Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)
5-6. szám - Salamin Pál: A belvízrendszerek tervezésének néhány kérdése
fealaniin I'.: Á belvízrendszerek tervezése Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1956. 5. sz. ,'ÍJf7 Végül foglalkozzunk a fajlagos vízhozam két különböző jellegű, de azonos jelű értékének a fogalmával. Az egyik a tapasztalati úton felvett vízhozam-érték, amely a csatornarendszer méretezésénél közvetlenül felhasználható közelítő érték. A másik a részletes fizikai vizsgálati úton levezetett és a szokásos hatványfüggvény-alakban meghatározott érték. Ennek az utóbbinak a felhasználásánál magunk előtt kell látnunk azt az utat, amelyen ehhez eljutottunk és tudnunk kell azt, hogy mit jelentenek a függvény egyes értékei. Itt még csak annyit emelünk ki, hogy a számításaink során [10] megállapítottuk példaképpen, hogy egy tíz évenként átlagosan egyszer elért vagy meghaladott fajlagos vízhozamra (q ) megépítendő csatorna rendszer 50 év folyamán mindössze 6,3 napig üzemelne teljes teltséggel, a vízgyűjtőterületen kialakuló összegyülekezési jelenségeknek megfelelően. A hatványfüggvény alakban kifejezett fajlagos vízhozam-értékek ugyanis csak a tározási vizsgálatokkal egyidejűleg használhatók. A részleteket illetőleg utalunk a szakirodalomra [10]. Tervezés A belvízrendszer végső tervének kialakításánál a méretezési eljárásokat együttesen alkalmazzuk. Ennél az együttes alkalmazásnál igen jelentős, figyelemmel a mozgás és a tározódás folyamatainak vázolt összefonódására. a szállító hálózatnak és a tározó rendszernek a párhuzamos kialakítása. A szállító hálózat magasfokú (q nagy) kiépítése esetében, amikor tehát a csatornák a vizet az összegyülekezés folyamatának megfelelően nagyobb mértékű és hosszabb időtartamú felszíni tározódás, elöntés nélkül levezetik, a tisztán a hidraulikai elveken alapuló tervezési eljárást alkalmazzuk. A szállító hálózat igen alacsony fokú kiépítése esetében (q kicsiny), amikor tehát a csatornák csak nagy késéssel vezethetik le az összegyülekező vizet és így nagyobb mértékű, hosszabb időtartamii tározódás, elöntés lép fel, a tisztán a vízháztartási elveken alapuló tervezési eljárást alkalmazzuk. A gyakorlati esetek többségében, a hatékonysági vizsgálatok követelményeinek megfelelően se túl magas, se túl alacsony fokon, hanem éppen a hatékonysági vizsgálatoknak megfelelően egy közbenső fokon építjük meg a szállító hálózatot és ennek a közbenső foknak megfelelően tervezzük meg a tározási létesítményeket. Ezekben az esetekben a hidraulikai és a vízháztartási eljárásokat együttesen, párhuzamosan alkalmazzuk. Gyakran merül fel a kétség, hogy a tározási vizsgálat végre hajtható-e és nem kell-e megelégednünk a fizikai elveket kevésbé figyelembe vevő egyszerűbb eljárással. Ennek a kérdésnek az eldöntésére bemutatjuk a következőkben a tározó tér vizsgálatának egyik grafikus megoldását. Adottak az 1. ábrában 50 esztendő legnedvesebb esős és olvadásos időszakainak lefolyási viszonyait jellemző összeggörbék (s vonalak). A vizsgált vízgyűjtőterület kiterjedése (F, km 2) legyen 1000 km 2. A tározó tereket jellemző összetett tározási görbét ismerjük. Megállapítjuk rajzban, azaz grafikus úton a szállító hálózat különböző kiépítési fokainál a szükséges legnagyobb tározó teret, a tározás időtartamát stb. A feladat megoldása során először is a különböző csatorna kiépítési fokoknak megfelelő öszszegvonalak (s,, vonalak) hajlásszögét állapítjuk meg (la ábra). Majd elmetsszük az összegvonalakat (s vonalakat) az egyes időszakok igen nedves részeinek kezdő pontjából indított és a fentiekben megállapított hajlásszögű vonalakkal (s t J vonalakkal). Az ábrán feltüntetett függőleges metszékek az egyes nedves időszakokban szükséges legnagyobb tározó tér mértékei, a vízgyűjtőterületet borító képzelt vízréteg vastagságában (mm-ben) kifejezve. A vízszintesen kottázott távolságok pedig az elöntés, azaz a tározás időtartamának napokban mérhető értékei. A továbbiakban még megállapíthatjuk az elöntött terület nagyságát is. Az említett, ismert összetett tározási görbe függőleges tengelyének a beosztása alapján megállapítható ugyanis az 1. ábra függőleges tengelye mm beosztásának megfelelően az a beosztás (1 b. ábra), amely közvetlenül a legnagyobb elöntött területet adja. Mindezek a leolvasott értékek elősegítik a legkülönbözőbb meggondolásokat, vagy lehetővé teszik a hatékonysági számításoknál jól hasznosítható statisztikai feldolgozásokat. Ilyen feldolgozás végeredménye például a következő függvénykapcsolat a legnagyobb elöntött terület (F a, ha) és a feltételezett kiépítési fajlagos vízhozam (q, l/s. km 2) között, az 50, 25, 10 és 5 évenként átlagosan egyszer elért vagy meghaladott esetekre : Fa = 70 000 q n, ahol « 3o = 0,66, n 2: > = 0,68, n l Q — 0,78 és n- = 0,96. Ezek a függvények elsőrangúan alkalmasak arra, hogy az elöntési károk hatását a hatékonysági vizsgálatokkal kapcsolatosan felmérhessük. A függvények 4—60 l/s. km 2 határok között érvényesek. Az I. ábra jól mutatja, hogy 50 esztendő minden jelentősebb tározási folyamatát egyetlen ábrán áttekinthetjük és ennek az áttekintésnek a nyomán számos további, a mezőgazdasági termeléshez szorosabban kapcsolódó adatfeldolgozási eljárást vezethetünk be. Ilyen feldolgozás például az elöntések havi értékeinek a megállapítása, a kapcsolat meghatározása az elöntött területek kiterjedése és az elöntés időtartama között stb. A grafikus eljárásnak igen nagy előnye, hogy az alkalmazás során jól ellenőrizhetők nedves időszakok feljegyzéseiből a lefolyási sorok helyessége. Akár az elöntött terület kiterjedéséről (F n), az elöntés időtartamáról, akár az átemelt víz mennyiségéről (Ta) szólnak a feljegyzéseink, a számítással közelítőleg meghatározott lefolyási sorok nagy mértékben javíthatók. Ha ismerjük például az 1919. év vízrajzi feljegyzéseiből az
