Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)

4. szám - Bokor Mihály–Babos Zoltán: Belvízrendezések mértékadó mennyisége

26Jf Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1956. 4. sz. Bokor M.—Babos Z.: Belvízrendezések mértékadó vízmennyisége riságra kidolgozott tervben mértékadó adatként olyan vízhozamokat, amelyeknek gyakorisága legalább 50 éves, részben azért, mert a belvízgyakorisági idő- és vízhozamsoruk nincs tisztázva. Ez valószínűen országos viszonylatban is így van, ezért egy ilyen tartalmú rendelkezés helyesen végrehajtható nem lesz mindaddig, amíg ennek előfeltételeit meg nem teremtik. 4. A javaslatként kidolgozott legújabb tervezési irányelvek a mértékadó fajlagos vízhozamokat már bizonyos gyakoriságokhoz kötik és a megállapításukra kidolgozott módszer is a gyakoriságok alapján összeválogatott csapadékadatokból indul ki. Az eljárás azonban túlságosan elméleti síkra csúszik és elszakad a való élettől. Voltaképpen egy képzeletbeli belvizes időszakkal dolgozik. mert példáid kiválaszt egy bizonyos gyakoriságú valóban előfordult nagy csapadékot, ehhez hozzákapcsol egy elméleti úton megállapított lefolyási tényezőt és eredményként magas fajlagos vízszállítást számít, jóllehet a valóságban a kiválasztott nagy csapadékból származóan belvíz alig jelentkezett. Helyes ez a módszer? Végeredményében olyan alapadatokat keresünk, amelyek 25- 100 éves gyakoriságúak. Ilyeneket azonban vízrendezéseink 100 éves múltja folyamán a természet maga is szolgáltatott, csak fel kell kutatni azokat. Ezekkel szemben a képzeletbeli felépítésű adatok, amelyekhez tényleges gyakoriság semmiképp sem fűzhető, nem állhatják meg helyüket és indokolatlanok, nem valószerűek. Az említett javasolt fajlagos vízszállítás értékek• összegyülekezési időhöz kötöttek. Ennek megállapítása még esőkkel kapcsolatban is általában csak közelítő képletekkel történik, hóolvadási vizekre, vagy olvasztó esőkkel való együttes fellépésükre azonban még ilyen közelítő képletünk sincs, tehát nagy a bizonytalanság. Az összegyülekezési idő megállapítását át lehet ugyan hárítani a tervezőre, azonban az alapadatokat szolgáltató szerveknek mégis csak feladata marad az, hogy olyan alakban adják adataikat, amelyben ezek gyakorlatilag használhatók is. A javasolt mértékadó vízmennyiségek bizonyos tározódást már tartalmaznak, ez azonban a tervezett eredeti műszelvényű csatornákra vonatkozik, ezért a figyelembevehető tényleges tárolódás mértéke nagyon bizonytalan, a medrek karbantartási állapotától függ. Kérdéses azonban még az is, hogy az elméleti módszerekkel levezetett, mértékadóként javasolt fajlagos vízhozamok mennyire egyeztethetők össze a történelmileg igazolható való adatokkal. Népgazdaságunk nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy fölöslegesen nagy beruházásokba bocsátkozzék. Ezért a belvízrendezések fejlesztése terén is gondosan meg kell vizsgálnunk azokat az alapadatokat és irányelveket, amelyek alapján az átfogó országos fejlesztési terv, valamint egyes öblözetek részletes tervei majd kidolgoztatnak. Az elméleti síkon nyugvó számítások eredményeit össze kell egyeztetnünk a természet által szolgáltatott történelmi adatokkal és a beruházási szükségleteket csak az ellenőrizhető tényekkel is igazolt mértéknek megfelelően állapítsák meg. Erre hivatkozva a belvízrendezések fejlesztési terveinek kidolgozásánál mértékadó fajlagos vízszállítások meghatározására a következő eljárást javasoljuk. a) Helyes, egységes irányelvek alapján az összes belvízrendszerekre kiterjedően egyöntetűen megállapítandó a tervezés szempontjából mértékadó belvízi időszak előfordulásának gyakorisága. Ez 2—4% között volna megválasztható. A terveket ennek megfelelően kell kidolgozni, úgy azonban, hogy minden öblözetre vonatkozóan a tervben foglaltak megvalósítása részletekben, a minden

1 kori szükségletek szerint hosszabb-rövidebb ütemezésben történhessék. Ez módot nyújt arra, hogy a magasabb színvonalú öblözetek az elmaradottabb rendszerekkel szemben erőteljesebben fejleszthetők legyenek, ha ezt általános termelési szempontok, magasabb országos érdekek stb. így kívánják. Természetesen nagyszámú belvízrendszerünk jellemző adottságai igen változatos képet mutatnak és az eredményes belvízrendezés feltételei is jelentékenyen eltérhetnek egymástól annyira, hogy a fejlesztés mértékének egységes előírását esetleg a célon való túlfutásnak lehetne tekinteni. Azonban az egységes szemlélet, követelmények, elbírálási lehetőség és összehasonlíthatóság, ügykezelés érdekében kívánatosnak látszik a mértékadó gyakoriság azonosságának, a fajlagos vízszállítás meghatározására irányuló követendő eljárás általánosságának kimondása, viszont az öblözetek különböző fejlettségi foka és valószínű továbbfejlődési ütemének különbözősége miatt nem volna helyes a tényleges kiépítésnél mindenütt ugyanazt a mértéket alkalmazni. Ezért az egységes irányelvek, követelmények szerint elkészítendő terveknek fokozatosan megvalósíthatóknak kell lenniük, a mindenkori fejlődési színvonal, gazdaságosság és beruházási hitelhez igazodóan. b) Az egyes belvízrendszereket a helyi adottságoknak megfelelően, kellő helyszíni és ügyismerettel rendelkező szakértők bevonásával helyesen körül kell határolni. Eszerint a meglevő beosztást szükség esetén (pl. Szeged környékén a gyálai öblözetben) helyesbíteni kívánatos. c) Minden belvízrendszerre gondosan megállapítandó, hogy területén a történelmi adatok és tapasztalatok szerint esőzések, hóolvadási vizek, vagy a kettő együttes fellépése idézték-e elő az eddig előfordult legjelentékenyebb belvizes időszakokat. A 10— 25 évnél ritkábban előfordultakat részleteikben is legalább annyira fel kell kutatni, hogy a feltárt adatok alapján gyakoriságuk eldönthető legyen. Ezután a kiválogatott belvízi időszakok gyakoriság szerint helyesen sorolhatók. d) A kívánt gyakoriságú belvizes időszakok kiválogatása után minden öblözetre kiterjedően össze kell gyűjteni a szóbanlevő belvizekre jellemző összes csapadék, hó, talaj- és léghőmérséklet stb. adatokat, mert csak ezekből állítható össze a múltban lezajlott belvizes időszak valószínű képe, olvadási időszakának időtartama, az ezalatt levonult összes vízmennyiség hozzávetőleges számértéke stb,