Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)

4. szám - Bokor Mihály–Babos Zoltán: Belvízrendezések mértékadó mennyisége

Bokor M.—Babos Z.: Belvízrendezések mértékadó vízmennyisége Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1956. 4. sz. 265 e) Az előfordulási gyakoriság szerint helyesen sorolt belvizes időszakok sorozatából minden belvízrendszerre vonatkozóan kijelölendő az előírt gyakoriságnak megfelelő mértékadó, valóban előfordult belvízi időszak. Megnevezése az előfordulás évével és hónapjával történhet. Ezeket a történelmi múltból kiemelve megelőző és kísérő körülményeikkel együtt megbonthatatlan folyamatként kell figyelembe venni és a méretezésre irányadóként felhasználni. A vízlevezetés időtartamát az irányelvekben nem bizonyos általánosságban megállapított napszámban kell megadni, hanem azt a mértékadóként megjelölt ténylegesen előfordult belvizes időszak időtartamához kell szabni. Ha mértékadók a hóolvadási vizek voltak, akkor a vízlevezetés megkívánt időtartama a beolvadáséval, mint előirányozható legrövidebb idővel legyen egyenlő. Ennek megrövidítésére a természet rendje szerint nincs mód, ezért e rendkívüliségükkel kitűnt belvizek okozta károkat a mezőgazdaság tűrni kénytelen. Az előzővel azonos az eljárás akkor is. ha a hóolvadás olvasztó esők kíséretében történik. Ha tisztán az esőzésekből származó felszíni vizeket találtunk mértékadóknak, akkor a vízlevezetési idő a csapadék időtartamának 1—2 nappal megnövelt értékével vehető egyenlőnek. Rövid időre összezsugorodott mértékadó belvizes időszakoknál megtarthatók a szabványokban előírt legfeljebb 14 napos vízlevezetési időtartamok. A mértékadó belvizes időszakokhoz tartozó fajlagos vízszállítások megállapítása közvetlen mérések hiányában a vonatkozó szabványokban ismertetett módszerek valamelyikével történhet, a rendelkezésre álló adatoktól függően. Példaképpen megemlítjük az algyői belvízrendszerhez tartozó Fehértó-majsai főcsatornában az 50 éves gyakoriságú mértékadó 1942. évi belvízi időszak folyamán a belvizek levonulását. Az egész belvizes időszak II. 25.-től VI. 8.-ig terjedt, tehát összesen 104 napig tartott. Ennek folyamán három belvízhullám követte egymást, amelyek közül az első hóolvadási vizekből és olvasztó esőből, a követő két hullám pedig tavaszi csapadékokból származott. A hóolvadás 11.25. 111.22. között, az olvadási vizek levonulása pedig gyakorlatilag 11.25.—

III.26. között történt, tehát a vízlevezetés az olvadás időtartamánál 4 nappal hosszabb idő alatt következett be. Nyilvánvaló, hogy a hóolvadási és az olvasztó esőkből származó vizek a szabványok megkövetelte 14 nap folyamán semmik ép]) sem lettek volna levezethetők, hisz maga az olvadás 26 napig tartott. A gyakorlatilag elérhető legrövidebb vízlevezetési idő ezzel az időtartammal azonos, illetve a biztonság javára még megrövidíthető a méretezés szempont jából azzal a megállapítással, hogy a csatorna kiadósabban csak az összegyülekezési idő végefelé kezd vizet vezetni, tehát a levezetési idő voltaképp 2— 5 nappal rövidebbre sűríthető, de még így is meghaladja az előírt 14 napot. A tisztán csapadékból származó árhullám vizének levezetésére mindössze 8 nap volt szükséges; a levezetés a csapadék lehullását követően 2 nappal fejeződött be, tehát kielégíthette volna a vonatkozó szabványunk előírásait. Az ugyancsak csapadékból származó harmadik belvízhullám az előbbieknél már sokkal alacsonyabb volt, utalva arra, hogy az időközben felengedett talajba való elszivárgás, a növekedő párolgás. főként pedig a belvízvédelmi kormánybiztos által elrendelt fokozatos völgyelzárásokkal eszközölt átmeneti jellegű vízvisszatartás milyen mérséklőleg hatott a felszíni vizek levonulására. Ez az utolsó belvízhullám 44 napig tartott, tehát vize 14 napon belül annál kevésbé volt levezethető, mert a 14 nap elmúltával jelentkező további csapadékok korábbi levezetésére nyilvánvalóan nem lett volna mód. Ezzel az ismertetéssel arra akartuk a figyelmet felhívni, hogy a belvízrendezési tervek elkészítésénél nem szabad az érvényben levő és bizonyos mértékig már túlhaladott szabványokban foglalt irányelveket gépiesen alkalmaznunk, hanem fel kell tárni a szóbanlevő belvízrendszer vízügyi történelmi múltját és az ebből leszűrt értékes műszaki adatokat kell a szabványok irányelveivel, valamint az időközben kialakult újabb szemlélettel összeegyeztetve a tervezésnél mértékadóként felhasználni. PACMETHbllI PACXOfl BOflbl nPM OCyillHTEJlbHOfí MEJ1HOPAUMM M. Bonop, 3: Eaöoui OcyüiiiTejibHaa MejiiiópauuH B Beurpim iiMeeT 70—80 Jieniero npomjioro. PaöoTbi rio ocviuiiTejibHoii Mejiiiopamm Hv>K/iaK)TCH B neMeflnenHOM paciuiipenuu II pa3BiiT0H, BBIIFLY B03pacTaK)IMIXCH noTpeßnocTeü coBpeMemioro ceJibCKOxo3flHCTBennoro npoii3BOACTBa. Pa3pa6oTi<a raKoro iijiaiia B iracronmee BpeMH np0B0AUTCÍI. Pa3pa6oTajni AnpeKTiiBM II onpeaejuuni HIICJIKHHbie BejiiiHiiiibi HopMbi cTOKa II pacMeTHoro yAeJibHoro pacxoAa AJIÜ oTrteJibiibix IIOÍÍM, IIJIII AOJIIÍH. HO rocy/iapcTEeHHbie CTaHflapxbi no ocyiniiTejibnoH Mejiiiopamm B OTHOMEMIH aiipeKTiiB npoeKTiipoisaHiifl CCIOAHH YW HeaocTaTOHHbi, HenojiHbi U coAepwaBimiecfl B HIIX HeriocJieAOBare.nbHOCTii N npoTiiBopemiíi MOI VT Bbi3Barb rivTammy B npoeKTHBamm. Ho HV>KHO nx yconepmencTBOBarb II n0T0My, *ITO H HacToamee Bpe.MJI HC 3amiMaioTCtt BonpocoM npoAojiHurrejibHOCTii pacMenroro pacxoAa, XOTH AauHbie no npoAOjmiiTeAbHOCTii npn iipoeKTiipoBAMII.I HeoßxoAiiMbi B iitrrepecex BBIUOJIKEHIIN TpeCoiiairuií cejibCKoro xo3HiícTAa M SKOHOMHHHOCTH. ripn pa3pa6oTKe AiipeKTiiB no npoeKTHpoBamuo npeAJio>KenHbie MeroAbi COBCCM YCKOJIb.'SJin na TéopeTHlecKYio jiiiHUH) II Hejib3H 3a6btBarb, <ITO DTIIM OTpbiBaiOTCfl ÓT >Kii3Hii, nx MexaHimecKoe npuMeHemie npiiHOCiiT ii3JinuiHiie 3aTpaTbi n Sojibuioíí BpeA HapoAnoMy xo3JiüCTBy. nos'roMy Haao peKOMenAOBarb pacKpbrrne iiCTopn-. 'lecKoro npouuioro OTAeJibHbix TeppiiTopiiü, noAJiewaiuiix ocymirrejibHoii Me.nnopamm II nojiyMeHHbie TaKiiM IIYTCM nenubie xexHiiMecKiie Aamibie Hc'eJiaTejibiio B neKOTopoü CTL'iieHii KaK pacHciHbie AaHHbie ncnoJib30BaTb upii iipoei<TiipoBaHHii; KOHCMHO HY>KHO cpaBiuiBaTb STII AaHHbie ii c AnpeKTHBaMH no CTaHAapraM, a Tanwe c HOBblMII H3rAHAaMII, líbipaÖaTblBaBIHIlMIICH 3a 3T0 BpCMÍl. WejiaTejibHO onpeAeJiiiTb eAiiHO AJia Bcex IIOÍÍM II AOJIIIH iipoAO^JKineAbHOCTb pacieTHbix pacxoAOB, Ha OCHOBaiHlII KOTOpbIX COCTaBJlílIOTCfl npoeKTbl HO ocyuieHiuo B RyAyuieM; STO MOWCHO ííbijio 6H BBIßPATB B npeAejiax 25—50 jier. flpoeinbi no pacumpeHiuo ii pa3BiiTino MeJinopaTuiíHbix paßoT TaK>Ke HY>KHO papaöoTaTb eAiiHO Ha pacMernbie pacxoAbi c STOÍÍ npoAOJi>KiiTeJTbHOCTbK) Tai<, író ocyiuecTBJieHiie npoeKTa Morjio fíbiTb npoBeAeHO no HacTHM. 3TO AAET B03M(>>KH0CTb na TO, MTO öOJiee KaiecTBeHHbie TeppiiTopmi ocymiiTejibiioii iwejiiiopauini ciiAbHee MOIVT öbrrb pa3BiiBaeMbi, qe.M Apyi'ne TeppiiTopmi, ecjin c TOMKII 3pemifl npon3BOÁCTBa 3TO >KeAaTejibiio. Ha Bcex noüMax n AOJiimax Hy»<no pa3BeAaTb na OCHOBaHIHI llCTopilMCCKIIX ABIIHblX, MTO KaKIie