Hidrológiai Közlöny 1958 (38. évfolyam)

6. szám - Kertai Ede: Vízfolyások vízerőkészletének fokozottabb kihasználása

Kertai E.: Vízfolyások vízerqkészletének kihasználása Hidrológiai Közlöny 1958. 6. sz. 1^01 Szerző módszere egyfeladatú helyettesítő művet vesz figyelembe, de azt másfajta lehetséges műszaki megoldással, ugyanazon a helyen és céllal. Ez azért helyes, mert egy társulásnál a résztvevő mindig azt nézi, hogy a lehetséges más megoldással szemben, milyen előnyt biztosít a közös megoldás. Pl. az amerikai módszer az öntözés esetén azt nézi, hogy a közös célú vízlépcső helyett csak egyfeladatú, az öntözés céljait szolgáló duzzasztómű költsége mekkora. Ezzel szemben szerintem egy ugyanott létesített szivattyús vízkivétellel való összehasonlítás a helyes. A módszer figyelembe veszi az egyes létesítményekkel elért gazdasági eredményeket és a ráfordítások, ill. a haszon időbeni megoszlását. Nemcsak a beruházásokból származó különbséggel számol, hanem az üzemi költségek különbségeivel is. Az összehasonlítást azután egy időpontra vetítve — mintegy közös nevezőre hozva — végzi el. A módszer tehát lényegében egy előzetes minősítésen alapuló, a reális helyettesítő művekkel szemben várható, azonos időpontra vetített haszon arányában adja meg a közös költségek megosztását. 5. Folyami vízerőművek kiépítési vízhozamának meghatározása Valamely folyószakasz vízerejének fokozott hasznosításánál egyik legfontosabb tényező a hasznosított (kiépítési) vízhozam meghatározása. Ez gazdaságossági vizsgálatot igénylő feladat. A kiépítési vízhozam meghatározásához ismerni kell azokat az összefüggéseket, amelyek egyrészt a kiépítési vízhozam, másrészről pedig a termelhető energia mennyisége, a beruházási és üzemi költségek, végső fokon pedig a termelt energia egységköltsége között fennáll (7. ábra). Ennek a görbének — amint látható — minimuma van, amely abból adódik, hogy a kisebb vízhozamok, tehát a kisebb teljesítmények környezetében a termelési egység-költségeket a nagy állandó költségek, a nagyobb kiépítési vízhozamoknál, tehát a nagyobb teljesítményeknél a gépek viszonylag kisebb kihasználtsága megnöveli. Közismert megállapítás, hogy a vízerőműveket nem erre a minimális termelési költséget biztosító vízhozamra kell kiépíteni, hanem annál nagyobbra, éspedig olyan értékre, amelyet a gazdaságosság szab meg. Az eljárás általában véve az, hogy öszszehasonlító vizsgálatokat végeznek egyéb termelési módokkal és a kiépítés mértékét addig növelik, ameddig a vízerőhasznosítás versenytársa tud lenni a helyettesítő energia-termelési módoknak. A kiépítés,mértékének megváltoztatása többletberuházás révén meghatározott teljesítményés energianövelésben jelentkezik, amelyet azután rendszerint egy, ezzel egyenértékű helyettesítő hőerőművel hasonlítunk össze. Azok a kísérletek, amelyek arra irányultak, hogy a kiépítés mértékének megválasztását, annak meglehetősen bonyolult energiagazdasági feladatát, matematikai módszerrel oldják meg, nem váltak be és ezek az elméleti törekvések a gyakorlatban nem kerültek alkalmazásra [10]. A gyakorlatban ezt a feladatot csak fokozatos megközelítéssel, sok változat kidolgozásával és alkalmazásával lehet megoldani. Amint a közölt ábrából is kitűnik, a minimumpont környezetében a költséggörbék rendszerint nagyon laposak. Már magának a minimum helyének a meghatározása sem történhet tehát határozottan s így nem csoda, hogy nehéz kijelölni a még gazdaságosan hasznosítható vízhozamot is. Ezek a lapos görbék inkább csak a kiépítés „gazdaságos szakaszát" jelölik meg. A gazdaságossági számításoktól teljesen egyértelmű megoldást tehát nem is lehet várni. Kzen túlmenően, ha gazdaságossági vizsgálattal meg is lehet határozni a kiépítési vízhozam értékét, ezt egyéb népgazdasági tényezők figyelembevételével amúgy is némileg módosítani kell. Pl. : valamely vizsgált esetben kiadódnék 450 m

3/s kiépítési vízhozam, viszont adott esésviszonyok figyelembevételével a gépgyártás 100 m

3/s-ot emésztő turbinát tud célszerűen biztosítani, akkor mérlegelendő, hogy négy vagy öt gépegységet alkalmazzunk-e. Az elmondottakból tehát az világlik ki, hogy a kiépítési vízhozam megállapítására nehéz olyan szabályokat felállítani, amelyek egyértelmű eredménnyel járnak. Nem szabad azonban arra a következtetésre jutnunk, hogy azért ilyen vizsgálatokat nem is kell elvégezni. A következőkben megvizsgálom, hogy milyen eszközökkel lehet a gazdaságos szakasznak azt a pontját kijelölni, amely az adott körülmények között a rendelkezésre álló vízerőkészlet legnagyobb hányadának hasznosítását még gazdaságosan lehetővé teszi. Adott kiépítés esetén a gazdaságosság mértékének meghatározása elvileg az alábbiak szerint történhet: 1. meghatározzuk a vízerőmű gazdaságossági mutatóinak középértékeit, éspedig a megtérülési idő, az 1 kW, illetőleg az 1 kWó fajlagos beruházási költségek középértékeit. A megtérülési idő középértékét a képlet alapján a helyettesítő hőerőmű adatainak figyelembevételével úgy számítjuk, hogy abban a teljes beruházások és a vízerőműben évente összesen termelhető energiamennyiség szerepel. A képletben A'„ = a vízerőmű beruházási költsége K/, = a hőerőmű beruházási költsége kh = a hőerőmű termelési egységköltsége k„ = a vízerőmű termelési egységköltsége E = a vízerőműben termelt, évi energia mennyisége. 2. Eljárhatunk úgy is, hogy a gazdaságossági mutatókat csupán a kiépítés mértékének változásával kapcsolatban jelentkező többletberuházások és többletenergia mennyiségek alapján határozzuk meg.