Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)

5-6. szám - Kelemen László: Ipartelepek vízgazdálkodása

Kelemen L.: Ipartelepek vízgazdálkodása Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1950. 5. sz. 861 igénybevett karsztvizek is jelentős mértékben tehermentesíthetők lennének. Ehhez hasonlóan az ország számos helyén meg lehetne oldani az ivóvíz súlyos kérdéseit, ha az üzemek a víztakarékosságnak a fenti szempontjait tekintetbe vennék. 5. A biztonsági vizhozam-tartalékolc mértékének megválasztása Általában minden üzem hajlamos arra, hogy biztonságból a szükségesnél nagyobb vízigényt adjon meg. Természtesen nem gondol arra, hogy ezzel olyan vízkészleteket köt le, amelyeket más helyen fel lehetne használni, és talán más helyen éppen ez a vízmennyiség hiányzik az igények teljes kielégítéséhez. Ha figyelembe vesszük azt, hogy kisebb-nagyobb mértékben minden üzem többet igényel, mint amennyire valóban szüksége van, és ezt összegezzük, megdöbbenünk azon, hogy mennyi víz van fölöslegesen, kihasználatlanul lekötve. Természetesen vannak olyan üzemek, ahol — akár a fontosságuk miatt, akár a technológia miatt — bizonyos vízhozam tartalékot biztosítani kell. azonban itt sem lehet indokolatlanul nagy tartalékokat előirányozni. Ezen hathatósan segíteni csak úgy lehet, ha az egyes üzemek vízfelhasználásait külön-külön, részleteiben is megvizsgáljuk (vízfelhasználási diagramok készítése) és mérlegeljük az egyes folyamatok szükségleteit és a vízszolgáltatás kiesésének következményeit. Az üzem jellege és fontossága szabja meg, hogy részére milyen biztonsági tartalékot kell megállapítani. Az elbírálás során feltétlenül figyelemmel kell lennünk arra is, hogy az üzembiztonságot tározókkal is jelentős mértékben lehet fokozni [6]. / 6. A 100%-osnál kisebb tartósságú vízhozamok figyelembevétele az ipari vízellátásában A takarékos vízfelhasználási módok vizsgálata során akaratlanul is felmerül a tervezőben az a kérdés, hogy az üzemek vízellátása folyamán vajon csakis a 100%-os tartásságú vízhozamokkal lehet-e számolni? Az ipari vízellátás területén az a gyakorlat, hogy a vízigényt 100%-os biztonsággal kell kielégíteni, sőt gyakran előfordul, hogy a 100%-os tartósságú vízhozamot a biztonság miatt kis értékben állapítják meg, ugyanakkor az igényt biztonságból 1,5-del, vagy 2-vel megszorozzák, így születik a többszörös biztonsággal számolt vízellátás. Kérdés azonban az, hogy ha olyan területről van szó, ahol a vízbeszerzés igen nagy nehézségekbe ütközik és az esetleg 5—10 évenként 3—4 héten át előálló vízhiány az üzemben bizonyos mértékű teljesítmény csökkenésen kívül különösebb katasztrófát nem okoz, nem lehetne-e a vízellátás tervezésénél 90—95%-os tartósságú vízhozammal számolni? — Véleményem szerint lehetne, mert egyéb okok miatt lényegesen több teljesítménykiesés fordul elő, mint ami a vízhiány miatt bekövetkezne. Az öntözés vonalán már közismert az, hogy egy vízfolyásnál az öntözővíz kivételek esetén kb. 80%-os tartósságú vízhozamot vesznek alapul és vízkivétel korlátozási tervet készítenek arra az esetre, ha a vízfolyás hozama az alapulvett érték alá csökken, kb. ötévenként egyszer 3—4 hetes időre. Ugyanezt lehetne bevezetni az üzemek vonalán is, és a vízkivétel-korlátozást arra az üzemre előírni, amelynek technológiai, műszaki, gazdasági szempontjai ezt megengedik. Ilyen intézkedés bevezethető a Sajón, a Séden és még más vízfolyáson is. Gondolni lehet arra is, hogy esetleg közös vízellátó rendszerből ellátott üzemeknél ugyanilyen korlátozást lehetne bevezetni, ha a vízbeszerzés a fentiekhez hasonlóan ingadozó hozamú. 7. Vízpazarlások megszüntetése Sokan a vízpazarlások megszüntetésében látják a takarékos vízfelhasználás megvalósításának egyetlen lehetőségét. Hol lehet nagymértékű — tehát az üzemi vízgazdálkodást lényegesen befolyásoló — vízpazarlás? Nyüvánvalóan ott, ahol a normális üzemmenethez szükséges vízhozamoknál lényegesen több víz áll rendelkezésre, illetőleg megvan a lehetőség arra, hogy lényegesen nagyobb vízmennyiséget használhassanak fel. Pl. az Inotai Erőmű addig, amíg az üzem csak fél teljesítménnyel dolgozott, a tervek szerinti 15 300 m

3/nap vízigény helyett 21300 m

3/nap vízmennyiséget használt fel. Ez a felhasznált vízmennyiség közeljárt az erőmű teljes kiépítése esetén fellépő vízigényhez. Ahol az üzemek a vízszükséglet többszörösét biztosították és ahol vízpazarlás folyik — ami sem egységes vízgazdálkodási, sem gazdasági szempontból nem engedhető meg, — el kell rendelni, hogy a normális üzemmenethez szükséges vízmennyiségen felüli tartalék vízhozam csak külön intézkedésre, vagy engedélyre legyen bekapcsolható, ill. igénybe vehető. Ehhez természetesen az szükséges, hogy az egyes üzemrészek, vízfelhasználási helyek vízpazarlásait megszüntessük és a feltétlenül szükséges fogyasztást kellő számú vízmérő felszerelése útján ellenőrizzük [1], [2], 8. Tervszerű üzemi vízgazdálkodás bevezetése Talán elsőként kellett volna említenem a tervszerű üzemi vízgazdálkodást, mint a takarékos vízfelhasználás egyik legfontosabb követelményét. Sajnos ma az a helyzet még a legtöbb nagy vízfogyasztó üzemben is, hogy legfeljebb egy művezető van. aki az üzem vízellátását jól ismeri. Ez a művezető pontosan megmondja, hogy melyik üzemi-észben milyen átmérőjű cső van beépítve, ezen hány csapot szereltek fel, az egyik leágazás tolózára miért nem működik, stb. Mindez természetesen igen fontos, de a vízgazdálkodási kérésekre választ nem kapunk. Olyan nagy vízfogyasztású üzemben, mint pl. a Péti Nitrogénművek (50 000 m

3/nap vízfogyasztás), nem találni egyetlen embert , aki az egész gyár vízgazdálkodási kérdéseit hozzávetőlegesen is ismerné. Ilyen esetekben azután takararékos vízfelhasználásról, vagy tervszerű vízgazdálkodásról nem beszélhetünk.