Hidrológiai Közlöny 1958 (38. évfolyam)

5. szám - Reményi Péter: Mongólia vízföldtani viszonyai

Reményi P.: Mongólia vízföldtani viszonyai Hidrológiai Közlöny 1958. 5. sz. 335 ványi tartalommal számolhatunk, és szénsavaskovasavas jellegű savanyú, nagy szerves tartalmú vizekkel. A Szovjetunió európai tundra zónájához hasonló bikarbonátos és kovasavas — alkáliföldes vizek ezek. Az alacsonyabb területeken, a hegységek lábánál és a katlanokban a csapadék következtében bikarbonátos — alkáliföldes — lúgos vizek helyezkednek el 2 300 mg/l ásványos tartalommal, 10—12 n. k. f. összes keménységgel. 2. A Mongol-Altáj vízföldtani tájegysége Az ország Ny—ÉNy-i részén elterülő, nagyrészt örökhóval borított magas hegység, amely l)K-felé átmegy a Góbi—Altáj vonulatába. A Xy-on 300 mm körüli csapadék DK-felé lecsökken 150 mm-re, a D-i hegylábaknál pedig már csak 100 mm. A talaj átlagosan 10 m mélységig állandóan fagyott. A tájegységet gránit, gránodiorit, kvarcdiorit, kristályos palák, metamorf homokkő konglomerát, kristályosodott mészkő és kvarcit.ok építik fel. A hegyek közötti medencékben alárendelten mező- és kainozoós kontinentális üledékek települnek. A hidrológiai viszonyok még szinte teljesen ismeretlenek, vizsgálatok, kutatások ez ideig nem történtek. A víz itt is az alapkőzetek repedéseiben és a tektonikai zónákban található elsősorban. Főleg ÉNy-on a medencékben számos forrás fakad, s a talajvíz is csupán 1—3 m-rel marad a felszín alatt. A vizek ásványtartalma általában kicsiny, 1000 mg/l alatt marad. Az ÉNy-on tapasztalt alkáliföldes- hidrokarbonátos jelleg DKfelé szulfátos-kloridos összetételbe megy át. 3. Dél-Mongólia bonyolult mező- és kainozoós artézi medencéi A Kelet-Mongóliai síkság, a Góbi, a Nagytó medencéje és az Ubszunur völgye tartoznak ehhez a tájegységhez, amelyet mező- és kainozoós kontinentális üledékek építenek fel. Homokkövek, tömött konglomerát, homok, törmelék, agyag, meszes- márgás képződmények és palák jellemzik az alaphegység lepusztulásából származó, helyben lerakódott rétegsort. A medencék belseje felé a szemnagyság finomodik, a rétegek elagyagosodnak. Az összlet felső szintjére jellemzők a gipszes lerakódások, amelyek következtében főleg a medencék közepén sós vizek találhatók. Az eddigi kutatási eredmények szerint DK-en pl. a DzunBaina kerületben csak 300 m alatti mélységben várható megfelelő vízadó réteg. Az uralkodóan gvűredzett tektonikai jelleget az alpesi mozgások alakították ki. Különösen D-en erősek a diszlokációk, gyakoriak a 40—80°-os áttolódások. A medencékre általában jellemző, hogy nem fejlődtek ki összefüggő víztartó szintek. A mélyebb szinteken igen gyakoriak a nagy jód és bróm tartalmú vizek. A medencékben sok az agyagos vízzáró közbetelepülés, ami a vizek beszivárgását akadályozza. Ez viszont arra utal, hogy a rétegek vízutánpótlásában a csapadékvíznek nem sok szerepe van, vagy legalábbis ez a kérdés még tisztázásra vár. Mélyfúrású kút telepítésére a medenceperemek a legalkalmasabbak, ahol már kis mélységben is kevés oldott alkatrészt tartalmazó vizek várhatók, míg a medencék közepén a vizek még állati fogyasztásra sem alkalmasak, olyan sok bennük az oldott alkatrész. A területen 1000 m alá is lehajtott olajkutató fúrások tanúsága szerint egyrészt azt tapasztalták, hogy egymás alatt, egymástól függetlenül sós és sótlan vizet szolgáltató szintek helyezkednek el, másrészt az oldott sótartalom a mélységgel növekszik. Ezek a tények elsősorban a fúrás közbeni réteg- és vegyvizsgálatok elvégzését, másrészt pedig a sós vizet adó rétegek tökéletes kizárását — ami legtöbb esetben csak cementezéses saruzárással oldható meg — adják feladatként. A vizsgálati eredmények szerint alul inkább hidrokarbonátos- alkáliföldes, míg a felső szintekben kalciumos- magnéziumos- kloridos jellegűek a vizek. Általában jellemző a kis hidrosztatikai nyomás, a fúrásokkal feltárt vizek nyugalmi szintje 15—20 m-rel marad a felszín alatt, sőt nem ritkák a 100 m körüli nyugalmi vízszintek sem. Az eddigi vizsgálatok kb. 60 ásványvíz előfordulást tartanak nyilván, ezek a Bajkál-tó körzetében ismeretesek. A források száma mintegy 300 ; hozamuk nem jelentős. Rövid ismertetésük az alábbi csoportosítás szerint adható meg. a) Alkáli- hidrogénkarbonátos források Területileg túlnyomórészt az ország ÉK-i részén helyezkednek el, áthúzódva a Bajkál környékére is. Néhány ilyen jellegű forrás található azonban D-en és a Nyugat-Altáj szajáni területén is. Általában hideg források, de akad ezek között magasabb hőfokú is. Az oldott alkatrész tartalom alapján két alcsoportra oszthatjuk őket. Az első csoportba tartoznak a különböző intrúzív és metamorf kőzetekhez kapcsolt gyengén ásványos tartalmú vizek. Az oldott ásványtartalom 100—1200 mg/l között változik. A másik csoport a főleg tektonikai vonalak mentén fakadó ásványvizek csoportja, elsősorban a mező- kainozoós területeken. Zamün—Ude kerületben pl. 21 000 mg/l oldott alkatrész tartalmat észleltek s általában az ebbe a csoportba tartozó vizek oldott sótartalma 2000 mg/l körüli. A források szénsavtartalma igen változó. Legbővebb a Szucski forrás : a szabad szénsav tartalma 3700 mg/l. Hasonló értékű szénsavas „narzánt" találtak Ulan-Bator környékén is. Számos forrásban észleltek még 2000 mg/l fölötti szabad szénsav mennyiséget. A szabad szénsav értéke átlagosan 1000—1600 mg/l mennyiségben adható meg. A források hőmérséklete 0—16 0° között változik, annak ellenére, hogy sok helyen a levegő hőmérséklete majdnem állandóan a fagyhatár alatt van. A helyi lakosság nagyon kedveli ezeket a forrásokat és különböző betegségek gyógyítására is sikerrel alkalmazzák azokat. Sajnálatos, hogy hozamuk csekély : 6—30 l/p. b) Szulfátos (keserű) vizek Ezek a források elsősorban Kelet-Mongólia E-i részén találhatók kisebb területen, az Ónon és a Tola folyók felső folyásvidékén. A vizek vegyvizsgálata hiányos és a meglevő elemzések sem