Hidrológiai Közlöny 1957 (37. évfolyam)

4. szám - Vajda József: A városi és falusi vízellátás országos helyzete különös tekintettel Heves megyére

320 Hidrológiai Közlöny 37. évf. 1957. 4. sz. Vajda J.: Heves megye vízellátása vizet rendszerint nagyobb távolságból kell vízvezeték útján a művelés által veszélyeztetett területre szállítani. Ilyen helyeken csak kivételes esetben lehet kutat építeni. A bányaművelési területeken a vízellátás megoldása csak a közművesítés lehet, és a csúcsok kiegyenlítése érdekében legalább egy napi víz tartalékolására alkalmas tározóról kell gondoskodni. A megye területén 14 bányásztelepülés közül megfelelő mennyiségű és jó ivóvízzel csak 6 ellátott, míg 8 község, köztük Bekölce, Fedémes, Mikófalva, Mátraderecske ellátatlanok. 3. Az egyéb falusi jellegű települések vízellátottsága közelítően megegyezik a bányásztelepülésekével. A falusi lakosság 45%-a van csak jó közkutakkal ellátva, míg a legjobb megyei átlag Csongrád megyéé: 85%. A Heves megye déli alföldi jellegű településének vízellátása jó, 300— 400 l/p vizet adó fúrott kutakkal vagy fúrott kutakra alapított törpe vízművekkel rendezhető. A megye északi részein, a magasabb és a bányaművelés által veszélyeztetett területeken a falusi vízellátás lehetőségét minden esetben egyedileg kell vizsgálni, abból a célból, hogy törpe vízmű, ásott, vagy kivételesen fúrott kút jelenti-e a megoldást. Ma a megye területén 257 olyan közkút van, amelynek vize minden szempontból megfelel. Ahhoz, hogy a 45%-os arányszámot legalább Csongrád megye színtjére emeljük mintegy újabb 200 kutat, vagy ezzel egyenértékű törpevízművet kell a 10.000 főt meg nem haladó lélekszámú községekben építeni. 4. Még pár szót a megye városairól. Hatvan a maga 18—20000 lakosával már régen megérett a közművesítésre, bár ma még közkutas a város vízellátása. A központi vízellátáshoz szükséges 3500 m

3/napi víz részben a zagyvavölgyi pleisztocén rétegekből, részben a várostól délnyugatra levő mélyebb rétegekből kitermelhető- A következő tervévek beruházási lehetőségei mutatják majd meg, hogy a város közművesítésébe bele foghatunk-e. Gyöngyös város részére 1910-ben központi vízmű épült. A mélyfúrásokra alapított, a Gyöngyöshalászi út melletti víztermelőtelep látja el ma is vízzel a 33 000 lakosú város közművesített területeit. A mai 4500 m

3 igényt a vízmű szolgáltatni tudja, de a távlati igények kielégítésének adottságai is megvannak, újabb mélyfúrású kutak létesítésével. A vízmű egészséges üzeméhez nem annyira a víztermelés fokozása, mint inkább a tározótérfogat növelése és a városi fővezeték átépítése szükséges, ugyanúgy, mint igen sok más városunkban. Eger közművesítésével külön előadás foglalkozott az ankéton, ezért tanulmányunkban erre részletesen nem térünk ki. A jellegzetesen Heves megyei, vagy Heves megyét közvetlenül érintő kérdések után vessünk ismét egy pillantást az ország általános vízellátási helyzetére, továbbá a városi és falusi vízellátáshoz közvetlenül kapcsolódó és vízgazdálkodási szempontból döntő fontosságú kérdésekre. Amikor megállapítjuk azt, hogy a lakosság közüzemi vízellátását az eddigi nagyarányú munkákkal is csak 29%-ra tudtuk emelni és 62 városunk közül ma még mindössze 36 vízvezetékkel ellátott, néhány szóval meg kell emlékeznünk arról is, hogy az ellátás nagyobbütemű megjavítása érdekében milyen utat kell követnünk. Szerény cél és gazdasági adottságainkkal is összhangban van, ha évente újabb 100 000 lakost részesítünk vízvezeték ellátásban és ezzel a közüzemi ellátottságot 15 év alatt a mai 29%-ról 44%-ra emeljük. Ugyanakkor csökkentjük a közkutas ellátottság mértékét de úgy, hogy a közkutak minősége, területi elosztása kedvezően alakuljon. A falu vízellátása érdekében majd 12—13 000 jó közkutat kell biztosítani és fenntartani, aminek eléréséhez — figyelcmbevéve az évente kieső kutakat is — évente 330—350 új kutat kell létesíteni. A végső cél kitűzése mellett rögzítenünk kell néhány olyan elvi megállapítást is, melynek a végrehajtása ennek a célnak az elérését eredményesebbé teheti. Első helyen kell megemlítenem, ipari medencéink vízellátásának átfogó rendezését. A pécsi, a várpalotai, a tatabányai, a nógrádi és a borsodi medencékbe több milliárdot ruháztunk be, de a vízellátásnál eddig csak az olcsó és ideiglenesnek mondható megoldásokat készítettük el. A végleges rendezés nem halasztható tovább, ez iparunknak létkérdése, és létkérdés városaink, községeink szempontjából is, hiszen az ipar ma szükségszerűen igen nagymennyiségű ivóvizet köt le. Az átfogó rendezés természetesen a lakótelepek ivóvízellátását is biztosítja ezen a területen. Bár most az ivóvízről beszélünk, egyoldalúnak látszanánk, ha elsiklanánk a szennyvízkérdés felett. Hiába akarjuk az ipari üzemeket arra rávenni, hogy használják a felszíni vizeket, felszabadítva így az ivóvízkészleteket, és hiába állapítjuk meg, hogy egyes mátrai üdülők vízellátását felszíni tározók közbejöttével kell megoldani, ha élővizeink szennyezettsége nem javul. A vízellátás átfogó rendezésének szerves részét kell képeznie az ipari és háztartási szennyvizek ártalmatlanná tételének is. Említettem azt, hogy egyes ipartelepeink kényszerűen ivóvizet kötnek le ipari célra, ugyanakkor a lakosság ivóvízellátási gondokkal küzd. Kétségtelen, hogy bármelyik ipari medencénket is vizsgáljuk — a kisvízi mérleget nézve — az vízben szegény. Sajnos nem használtuk ki eddig azokat a lehetőségeket, amelyeket a felszíni vizek tarozása nyújt. A borsodi, a nógrádi és a várpalotai iparvidéken a vízellátás rendezését nagyban elősegíti, sőt véglegesen megoldja a felszíni tározás. Félünk ettől a megoldástól, pedig csak ez lehet vízgazdálkodásaik és vízellátásunk fejlődésének egészséges útja. Röviden vázoltam az ország és egy országrész, Heves megye vízellátásának képét. Nagyon sok, itt felvetett kérdés megoldása részben már elindult a kibontakozás útján. Csak az első, de talán a legnehezebb lépéseket tettük meg eddig. Ha azonban a megkezdett munkát az eddig tapasztalt következetességgel és szakmai szeretettel végezzük, nagyban hozzájárulunk a gazdasági vezető