Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)

5-6. szám - Kelemen László: Ipartelepek vízgazdálkodása

368 Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1956. 5. sz. Kelemen L.: Ipartelepek vízgazdálkodása forgatnak vissza pl. a gázgyárakban a permetező gázhűtőknél. Az iparban tekintélyes vízmennyiséget használnak fel öblítést, mosási, áztatási célokra. Ezek a vizek használat után mindig tartalmaznak kisebb-nagyobb mértékű szennyeződést. Újra felhasználásuk általában ülepítés, vagy egyéb tisztítás után válik lehetővé. Természetesen előfordul az is, hogy a már egyszer felhasznált, kismértékben szennyezett hűtő, öblítő, mosó, vagy egyéb vizet minden tisztítás nélkül újra fel lehet használni más, kisebb minőségi követelményeket támasztó felhasználási helyen, pl. az élelmiszeripari üzemekben azt a vizet, amely a termékkel közvetlenül érintkezik más, olyan helyeken lehet újra felhasználni, ahol a terméket nem szennyezi (diffúzotok vizét répa úsztatásra). További jelentős vízmennyiséget igényel az ipar hidraulikus szállítási célra, pl. salak, mésziszap, szén és egyéb anyagok szállítására. Ezek a vizek éppen rendeltetésüknél fogva tömény szennyeződést tartalmaznak, amelynek kiválasztása általában szintén ülepítéssel történik. (Pl. az inotai erőműben salak öblítésre és a salak szállítására jelenleg 9—10 000 m

3/nap vízmennyiséget használnak. A salaköblítő víz visszaforgatása esetén az (^szivárgó, és a besűrűsödés elkerülése végett eleresztett vízmennyiség pótlására 2—3000 m

3/nap vízmennyiség szükséges.) Egészen különleges eset a gázmosó vizek tisztítás nélkül történő visszaforgatása, mert pl. a széngenerátorok gázmosó vizeinek visszaforgatása a fenol és a kátránytartalom kinyerése miatt gazdaságos, de a koksz és vízgáz generátorok gázmosó vizei is minden tisztítás nélkül visszaforgathatok, mivel a gázzal — a lecsökkent hőmérséklet miatt — a magasabb harmatpontú szennyeződések nem keveredhetnek. A visszaforgatott gázmosó vizek esetében tehát csak a besűrűsödés miatt elbocsátott vízmennyiségeket kell pótolni. Egyes esetekben a vízvisszaforgatás jelentékeny nyersanyagvisszanyeréssel jár, pl. a cellulóze és a papíriparban, a cement és az egyéb építőanyagipari üzemeknél, stb. Előfordul olyan eset is, amikor a vizek visszaforgatása, azaz a szennyvízbe kerülő anyagok visszanyerése teszi lehetővé a gazdaságos termelést (pl. a timföldgyáraknál a feltáró lúgos oldatból a lúg visszanyerése, mész-salétrom üzemben a salétromsavas oldat, az azbesztcement üzemben a cementet kilúgozó víz visszaforgatása). A szennyezett vizek tisztítás nélküli újra felhasználása —- amint már említettem — általában nem visszaforgatással, hanem sorozatos vízfelhasználás útján történik, ami azt jelenti, hogy az egyik üzemrész, vagy üzem a már egyszer, vagy esetleg többször használt vizet egy másik üzemnek, vagy üzemrésznek adja át [2], 3. Egyes vízfelhasználások megszüntetése Nehéz vízbeszerzési viszonyok esetén — ha mód van rá — olyan munkafolyamatot kell választani, amelynek a vízigénye kisebb vagy teljesen kiküszöbölhető. Pl. a hőerőművek hidraulikus salakeltávolítása helyett mechanikus salakszállítást kell alkalmazni, ezzel pl. egy 120 MW-os erőmíí esetében 8—10 000 m

3/nap vízmennyiséget takarítunk meg. Még abban az esetben is van lehetőség vízmegtakarításra, ha egyéb szempontok mégis a hidraulikus szállítás mellett szólnak. Tudjuk azt, hogy a salak hidraulikus szállításánál 1 : 4. 1 : 5 salakvíz arány megfelel. Ennek ellenére pl. az Inotai Erőmű 1 : 16—1 : 18-as salak-víz aránynyal dolgozik. Ennek magyarázata az, hogy a várpalotai szén salakja túlságosan összetapad és annak a lemosó tölcsérekből való továbbítása csak nagymennyiségű vízzel lehetséges. Ebben az esetben azonban igen nagy kár a többletvizet (a lemosás miatt szükséges többletet) a salakhányóra vinni és elengedni. Indokolt, hogy a salaklemosás helyett mechanikus salak eltávolítást alkalmazzunk egészen a salakgyűjtő zagyaknáig, ahonnan hidraulikusan lehet szállítani a jelenleg felhasznált vízmennyiség 30%-ával [1]. További vízigény csökkentésre nyilik alkalom a mészlágyítóknál, a mésziszap eltávolítására felhasznált vízmennyiségek kiküszöbölésével, ahol az előző megoldáshoz hasonlóan a hidraulikus mésziszap eltávolítás helyett mechanikusan történhet az iszapszállítás. Természetesen itt a szűrők mosásához szükséges víz továbbra is biztosítandó. Hasonló lehetőségek adódnak más hidraulikus anyagszállítás esetében is. 4. Víztakarékosság a vízminőség szem előtt tartásával A víztakarékosságnak ez a pontja az, amely ellen az iparban talán a legtöbbet vétenek. A legtöbb üzemben sokszor még a szakemberek sem ismerik, hogy az egyes technológiai folyamatnál melyek a víz minőségével szemben támasztandó minimális követelmények. Éppen ezért — biztonságból — nyugodtan használnak fel ívóvíz minőségű vizet olyan célokra, ahol esetleg szenynyezett víz is megfelelne. Természetesen abban az esetben, ha gyengébb minőségű víz beszerzése nagy költségeket igényelne, ívóvíz minőségű víz viszont minden nehézség nélkül beszerezhető, és az egységes vízgazdálkodás érdekeivel különösebben nem ütközik, az üzemnek, bár gyengébb minőségű vízre volna szüksége, ivóvizet fog felhasználni. Az Inotai Erőmű salakeltávolításra 9— 10 000 m

3/nap ívóvízminőségű karsztvizet használ, amikor a környéken egyébként is nagymértékű ivóvízhiány van. Annak ellenére, hogy gazdaságosan elérhető távolságból, a Séd patakból salak szállításra alkalmas víz szerezhető be, az erőmű tervezői ragaszkodtak az ivóvíz minőségű víz felhasználásához és az indokolatlan vízigények biztosítására költséges beruházásokat indítottak el (pl. karsztakna 720 fm hosszú tárója, a csóri vezeték). Az előadottakból látható, hogy egyedül az Inotai Erőmű ésszerű vízgazdálkodásának bevezetésével megoldhatnánk a várpalotai és az inotai ivóvízhiányt és az Inota környéki, túlzottan