Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)

1. szám - Kertai Ede: Vízierőművek létesítésének lehetőségei és feltételei

Kertai E.: Vízierőművek létesítésének feltételei Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1956. 1. sz. 35 gyobb vízhozamok egy részének hasznosítása is szóbajöhet tarozással, vagy átvezetéssel. Tározási lehetőségeink sajnos jelentéktelenek, de vízerőkészletünk tovább növelhető átvezetéssel. pl. a Duna—Tisza csatorna révén. Ha ugyanis a Duna—Tisza csatornát 100 m

3/s vízszállításra építenők ki, akkor az itt létesített vízerőmű teljesítménye az alatt az idő alatt, amikor -a Dunában több víz van, mint az ott levő vízerőművek kiépítési vízhozama, ugyancsak többletként jelentkezik az előzőkben körülírt vízerőkészlethez képest. Ilyen átvezetések, mint erre Jolánkay Gyula tett javaslatokat, még másutt is elképzelhetők. Mindezek figyelembevételével megállapíthatjuk, hogy a köztudatba átment 7,5 milliárd kWó elméleti vízerőkészlet feltétlen reálisnak tekinthető, sőt Indokolt annál nagyobb, mintegy 9,0 milliárd kWó-ról beszélni. Természetesen fontosabb ennél annak a vízerőkészletnek a meghatározása, amelynek kiépítéséről reálisan beszélni lehet. Nézzük meg az 1. táblázat kapcsán hogyan született meg a 450 MW., ill. a 3 milliárd kWó és vajon ez felső határnak tekinthető-e. Az itt felsorolt vízerőművek kiválasztása és teljesítményük meghatározása gondos és alapos munka eredménye volt. Már korábban, majd az Országos Vízgazdálkodási Keretterv készítése során és azóta is végeztünk tervezéseket folyóink vízerejének hasznosítására. A táblázatban feltüntetett vízerőművek mindegyikével külön-külön foglalkoztunk. A kidolgozás mélységében természetesen vannak különbségek. A részletes topográfiai, geológiai és hidrológiai adatokra támaszkodó tervezéstől, a csak közelítő adatok alapján való vizsgálatokig minden változat előfordult munkánkban. Figyelembe kell azonban venni azt, hogy éppen a vízerőkészletünknek 75%-át kitevő Duna és Tisza folyókkal foglalkoztunk behatóbban. Természetesen a részletesebb topográfiai, geológiai feltárás hiányában kevésbé vizsgált erőművekre megadott értékek még lényegesen változhatnak, azonban ezek súlya kicsi. Ezen túlmenően pedig itt is jelentkeznek a vízerőkincsnek az elméleti vízerőkészletnél már megemlített „rejtett tartalékai", amelyeket táblázatunkban nem tüntettünk fel. Ugyancsak nem szex-epeinek itt az ún. hidraulikus energiatározók sem — ezek természetesen nem növelik a vízerőkészletet — amelyekre pedig hazánkban vannak lehetőségek, sőt a nagymarosi Duna-kanyarban létesíthető energiatározó igen kedvezőnek mondható. Ami a felsorolt vízerőművek kiépítési mértékének és az eséseknek reális voltát illeti, megemlítem, hogy a kiépítési vízhozamok tartóssága a táblázatban feltüntetett vízerőművek esetében 30

:—50%, az esések pedig 2—25 m között mozognak. Ezek ma az egész világon szokásos értékek. Csak egy példát hozok fel : a vízerőben nálunk lényegesen gazdagabb Csehszlovákia 2,9 m, ill. 3,7 m esésre is épített 2 évvel ezelőtt erőműveket i(lásd 2. táblázat). Mindent egybevetve megállapítható, hogy vízerőkészletünk, azon belül reálisan megvalósíthatónak tekintett vízerőműveink, összeteljesítménye, józanul mérlegelt, többé-kevésbé tervekkel megalapozott mennyiség s nyugodtan állíthatjuk, hogy az energiagazdálkodót nem érheti váratlan meglepetés erről az oldalrol. Amit a teljesítményekre vonatkozólag elmondottam, az nagyjából áll a költségekre is. A költségek meghatározásában azonban már nagyobb szerepe van a topográfiai és geológiai feltárások eredményeinek, amelyek pedig sajnos ma még nagyon hézagosak. Itt tehát inkább számolnunk keli azzal, hogy felvett költségadataink módosulhatnak. Ezek a megállapítások azonban megint csak elsősorban a közepes és kisebb erőművekre vonatkoznak, minthogy a Tiszán a tiszalöki vízerőmű építésénél szerzett tapasztalatok, a Dunán pedig az előrehaladott feltárások, kellő támpontot adtak a helyes értékeléshez. A kevésbé feltárt vízfolyások vízerőműveinek költségelésénél is igyekeztünk azonban felhasználni konkrét tervezések eredményeit, s kivéve a törpe erőműveket, nem pusztán a Ft/kW fajlagos beruházás alapján becsültük meg a beruházás összegét. Vízerőművek gazdaságosságának vizsgálatánál fontos szerepet játszik még az építési idő. Sokszor folyt már vita arról, hogy mennyi idő alatt lehet megépíteni egy vízerőművet. Elhangzott a kritika, hogy az építkezés — főleg a mélyépítési volumen viszonylagos nagysága miatt — hosszadalmas. Anélkül, hogy most részletesebben boncolgatnám a kérdést, vagy pedig összehasonlítást tennék gőz-, vagy egyéb erőművek építési ideje között, az utóbbi időkben megépült, vagy közvetlenül befejezés előtt álló vízerőművek adataival igazolni kívánom azt, hogy a vízerőművek építési ideje, elsősorban a teljesítménytől függően, 2—5 év között mozog. A 2. táblázatban a környező országok 20 különböző vízerőművének adatait tüntettem föl. Ezeket úgy válogattam össze, hogy legyen köztük folyami, üzemvízcsatornás és tározós erőmű is. Elsősorban azokat kerestem, amelyek esésé kicsi, s így leginkább megfelelnek a hazai viszonyoknak. Teljesítményük széles határok között változik Tass 0,7 MW-jától a Kujbisevi erőmű 2000 MWjáig. Természetesen ennél sokkal több adatot is össze lehetett volna gyűjteni, de nem részletes statisztikai összeállítás volt. a célom, hanem, hogy jó példákkal illusztráljam és igazoljam, hogy milyen építési időtartamot kell reális számításunkban figyelembe venni. Ami elsősorban felkeltheti a figyelmet az az, hogy az építési idő igen szűk határok között mozog. Igen meglepő és figyelemreméltó, hogy a 2 MW teljesítményű csehszlovákiai Hradistko erőmű megépítése 3V

2 évig tartott, s ugyanott a 140 MW-os Slapy erőművet 5 év alatt, a franiaországi 300 MW-os Donzére-Mondragon erőművet pedig 4y

2 év alatt befejezték, de az ezerszer nagyobb teljesítményű Kujbisevi erőmű építése is befejeződik előreláthatólag 5 y

2 év alatt. Pedig ennek az egyetlen vízerőműnek teljesítménye több, mint négyszer annyi, mint Magyarország összes