Hidrológiai Közlöny 1958 (38. évfolyam)

5. szám - Dr. Kiss István: A vízvirágzásról

38Jf Hidrológiai Közlöny 1958. 5. sz. Dr. Kiss I.: A vízvirágzásról A víz virágzásra vonatkozóan régebbi tudományos adat tudtommal eddig nem került elő. A jelenség azonban annyira feltűnő, hogy a néphagyományban, illetve a mondavilágban is megrögződött. Általánosan elterjedt a „véres víz" mondája. Pl. az Alpok havasi legelőin a tavasszal keletkező, gyakran pirosodó vizű tócsákat a nép ,,vér-tavak"-nak (Blutseen) nevezi. Ezek vize nappal erősen felmelegszik, éjszaka pedig lehűl. A bioszesztonszíneződést- rendszerint az Euglena sanguinea okozza bennük. Nálunk is közismert a „véres eső" mondája. Erre a csatornákban, esővízgyűjtő medencékben összegyűlő esővíz bizonyos idő múlva bekövetkező megpirosodása adott alapot. Ez esetben többnyire aHaematococcus pluvialis szerepel mint tömegproducens. A néphit azt tartja, hogy maga a leeső csapadék „véres". Vörösen színezett eső azonban igen ritka, s ezt nem mikroszervezet, hanem a viharok alkalmával a levegőbe kerülő nagy mennyiségű por okozza. A Haematococcus a már összegyűlt esővizet csak bizonyos idő múlva színezi pirosra. Több esetben megfigyeltem, hogy az esővíz felületén először sárgászöld hártya jelenik meg, amelyet a Haematococcus fiatal és a víz felületén hártyába tömörülő egyedei alkotnak .Az esőzés után — különösen verőfényes időben — e hártyába tömörült zöld sejtek pirosodni kezdenek. A pirosodás, ctZclZ ct hámatochrom termelődése egy-egy centrális gócból indul ki, s 1—2 órán belül a sejt egész belsejét elboríthatja. A színező mikroszervezet-réteg néha a vízgyűjtő medence alzatán alakul ki. Az ún. „burgundi vér" (Burgunderblut) mondája középkori eredetű. Svájc Freiburg kantonjában levő Murteni tó időnkénti vörös bioszeszton-színeződését az Oscillatoria rubescens okozza. Huber—Pestalozzi |3] szerint e jelenséget a néphit az ún. burgundi csatával hozza kapcsolatba. E csatában (1476. jún. 22.) a svájciak győzelmet arattak a burgundiai fejedelem felett. Több adatból is arra lehet következtetni, hogy a vízvirágzás jelensége már az ókorban is ismeretes és elterjedt volt. Gessner | 1 ] ókori írók megemlékezéseire utal, amelyek szerint a meleg tengerek partmellékein gyakran színes volt a víz. E jelenségről a későbbi utazók, mint pl. Darwin is említést tettek. A színeződéssel kapcsolatban Gessner a Trichodesmium kékalgát említi. Többen is rámutattak már arra, hogy a vízvirágzás jelenségének ókori ismerete lehet az alapja annak a hagyománynak is, amely az ún. „egyiptomi csapások" között a Nílus vizének „vérré válását" említi. Hazánkban Náday Lajos [14] foglalkozott e kérdéssel. A Természettudományi Közlöny 1913. évfolyamában a következő véleményét nyilvánította : „Régen ismert tünemény a vízmegszínesedése, hiszen a Mózes könyveiben említett hét bibliai csapás egyike a Nílus vízének vérré változása, ami apró lények roppant mérvű elszaporodásában leli egyetlen természetes magyarázatát. Manapság sem ritka a Nílus erős zöld színeződése, melyet a növényi plankton elemek nagymérvű elszaporodása okoz." A kérdésről hasoidó értelemben nyilatkozik Gessner [1] professzor is 1955-ben. Könyvében a „Rote Planktonfárbungen" c. ismertetését az első „egyiptomi csapás" természettudományos magyarázásával kezdi. A legenda szerint nemcsak a folyóban, hanem egész Egyiptomban, még a kőés faedényekben is „vérré" vált a víz, a folyóban elpusztultak a halak, s a bűzös vízből nem lehetett inni. Mindebből következtethető, hogy a vízvirágzások egyidőben és nagy területeken nagy számban léptek fel, azaz „halmozódtak". Évezredekkel ezelőtt pedig egy-egy vidék vizeinek vízvirágzásos „megromlása" különösen nagy csapást jelentett, hiszen egész országrészek nyájainak sinylődését vagy pusztulását vonhatta maga után. Érthető hát, hogy e jelenség mély nyomott hagyott a nép emlékezetében. Sajátságos, hogy e mondára vonatkozó legrégibb szöveg — amely valószínűleg több mint háromezer éves — nem a fa- és kőedényekben „vérré" váló vízről, hanem „véres" fákról és kövekről beszél. Ebben a kitételben pedig a vízvirágzással közelrokon jelenségre, a talajvirágzásra ismerhetünk, amely avval rendszerint egyidőben szokott fellépni. Mindez pedig a halmozódásos tömegprodukciók fellépését még jobban kihangsúlyozza. Nálunk is gyakori, hogy esős időszakhoz kapcsolódóan nemcsak a kisebb állóvizek, hanem a talajfelületek is megszínesednek. A tócsák vizének a pusztai itatok körüli megszínesedését nálunk is számon tartotta a nép, s az idő esősrefordulását „jósolta" belőle. 11. A víz virágzások típusai A vízvirágzásról számos közlemény látott már napvilágot. Hazánkban különösen Kol, Palik, Hortobágyi, Sebestyén, Szabados és Veszprémi foglalkoztak a vízvirágzásokkal. Magam 1930-tól kezdődően több mint 400 vízvirágzást vizsgáltam meg. A következőkben a felsorolt vizsgálatok alapján tekintjük át a vízvirágzás főbb típusait. Az áttekintés szempontjai : a kialakuláshoz szükséges időtartam, a vízvirágzás élettartama, a fajok hovatartozandósága és cönológiai viszonyai, valamint a térbeli település és a kvantitatív viszonyok. /. A kialakuláshoz szükséges időtartam szerint gyorsan és lassan kialakuló vízvirágzásokról beszélhetünk. Előbbiek 1—2 nap, olykor csupán néhány óra alatt, vagyis valóban „robbanás"szerűen jelennek meg, az utóbbiak létrejöttéhez viszont egy, vagy néhány hét is szükséges. A gyorsan kialakuló vízvirágzásokat az Euglena viridis, E. polymorpha, Eudorina elegáns és a Chlamydomonas fajok többnyire egyedül alakítják ki. Alföldi kis állóvizeinkben rendszerint ezek a leggyakoribbak. E szervezetek naponta többször is osztódhatnak, illetve a Chlamydomonds rajzóképzése naponta többször is végbemehet. Az ún. lassan kialakuló vízvirágzásokat általában a Chlorococcales rend képviselői idézik elő. Általában ritkák, közülük a Scenedesmus önálló vízvirágzásai is előfordulhatnak.