Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)
5-6. szám - Salamin Pál: A belvízrendszerek tervezésének néhány kérdése
:>Jf(i Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1956. 5. sz. Salamin P.: A belvízrendszerek tervezése a téli és a kora tavaszi időszak ; ebben az esetben tehát a csapadéktörvényeket erre az időszakra kell megállapítanunk. Gyakran párhuzamos vizsgálatokat is kell végeznünk különböző időszakokra. Felmerülhet az a kérdés is, hogy hosszabb avagy rövidebb időszakokra állapítsuk-e meg a tételeinket? Felbontsuk-e az őszi-téli-tavaszi időszakot további rövidebb időszakokra, mint amit például Kienetz Gábor [2] javasol, aki belvíz szempontjából a tél és a télutó (XI— III), valamint a tavaszi és a nyáreleji időszakot (IV—VI) tartja mértékadónak. Hasonlóképpen felmerülhet az a kérdés is, hogy az öntözött szántóföldi területeken a májustól—augusztusig terjedő időszakot egyben vizsgáljuk-e vagy hónapokra elkülönítve. Ha elegendő adat áll rendelkezésünkre, akkor a rövidebb időszakok meteorológiai vizsgálata a helyesebb. Feltehetjük továbbá azt a kérdést is, hogy a csapadéktörvényeket közvetlenül állapítsuk-e meg, vagy súlyozzuk-e az egyes csapadék értékeket előbb a lefolyási tényezővel és csak ezután vezessük le az ún, lefolyási törvényeket, amelyek már a csapadékból közvetlenül származó felszíni víz mennyiségét jellemző fajlagos vízhozamot jelentik. Mindaddig, amíg a lefolyási tényező teljesen szabálytalan módon és nagy határok között változik, csak az utóbbi út követhető. Például az ősz-tél-tavaszi időszakban levezetett törvényeknél minden egyes csapadék adatot a feldolgozás előtt szoroznunk kell az aznapi lefolyási viszonyokat jellemző lefolyási tényezővel, a megelőző csapadék stb. szabálytalan hatásainak figyelembevételére. A késő tavaszi és a nyári időszakra levezetett klimatikus törvényeknél inkább engedhető meg a csapadék adatoknak egyszerű, súlyozás nélküli feldolgozása. Ebben az időszakban ugyanis elsősorban a csapadék hevességének és a talaj vízvezető képességének a különbsége szabja meg a fölös felszíni víz mennyiségét, tehát éppen olyan érték, ami a klimatikus törvénytől függ. Ehhez járul még az öntözött területeken az is, hogy a talaj felső rétegei az öntözési üzemi terv szerinti nedvességi állapotúak, s így azok szintén ismertek és aránylag egyszerűen figyelembe vehetők. További kérdés lehet az is, hogy miképpen vegyük figyelembe a csapadék törvények meghatározásánál a vízgyűjtőterület kiterjedésének a szerepét? Erre matematikai statisztikai úton eljárást dolgoztunk ki [7], amelynek az alkalmazása során kapott függvények az adott időtartamú (pl. 2 napi) és az adott évenként átlagosan egyszer elért vagy meghaladott csapadék esetében a csapadék mennyisége vagy hevessége és a vízgyűjtőterület kiterjedése között teremtenek kapcsolatot, A meteorológiai törvények levezetésénél számos egyszerűsítésre is juthatunk. Így például vizsgálataink során megállapítottuk, hogy a fajlagos vízhozamot kifejező közismert függvényben (q=at~ n) az n állandó értéke, 1—6 napi érvényességi tartományban, a magyar Alföld északkeleti, középső és délnyugati felében, valamint a laza, a közepesen kötött és a kötött területeken egyaránt 0,62. A záporokat jellemző függvényeknél Bacsó Nándor, Reidner Leodegard és Tarján Artúr által levezetett hasonló függvények esetében, 10—180 perc érvényességi tartományban, az n állandó értéke az ország teljes területén 0,75 körül ingadozik. Ezeknek a megállapításoknak a nyomán a függvények most már lényegesen kevesebb munkával vezethetők le, miután a függvény két állandójának egyike már ismert. S ha figyelemmel vagyunk arra, hogy az Alföldön a csapadék keletkezésénél az orografikus akadályok nem játszanak szerepet, tehát a csapadéktörvényeket kifejező függvények a állandója az egyik meteorológiai állomástól a másikig folytonos változást kell hogy mutasson, akkor még inkább egyszerfísbödik a csapadéktörvények levezetése. A fajlagos vízhozam a víz mozgásának, származásának megfelelően (1. táblázat) a következő kifejezésből számítható, az egyidejűség feltételezésével : q = q c + q t + <?/ + ahol q c a csapadékból (esőből és hóiéból) közvetlenül származó, a felszínen összegyülekező és lefolyó víz, q t a talajvízből (q n) és a forrásvízből (<7,2) származó, a csatornákba szivárgó víz, q f a töltéseken és a töltések alatt átszivárgó és a talajból felfakadó víz, végül q Q a folyók árvizéből származó víz. Ennél a számításnál bármelyik tag meghatározásánál igen nagy nehézségekkel találkozunk, tekintettel arra, hogy aránylag kevés a közvetlen észlelés. Itteni sorainkban csak a csapadékból közvetlenül származó, a felszínen összegyülekező és lefolyó víz mennyiségének meghatározásával kapcsolatban teszünk néhány észrevételt. Először is foglalkozunk a q r érték meghatározásához szükséges lefolyási tényező megállapításának a kérdésével. Ma már eljutottunk oda, hogy a kutatási elvek tisztázottaknak mondhatók. Elsősorban a szabályos és a szabálytalan változások vizsgálata terén vannak eredményeink. Bogárdi János [1] tanulmányai alapján következtetni lehet például a lefolyási tényező hónapról hónapra bekövetkező változására. Kienitz Gábor [2] az előkészítő csapadék és a talajfagy egyidejű hatását tanulmányozta a peresi helvízöblözetben. Megállapította a lefolyási tényezőnek a leírt hatásokra bekövetkező időbeli megváltozását. Szesztay Károly [12] a csapadék-index ún. küszöbértékének értékes fogalmát vezeti be. Ez a fogalom a belvíz megjelenését jellemző csapadék-indexet jelenti. Saját vizsgálataink [10] az előkészítő csapadék hatását mérik fel. Mindezek a vizsgálatok megerősítik a hidraulikai elvek megvilágítása során említetteket, nevezetesen, hogy a lefolyási tényező értékének változását igen nagy mértékben okozzák a talaj felső egy méteres rétegében végbemenő nem permanens mozgások. Ezek a vizsgálatok rámutatnak azonban arra is, hogy ma már eltérhetünk a külföldön, tehát teljesen más hidrológiai körülmények között megállapított tapasztalati adatok használatától és rátérhetünk a hazai kutatási eredményeknek fokozott alkalmazására.
