Hidrológiai Közlöny 1958 (38. évfolyam)

3. szám - Szablya Ferenc: Budapest főváros csatornázásának távlati terve

HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1958. JÚNIUS 38. ÉVFOLYAM 3. SZÁM SZENNYVÍZTISZTÍTÁS A tanulmány áttekintést ad fővárosunk csatornázásának múltjáról, ismerteti jelenlegi helyzetét és vázolja a jövő feladatait. Leírja a szennyvíz útját a keletkezési helytől a befogadóig, vizsgálja annak elkeveredését a Dunában, továbbá azt a kérdést, hogy ez a szennyezés milyen hatást gyakorol a Duna vizére. Nagy jelentősége a dolgozatnak az, hogy — kihangsúlyozva a közegészségügyi érdekeket — rámutat a távlati csatornázási terv elkészítésének fontosságára. Budapest főváros csatornázásának távlati terve SZABLYA FERENC Bevezetés Az első csatornázási jogszabály, — amely a főváros csatornázásával kapcsolatos kérdéseket szabályzatba foglalta és a csatornának a közmű jellegét kimondta — 1847-ben, azaz 110 évvel ezelőtt jelent meg. Most, 110 évvel később a Fővárosi Tanács Végrehajtóbizottsága elérkezettnek látta az időt, hogy a főváros csatornázásának perspektivikus tervével foglalkozzon és ezzel a csatornázás további irányát megszabja. Akkor a folyton fellépő járványok váltották ki a csatorna építésének kezdeményezését, ma pedig a Duna rohamos elszennyeződése az indító ok. Dr. Tormay tisztifőorvos és Bazalgette, London város főmérnöke, Budapest csatornázásának szükségességét 110 évvel ezelőtt azzal indokolta, hogy, amíg a többi világvárosban 1000 lakosból évenként 20—25 ember hal meg, addig nálunk 40. Érthető, hogy a statisztika ijesztő számadatai nem maradtak hatás nélkül és a csatornatervezés munkái megindultak. Ma országunkban az elhalálozások száma csupán 10, de ezzel szemben az igények növekedtek, amivel csak akkor lehet lépést tartani, ha a fejlesztés irányvonala rendelkezésünkre áll. Az elmúlt években bekövetkezett vízhiányok megindították a Vízművek távlati fejlesztési tervének elkészítését és ennek bírálata során a Magyar Hidrológiai Társaság ülésén szakembereink egyöntetűen kifejezésre juttatták a perspektivikus csatornaterv szükségességét is, mert a két terv csak együttesen értékelhető a népgazdaság viszonylatában. Ha tehát úgy látjuk, hogy fázisban a két terv között ma még van eltérés, meg kell állapítanunk, hogy az egységet ki kell és ki is lehet alakítani. A tapasztalatok a vízszükséglet rohamos emelkedését mutatják, ami nemcsak a lakosság létszámának növekedéséből és a lakosság életszínvonalának emelkedéséből származik, hanem nagyrészt a gyors ütemben fejlődő iparosodásunk következménye. Elég, ha e tekintetben csak a nagymértékben fejlődő Újpestre hivatkozunk. Általában az ipari szennyvízmennyiség az utóbbi 7 évben 62 százalékkal növekedett. Az ipari szennyvizek ártalmatlanná tétele ma már komoly problémát okoz. A Csatornázási Szabályrendelet ugyan előírja, hogy milyen vizet szabad a csatornahálózatba bocsátani, de mindez csak írott jogszabály. Az ipari üzemek nem tisztítják kellően a csatornába engedett szennyvizeiket. Természetesen az ipari üzemek szennyvíztisztító berendezéseinek kiépítése összhangban kell, hogy legyen a népgazdasági fejlesztési tervekkel. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ipari üzemek felelős vezetősége a szennyvíztisztítást, általában mint a legutolsó feladatot kezeli, s így ezekre a beruházásokra a .legritkábban kerül sor. A fejlődő ipar viszont a szükséges vizét az új Dél-pesti ipari vízműn kívül a felszíni vizekből: tehát a Duna-vízből kívánja majd fedezni, ami a Duna további szennyezését szintén nem tűrheti meg. A iőváros fejlődése Fővárosunk éppen úgy, mint minden város a civilizáció alkotása, s így vele együtt él, fejlődik és formája alakul. Minthogy a városban összegyűlt lakosság a magasabb városi életszínvonalra törekedett, kialakult a város jelenlegi képe, amelyhez a közműhálózatnak igazodni kellett volna. • A felszabadulás előtt a kapitalizmus idején a belső területek vonzása és ezeknek a területeknek az igen nagy értéke koncentrikus övezeteket alakítottak ki, ahol a csatornázás is szükséges kellék volt. Ettől a résztől távolabb fekvő területek,