mértékének egy meghatározott értéken túli emelésével olyan többletberuházások járnak, amelyek nem állanak arányban a várható gazdasági haszonnal. A szakirodalom szerint általában véve a kiépítés mértékét a teljesítmény-, illetve energianövekmény gazdaságossági vizsgálatával kell meghatározni. A növekményre vonatkozó energiagazdasági mutatószámoknak a vizsgált teljesítmény, illetve energiaérték változásának függvényében való vizsgálata annál is célszerűbbnek látszik, mert ezeknek a görbéknek jellege, határozottabb alakja, lényegesen könnyebbé teszi a választást, mint a fajlagos egységköltségek rendkívül lapos görbéje. Véleményem szerint azonban van ennek az eljárásnak is hibája. A népgazdaság ugyanis rendszerint valamilyen gazdaságossági kritériumot állít fel a beruházásokkal szemben. Pl. azt igényli, hogy a vízerőművek esetében mutatkozó többlet beruházás a hőerőmű és vízerőmű termelési költségei között mutatkozó árdifferencia révén térüljön meg 5 év alatt. Akkor, ha azt a kritériumot csupán a növekmény-beruházásokra, illetve energiamennyiségekre vonatkoztatjuk, akkor nagymértékben sújthatjuk a vízerőhasznosítást, mert előfordulhat, hogy a termelhető energiamennyiséget ezzel már túl alacsony szinten lehatároljuk, holott a közepes megtérülési idő még jóval alatta maradna a megengedett értéknek. Ezzel számot tevő olyan energiamennyiséget vonunk el a hasznosítástól, melynek gazdasági eredménye valamivel kedvezőtlenebb ugyan, mint ami a népgazdasági szinten kívánatos volna, de amelynek kihatásai népgazdasági szinten mégsem jelentkeznek, mert az alapenergia mennyiségek elbírják, mintegy szubvencionálják a költségesebb energiamennyiséget. t[év] í ij . Uj 5 I £ Qj ii U i.iii A kiépítés merteke [m

3/sec] 7. ábra. A termelési egységköltség változása a kiépítési vízhozam függvényében Abb. ö. Veránderlichkeit der Produktions-Einheitskosten in Abhangigkeit von der Ausbauwasserrnenge Fig. 5 Energy unit costs plotted against the utilized discharge 10 . / /l / 1 tnJ 1 / í / 1 / 1 /I 1 \ /» i ! —" n i u. í 7. 3. 1. a [m

3/sec] 8. ábra. A megtérülési idő és a kiépítési vízhozam összefüggése Abb. 6. Beziehung zwischen Rücklaufzeit der Investition und der Ausbauwasserrnenge Fig. 6 Relation between period of amortization and utilized discharge A 8. ábrán a jelű görbe valamilyen vízerőmű teljes, az ,,t

n"görbe pedig a növekmény beruházás megtérülési idejének változását adja a kiépítési vízhozam függvényében. Ha a kiépítési vízhozamot azzal a feltétellel kívánjuk meghatározni, hogy a közepes megtérülési idő 5 év legyen, akkor a t = 5 ordináta magasságában húzott vízszintesnek a tt görbével való metszéspontja az 1. jelű értéket adja. Az ehhez tartozó végtermék megtérülési ideje az ábra szerint megengedhetetlenül hosszú. Ha pedig a t = 5 értékkel az ,,t

n" jelű görbét metszem el, akkor a 2. jelű vízhozamértéket kapom. Itt a közepes megtérülési idő amit a ,,tt" görbén olvashatunk le, kereken 3 év, jóval kisebb a megengedett 5 évnél. Az én véleményem szerint a helyes eljárás az, ha más gazdaságossági követelményt állítunk az egész beruházásra és mást a többletberuházásra. A teljes beruházásra a népgazdaság által megkövetelt gazdaságossági mutatószámokat kell a vízerőműnek felmutatni, míg a növekmény beruházásokra még észszerű határok között maradó, de kedvezőtlenebb gazdaságossági mutatókat. Pl. a teljes beruházásra vonatkozóan a megtérülés ideje lehetne 5 év, míg a növekményberuházások megtérülési ideje 10 év. Ezzel a kettős korlátozással elérhetjük, hogy lényegesen nagyobb energiamennyiséget hasznosítunk a rendelkezésre álló elméleti vízerőkészletből úgy, hogy ez a népgazdaság számára elfogadható mértékben gazdaságos, és a végtermék egységköltsége sem ér el lehetetlen értéket (8. ábrán a 3. jelű érték). Ez a felvetett gondolat egy bizonyos kedvezményezést jelent a vízerőkészlet fokozottabb kihasználása érdekében, ésszerű határok között. Ilyen kedvezményezésre jó példát találunk a Szovjetunióban kialakult gyakorlatban, ahol is vízerőben gazdag kerületekben épülő vízerőműre 15 éves megtérülési időt, míg vízerőben szegényebb kerü-