Hidrológiai Közlöny 1955 (35. évfolyam)

1-2. szám - Láng Sándor: A Duna kárpáti vízgyűjtőjének felszíne

Láng S.: A Duna kárpáti vízgyűjtőterületének felszíne de kanyargós, 40 km hosszú márvány-kanyonja: meandereit itt kb. 100—200 m mélyen kristályos mészkőbe vágta be. A kanyon felett a medenceszerű Magyarláposi völgy tágulatát találjuk meg. A Szamos hol összébbszűkülő, hol jobban kitáguló völgyét Dés alatt is szép teraszok kísérik. BaUelől, a Mezőség irányából nem kap nagyobb mellékfolyókat, csak az Almást (Almaiului), és a Meszes (990 m) kristályospalagerincének vizeit követő Egregyet (Agrisul). Jobbról viszont a már említett Lápos jóval bővebb vizű, mert a Gutint (1447 m) és a Ciblest (1842 m) összekötő lapos vulkáni kúpokból álló 1200— 1500 m-es gerincről és az ettől D-re levő nagykiterjedésű középhegységi tönkről szedi össze vizeit. A tönk főleg felsőkréta és oligocén kori homokkőből áll. A Lápos legnagyobb mellékfolyója a Kapnik főleg a Gutin vulkáni tömegének D felé való vízlevezetője. Ugyanennek a hatalmas andezitből és tufa-breccsából álló takarónak DNy-i oldaláról szintén a Láposba ömlő Zazár patak vezeti le a vizeket. A Lápos a nagybányai öblözet szélén ömlik a Szamosba, amely ezután az Alföldre lép és lapos törmelékkúpot rak le. A Nagybánya feletti Kőhát fiatal vulkánikus hegysége a Rozsályban (1307 m) kulminál s É felé a Máramarosi medencére, DNy-ra pedig a szamosmenti alföldi öblözetre meredek lejtővel tekint. A vulkános kőzetek azonban itt is lapos tönkké pusztultak le. A tönk fiatalon emelkedett ki É-i felével magasabban, s így a helyi vízválasztó főgerinc is itt húzódik a hegységben. Az egykori vulkános formák már alig nyomozhatok ki. A Szamos utolsó nagy mellékfolyója, amellyel azonban csak szabályozott mederben, röviddel torkolata előtt egyesül, a Meszes hegység D-i részén eredő Kraszna. Egészen az Alföldre való kilépéséig lapos, gyengén hullámos, 2—300 m-ig emelkedő pannon-pontusi rétegekből álló dombvidékén folyik, végig széles, tektonikus árkos völgyben. A pannon rétegek takarója alól azonban Szilágy Somlyónál (Simleul Silvaniei) és a Szatmári Bükk (Bacului) hegységben kilátszik a kristályospalás alaphegység nehezebben denudálódó s így még 500 m fölé emelkedő tönkje. A Kraszna mellékpatakjai — mivel a vízgyűjtőterület főleg csak dombvidék — jelentéktelenek. Az egyesült Szamos és Kraszna az óholocén végéig nem a mai vonalán futott a Tiszába, hanem az érmelléki lapályon át a Körösök depressziója felé vehette útját. A rövid, de aránylag bővizű Tur folyó az Avas-Kőhát-Gutin hegység Ny-ra néző lejtőinek vizeit szedi össze. Forrásvidéke csupa andezitvulkáni terület s igen élénk reliefű, az Avas (Oasul) 917 m-ig (Viski kő), a Kőhát pedig a Tur forrásainál 1241 m-re emelkedik. A Kőhát 1000 m fölé emelkedő óriási tufaplató. A völgybevágódások még alig tudták összevagdalni, oly frissen emelkedett ki. Alföldi peremébe a kaldéraszerű, de igen mélyre zökkent Bikszádi (Bicsadi) medence mélyül. A Szamos-Kraszna-Tur vízgyűjtőjén igen változatosak a csapadékviszonyok. Így, az évi összeg a Radnai havasokban, a Borgói hegységben és a Kelemen havasokban 900—1000 mm, az Erdélyi medencében 1000—1200, a Lápos és Krasznamenti alacsony hegységben 700—800 mm-t ér el. Az évi csapadéknak kb. 35%-a folyik le. 5. A Felső-Tisza vízgyűjtőterülete A Tisza Tiszabecs feletti szakasza túlnyomórészt a Szovjetunióhoz tartozó Északkeleti Kárpátokban kialakult jól szétágazó vízhálózat főtengelye. A Tiszának két forrósága van: a Fekete Tisza forrása Kőrösmező felett, a Szvidovec havason (1883 m) van, a Fehér-Tiszáé pedig a Cserna Horán (2026 m). A Tisza forrásvidéke Hahóig (Ráhov) a Máramarosi havasok 1500—2000 m magasságú, 2—3 szintben felemelt tönkfelületén van, amely kréta és eocénkori kárpáti homokkőből épült fel. Rahó és a Visó-torok között pedig a Tiszavölgy a homokkőfeküben levő kristályospala térszínen vágódott keresztül. Ez a keskeny, hosszú kristályospalahegység a Pop Iván (1940 m), Farcaul (1961 m), Petrosul (1854 m) és Ciarcanul (1849 m) felemelt tönkjein át DK felé húzódik és vizeit, így a bővizű Ruskovát és a Vasér-1 a Tisza legelső balparti nagy mellékfolyójának, a Visónak adja le. A Visó (Visaul) a Radnai havasok északi peremén egy kristályos mészkőtömb bővizű karsztos forrásából ered, völgye végig főleg oligocénkori kárpáti homokkőtérszínbe vágódott be. Forrásvidéke magashegységi táj (2000—2305 m), sok jégkorszaki formával (kárfülkék, U-alakú völgyek, több szintben morénák és tengerszemek), melyek összefüggő, nagy területen fejlődtek ki. Egyébként ezek a jégkorszaki formák a Máramarosi havasok 1700—2000 m-es magasságú legfelső szintjeiben is előfordulnak, azonban jóval szórványosabban és kisebb mértékben. A Visónak hol jobban összeszűkülő, hol kitáguló teraszos völgye van. A Felső Tiszának Rahó környékén már csak elvétve vannak meg a pleisztocén teraszai, mert majdnem mindenütt fiatalos bevágódású, szűk a völgye. Annál szebbek a Tisza 200—500 m viszonylagos magasságban levő miocén végipliocénkori völgyfenékszintjeinek maradványai, amelyek szépen végigkísérik a folyót Tiszaborkút (Kvaszi) környékétől kezdve a Szvidovec és a Pietrosz (2022 m) előhegységeiben. Az Iza a Felső-Tisza másik, nagy balparti mellékfolyója. A Radnai havasok lealacsonyodó Ny-i végén az 1703 m-es Muncselul bércen ered s ÉNy felé tektonikusán előrejelzett merev, egyenes völgye van szép pleiszto-