Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)

4. szám - Bélteky Lajos: Mélyfúrású kutak kiképzési technikájára vonatkozó legújabb vizsgálatok és irányelvek

2J/.2 Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1956. 4. sz. A mélyfúrású kutak helyes kialakítása hazánkban az elsőrendűen fontos kérdések közé tartozik. A kutak kiképzési technikájától függ a kutak vízhozama, élettartama és gazdaságossága. A kivitelezés során végzett nagyszámú vizsgálat eredménye alapján közli a szerző tapasztalatait a nagy vízhozamú kutak létesítéséről. Ez a helyes kútkiképzés teszi lehetővé, hogy nemcsak a pozitív, hanem a negatív nyomású víztartó rétegekre is lehet nagyvízhozamú kutakat telepíteni. Mélyfúrású kutak kiképzési technikájára vonatkozó legújabb vizsgálatok és irányelvek

1 BÍITiKY LAJOS A magyar artézi kútfúró ipar 1949. utáni munkájára a legnagyobb hatással a kút béléscsövezés jelentőségének a felismerése, a furatbélelés helyes kialakítása és a gyakorlatban való alkalmazása volt. Az 1949. előtti szemléletünk a kútfúró kisiparosok által széltében alkalmazott béléscsövezést főleg a szűk (1—2"-os) átmérő és a felhasznált béléscső anyaga miatt kifogásolta, de nem hangsúlyozta kellően a béléscsövezés módjának a kút vízhozamára való nagy befolyását. Az ártézi kutakkal foglalkozó aránylag kevés számú tanulmányban olvashattunk ugyan róla, hogy azokat a víztartó rétegeket, amelyeknek vizét nem kívánjuk felhasználni, nem szabad összekapcsolni a termelésre szánt rétegekkel ; nem szabad lehetővé tenni a béléscső külső palástja mentén a vízmozgást, mert a különböző nyomású rétegek összekapcsolása — főleg, ha a rétegek nyomása nagy mértékben eltér egymástól — azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a kisebb nyomású réteg elnyeli a nagyobb nyomású réteg vizét, s a kút vízhozama kevesebb lesz, mintha csak az egyik víztartó réteget kapcsolták volna be a vízszolgáltatásba. Egy másik jelenségnek azonban — valószínűleg kellőszámú megfigyelés és kísérlet hiányában — nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget. Annak nevezetesen, hogy ha a termelésbe bekapcsolt réteg feletti egy, vagy több finom szemcsézetű homok iszapos része lecsúszik a béléscső mellett a szűrővel bekapcsolt rétegbe, a szűrő közvetlen környékét iszapossá teszi. Ez azzal a következménnyel jár, hogy az aprószemcsézetű, lisztfinomságú iszap elhelyezkedik a víztartó homokszemcse hézagaiban s e miatt csökken a réteg átbocsátó képességi tényezője s így a kút vízhozama is. Az 1949. után végzett kútfúrásoknál, amikor egy-egy község területén ugyanarra a víztartó rétegre több kutat is telepítettek, kísérletileg lehetett bemutatni és igazolni a helyes béléscsövezés jelentékeny hatását a vízhozamra. Azt az állítást, hogy a béléscső mögötti vízmozgás és a felsőbb iszapos rétegek lecsúszása lerontja a kút vízhozamát, igazolják azok a kísérletek, amelyeket ennek a hibának a kiküszöbölésére végeztek. 1 A Magyar Tud. Akadémia vízellátási albizottsága 1955. dec. 15-iki ülésén elhungzott előadás. A vízadóréteg fedőjében való saruzárás utólagos megvalósításával a vízhozamot, amely a szűrőt megelőző, jól záró csőrakat visszahuzása után lényegesen lecsökkent, az eredetire vissza lehetett állítani. Ugyancsak hatásos és szemléltető kísérletek holtak azok is, amelyekkel vissza lehetett kapni a térszínt felett kifolyó vizet azoknál a kútaknál, amelyek a szűrő felett záró csőrakat visszahúzása után negatívvá váltak. A helyes béléscsövezés kérdését lapunk hasábjain már több ízben

2 ismertettem, így most csak az alkalmazásával elért eredményeket tartom szükségesnek röviden összefoglalni, utána pedig azokkal a vizsgálatokkal és irányelvekkel foglalkozom, .amelyek a helyes kútkiképzés minél szélesebb körben való alkalmazására irányulnak. A nagy vízhozamú kuíak A helyes kútkiképzés legkézzelfoghatóbb eredménye a kutak átlagos vízhozamának nem remélt emelkedése lett. Az 1949. évi 46 percliteres átlagos vízhozam öt évnek a folyamán fokozatosan 200 liter/perc fölé emelkedett és a vízhozam növekedés bár lassúbb iramban, azóta is tart. Az 1955-ben fúrt ártézi kutak átlagos vízhozama 280 liter volt percenként. A vízhozam kategóriák százalékos megoszlása 1949. és 1953. évekre vonatkozólag meggyőzően igazolja a haladást. Ami 1949-ben még évi átlag volt, azt a vízhozamot 1953-ban a kutak 88,5%-a érte el. Az 1949—50-ben fúrt kutak 72%-ának percenkénti vízhozama nem haladta meg az 50 iitert, ezzel szemben 1953-ban csak a kutak 7,9%-ának vízhozama maradt alatta az 50 liter/perc mennyiségnek. (1. ábra). Az eredmény azért is nagy jelentőségű, mert 1955-ben az építtetők által megadott vízszükséglet kutankint átlagosan 163 liter/perc volt, s ezt a régi technológiával készített 1949—50. évi kutaknak csak 12,7%-a tudta volna szolgáltatni. Jóval több kutat kellett volna tehát fúrni. A megtakarítás nemcsak fúrócső anyagban lényeges, hanem számottevő szivattyúban, elektromotorban, vízvezetéki és villamos szerelési anyagban is. 2 Bélteky Lajos : Vízszerzés kismélvségű kutakból. (Hidrológiai Közlöny, 1954. 11—12.' sz.).