Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)

4. szám - Bélteky Lajos: Mélyfúrású kutak kiképzési technikájára vonatkozó legújabb vizsgálatok és irányelvek

290 Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1956. 4. sz. Bélteky L.: Mélyfúrású kutak kiképzési technikájának irányelvei nem találtak. A furat mélyítésének nem volt meg sem a műszaki, sem az anyagi lehetősége, így meddővé kellett volna nyilvánítani a fúrást. Ezt megelőzőleg a csőrakatok visszahúzása után kanalazással ellenőrizni kívánták, hogy nem volt-e vízadó réteg az átcsövezett szakaszon. A 2. csőrakat kihúzása után a vizsgálat eredménye arra engedett következtetni, hogy 56 m-nél nagyobb mélységben van valahol porózus réteg. Elvégezték a furat elektromos szelvényezését, s így megállapítva a homokréteg helyét, 82— 92 m között szűrőt építettek be. A kutat 110 l/p vízhozammal adták át, amelyet 1,9 m depresszió mellett vettek ki a kútból. Ha a furat helyes csövezése utólag nem volt megvalósítható, új fúrással képeztek ki helyesen kutat a karottázs által jelzett rétegre. Mindezek eredményeként a meddő fúrások számát, amely az állami Mélyfúró Vállatok munkaterületén 1954-ben 22, 1953-ban pedig 18 volt, 1955-ben sikerült 4-re csökkenteni. Ezeknél már biztos, hogy a fúrás nem műszaki hibák, hanem a kedvezőtlen geológiai viszonyok következtében volt meddő. A karottázs bevezetése és alkalmazása egyetlen év folyamán kb. 1,5 millió forint értéket mentett meg a népgazdaságnak. Az adatgyűjtés fontossága A helyes béléscsövezés megvalósításához — mint láttuk — a talajrétegződés, a várható rétegsor ism,erete nyújtja a legjobb segítséget. A rétegsort úgy ismerhetjük meg minél nagyobb területen, ha az adatgyűjtés jól megszervezett és ha az adatszolgáltatás pontos és megbízható. Ezt a célt kívánja szolgálni az üzemi geológus szolgálat, amelyet 1954-ben szervezett meg az Orsz. Földtani Főigazgatóság a felügyelete alá tartozó, vízfeltárással foglalkozó mélyfúró vállalatoknál. Az üzemi geológus a fúrás megkezdése előtt megadja a fúrás várható szelvényét, s jelzi a saruzárások valószínű helyét, fúrás közben ellenőrzi a mintavételt, megvizsgálja a kőzetmintákat, gondoskodik róla, hogy nemcsak a véglegesen, hanem a próbaképpen beszűrőzött rétegek vízszint, vízhozam, hőmérséklet és vegyvizsgálati eredményei feljegyzésre kerüljenek és mind a földtani, mind a műszaki adatokat hiánytalanul összefoglalják a hidrogeológiai naplóban, s az adatokat közvetlenül a munka befejeztével elhelyezzék a Földtani Intézet vízföldtani adattárában . Az üzemi geológus feladatát képezi a vízjogi hatósággal való együttműködés biztosítása, a kúthely kitűzések geológiai szempontból való ellenőrzése és a fúrópontok beszintezése is. Az üzemi geológusnak kell a jövőben az összekötő kapocsnak lennie a Földtani Intézeti hidrogeológus és a kivitelező mérnök, ill. a kúttechnikus között. A kapcsolat eddigi hiánya feltehetően közrejátszott abban, hogy a mélységbeli vizeinkre vonatkozó adataink jó része megbízhatatlan és hiányos volt. Minthogy a mélységbeli rétegekből való vízszerzési lehetőséget a műszaki létesítményeken keresztül, a kutak termelési tényezői alapján lehet megítélni, az üzemi geológusnak ismernie kell a kútfúrás és kútkiképzés technikai részét és a fúrási adatok megbízhatóságát is. Csak így tudja az összegyűjtött adatokat helyesen értékelni, s ellentmondó adatok esetén csak így lesz képes azt kiválasztani, amelyre a szakvéleményét alapozni lehet. A legutolsó évek kútfúrásainak teljes dokumentációs anyaga és annak komplex feldolgozása teszi lehetővé, hogy térképen körülhatárolhatjuk az azonos vízszerzési lehetőséggel rendelkező területeket s megállapíthatjuk területenként a különböző víztartó szinteket, azok átlagos és fajlagos vízhozamát, a víznek a felhasználás szempontjából legfontosabb vegyi sajátságát, s mindezek ismeretében a leggazdaságosabb kútmélységet. A feltárandó rétegsor ismerete a helyes béléscsövezés szempontjából azért fontos, mert akkor nincs szükség próbafúi ^srci, ci fedőben való mesterséges saruzárásra. Ez a körülmény pedig igen meggyorsítja a munka menetét, csökkenti az önköltséget és biztosítja a munka sikerét, a nagy vízhozamot. Az 1954-ben legjobban dolgozó kútfúrómester, Liszkás Károly, aki túlnyomóan fúrással már kellően feltárt területeken dolgozott, egy év folyamán 12 db. kutat készített 186 m átlagos mélységgel és 650 liter/perc átlagos vízhozammal. Az adatgyűjtés vonalán csak a továbbfejlesztés lehet az irányvonal, vagyis arra kell törekednünk, hogy lehetőleg minden fúrásunk összes adata minél megbízhatóbb és hiánytalan legyen. Sajnos, ezen a téren a kilátások a jövőre nem biztatóak, mert újabban különböző minisztériumok, vidéki vízművek, ktsz-ek és magániparosok is folytatnak kútfúrási tevékenységet — kevés kivétellel — kellő szakmai felügyelet és irányítás nélkül, s készítik a 1,5—2"-os gáz-, vagy használt forrcsővel bélelt 30—40 liter/perc vízhozamú kútjaikat a kútszabvány és a korszerű kútkiképzés elveinek teljes sutbadobásával, igen sokszor vízjogi engedély« nélkül. Sajnos ezeket a fúrásokat geológus egyáltalában nem ellenőrzi, a kőzetminták és a kész kutak adatai is csak hiányosan, késve, vagy egyáltalában nem kerülnek be a Földtani Intézet adattárába. Ha ez így folytatódik, jelentősen meg fog torpanni az a munka, amelyet a mélyfúrású kutak új kiképzési technikájával szerzett adatok feldolgozása tett lehetővé és elodázza azoknak a terveknek a megvalósítását, amelyhez még több új adatra lenne szükségünk. Gondolok itt az tin. készletezési munkára, amellyel meg lehetne állapítani, hogy egy-egy tájegység vízszerzésre szóbajöhető területén meghatározott nagyobb vízmennyiséget — a terület vízháztartási egyensúlyának megbontása nélkül — hány km

2 területen történő kúttelepítéssel, milyen mélységből lehet kitermelni, illetőleg, hogy kinkként milyen nagy vízmennyiség vehető ki kb. hány m mélységből. Minél több teljes és megbízható kútadat szükséges annak a vízföldtani tájegység térkép-