Hidrológiai Közlöny 1958 (38. évfolyam)
5. szám - Véssey Ede: Talajvízmozgás mérése radioaktív izotóppal
31/0 Hidrológiai Közlöny 1958. 5. sz. Véssey E.: Talajvízmozgás mérése csökkenti a kezdeti intenzitást. A béléscső fala (kb. 3—4 mm) a gammasugarak számára nem jelent különösebb abszorpciós veszteséget, amenynyiben ez csak mintegy ] 5 mm-es agyagréteg sugárelnyelésének felel meg. A jodid-iont kémiai módszerekkel a talajvízből gammányi vagy legjobb esetben tizedgam5. fénykép. A felhasznált edények aktivitásának ellenőrzése tisztítás után 4. fénykép. A kémlelő furatokban levő talajvíz sugáraktivitásának mérése szondával eltelt idő adja meg a betápláló lyuk és az aktívnak talált kémlelő furat közötti távolság megtételéhez szükséges időtartamot. A távolság és időtartam ismeretében a talajvízmozgás sebessége számítható. Az aktivitás legtöbb esetben csak egy, vagy két furatban mutatható ki. Az áramlás irányát azoknak a furatoknak égtáji iránya szabja meg, amelyekben a sugárzás először és legnagyobb mértékben jelentkezett. Ila két kémlelő cső közel egyenlő aktivitást azonos időben mutat fel, úgy az áramlás irányát a kettő közötti irányvonal adja meg. A talaj-kapillárisok, járatok kiszámíthatatlan irányú hézagközeiben az indikátor-ionok nem egvvonalban haladnak, hanem megközelítően egy paraboloiddal körülhatárolható olyan talajtérségben, amelynél a paraboloid fókuszában képzelhetjük el az indikátor adagolás elméleti pontját. A sugáraktív paraboloid talajtérség kialakulását az ionok diffúziós mozgása is befolyásolja, amely mozgás a tér minden irányában terjedő. Régebbi vizsgálataink azt mutatják, hogy a diffúziós mozgások csak a kavics és durva homok talaj térségben okoznak számításba veendő sebességnövekedést. A betáplálási és mérési munkálatokat ketten végeztük, a munka időtartama alatt kapott dózist zsebben hordozható doziméterrel ellenőriztük. A személyenként kapott dózis 3—4 mr. volt. Lágymányosi munkánk ismertetése után célszerűnek tartunk megemlíteni még néhány szempontot és adatot, amellyel a módszer másból történő bevezetését szándékozunk megkönnyíteni. A talajok tömörségüktől függően nyelik el a gammafotonokat. A J 13 1 izotóp gammaenergiája mellett kb. 30 cm-es talajréteg egy nagyságrenddel mányi pontossággal tudjuk csak meghatározni. A J 13 1 izotóp kimutatása az alkalmazott mérési elrendezés mellett 10 1 4 g pontosságú, vagyis 6—7 nagyságrenddel pontosabban mérhetők a jelzett ionok. A talajba juttatott indikátor, legyen az akár festék, vagy bármilyen vegyület, nagy része a talajban adszorpció, vagy ioncsere következtében megkötődik. Különösen az agyag és szerves talajok képesek nagy mennyiségű indikátor megkötésére. A fizikailag nyomjelzett, tehát sugárzó indikátor-ionok a talajban kémiai szempontból teljesen azonosan viselkednek, mint a nem sugáraktív ionok. Ennek megfelelően ugyanúgy kötődnek meg, lépnek reakcióba a talajalkotókkal, ugyanúgy mozognak, mint az inaktív ionok. Az aktív indikátor-anyag megkötődésének elkerülése végett a radioaktív izotóppal egyidőben ugyanolyan, de inaktív vegyületet juttatunk a talajvízbe a jelzett ionok megkötődésének csökkentésére. Ebből a célból helyeztük el méréseinknél az inaktív só oldatát az adagoló alsó edényébe. Vermeulen T. és Hiesler N. K. 1952-ben dolgoztak ki egy képletet, mely talajrendszerek adszorpciójára vonatkoztatható s amellyel a nyomjelző ion és a talajvíz valódi sebessége közötti viszonyszám kiszámítható : Ü A = 1 u . . 9A-QB • aliol U , = nyomjelző indikátor sebessége U = a talajvíz sebessége q ( = annak a mértékszáma, hogy a talaj milyen mértékben cseréli ki az ionokat a nyomjelző anyaggal
