Hidrológiai Közlöny 1958 (38. évfolyam)

5. szám - Véssey Ede: Talajvízmozgás mérése radioaktív izotóppal

Véssey E.: Talajvízmozgás mérése Hidrológiai Közlöny 1958. 5. sz. 339 2. és 3. fénykép. Kiemelt talajvízminták helyszíni aktivitás mérése OK I készülékkel és searellel adagolás egy vékony (1,5 cm b. 0), alsó végén perforált és kihegyezett acélszondán keresztül történik, amelyet a talajvízbe érő indikáló furat talppontja alá még kb. 0,5 m-re a talajvízzel telített, zavartalan talajba nyomunk be. Az injektáló-cső, szükség szerinti hosszúságban, 1,5 m-es darabokból állítható (csavarható) össze. A talajba mélyített szonda felső végére erősítettük az adagolót, amely 3 db 0,5 1 űrtartalmú, egymástól csapokkal elválasztott acéledényből áll. A legalsó acéledénybe adagolható a nyomás alatti, feszmérővel ellenőrizhető gáz. Ezen az edényen, az oldatok mozgásának megfigyelésére kémlelő ablakot is elhelyeztünk. Ugyanebben az edénybe annak a sónak inaktív oldatát öntjük, amely vegyület alakjában az izotóp rendelkezésünkre áll. A sugárzó izotóp oldatát a középső edénybe adagoljuk. Ha pl. Na

24 izotópot használunk oldott nátriumklorid alakjában, akkor az alsó edénybe közönséges, nem sugárzó NaCl oldatát öntjük be. A felső edénybe vizet töltöttünk. Az edényekbe öntött folyadékmennyiségek minden esetben az acélszonda számított űrtartalmának megfelelőek voltak. A gáznyomásos injektorkészülék működési elve a következő. Az alsó tartályból gáznyomással — amelyet akár egy szénsav-palackból, akár egy háti permetező, kézzel szivattyúzható légtartályból biztosíthatunk — kb. 1,5—2,0 atm. nyomás alatt benyomjuk az inaktív sóoldatot a szondába. Ez után a középső tartályból a sugárzó izotópoldatot leengedjük az alsóba és gáznyomással ezt is a szondába juttatjuk. Ekkor a szonda végén levő perforáción keresztül az inaktív oldat a talajvíz térségébe jut, a sugárzó izotóp pedig a szondában foglal helyet. Az adagolás harmadik szakaszában a legfelső tartályból a középsőn keresztül a legalsó tartályba engedjük le a vizet és azzal az előzőkhöz hasonlóan járunk el. így az izotóp-oldat a talajba jut, a víz pedig a szondát tölti meg. A háromlábú állvánnyal stabilizált adagolórendszert az 1. fényképen mutatjuk be. A sugárzó izotóp beöntését 60 cm hosszú nyelű krómozott acélkanállal végezzük el, ugyanebben törjük össze — inaktív sóoldat alatt — a sugárzó izotópot tartalmazó ampullát. Lágymányosi mérésünk során homokos iszaptalajban 8 mC J

13

1 izotópot használtunk, amely kb. 5 cm

3-es üvegampullában káliumjodid oldat alakjában, leforrasztva érkezett. A sugárzó izotóp beöntését a 2. fényképünk mutatja be. Az inaktív sóoldattal egyszerre betáplált izotóp adagolása után kb. 2—3 óránként a kémlelő furatokban vizsgáljuk a talajvíz sugáraktivitását. E vizsgálat történhet : 1. kiemelt mintákkal, mint az a 3. fényképen látható, 2. a kémlelő furatokban, sugárzást mérő szondával (lásd a 4. fényképet). Első esetben a kiemelt mintákat, azonos mérési elrendezés mellett, bemeriilő GM csővel, számláló segítségével mérjük. A második esetben egy olyan, telepekkel működtetett, hordozható, integráló műszert használunk, amely a talajvízbe leengedett, vízzáróan kiképzett GM csöves szondával, a kb. 15 m-es kábelen keresztül, percenként érkező impulzusok átlagát méri. Ez a műszer az FTI elgondolása szerint hazánkban összeállított prototípus. A talajvíz mozgásától függően, bizonyos idő után egyik, vagy másik kémlelő furatban, vagy furatokban sugáraktivitás lesz mérhető. A sugárzás erőssége egy ideig emelkedő, ezt követően kitartó, majd csökkenő irányú (2. ábra). A kémlelő furatokban mért sugárintenzitás felső knlminációs pontjai jelzik azt, hogy az áramlás a sugárzó ionokat közvetlenül a perforált béléscső közelébe, vagy annak belsejébe sodorta. A mért maximum időpontja és a betáplálási időpont között