Hidrológiai Közlöny 1955 (35. évfolyam)

1-2. szám - Láng Sándor: A Duna kárpáti vízgyűjtőjének felszíne

Láng S.: A Duna kárpáti vízgyűjtőterületének felszíne vesebb. A legtöbb a csapadék (1200 mm felett) a Déli-Kárpátok 2000 m fölé emelkedő kristályos kőzetű tönkjein. A Maros vízterületén a lefolyási tényező 35% körül lehet. A Körös egyes ágainak forrásvidéke az Erdélyi-szigethegység (tágabb értelemben a Bihar) nyugati lejtőin van, ahol a kristályos kőzetek (gránit, granodiorit), a kristályos palák, a permi homokkő és a triászkori mészkő a legfőbb felszínalkotó kőzetek. Sok a karsztos terület is (Bihar fennsíkjának É-i része, Vaskohi karszt, Királyerdő a Sebes Körös mellett). A Körösök közül a Fehér Körös a Bihar D-i részéről, és az Erdélyi-érceshegység Ny-i szárnyáról szedi össze vizeit, a Fekete Körös a Bihar és a kisebb magasságú Kodru (Béli) hegység közti medencéből, míg a Sebes Körös forráspatakjai a Bihar É-i részéről és a Vlegyásza (Vladeasa) granodiorittömzse felszínéről erednek. A Berettyó a kristályospalás Réz-hegység területén ered. A csapadék ezen a hegyvidéki területen is elég bő, mert a Szigethegység a páradús nyugati szelek útját állja. Az évi összeg az 1000 m-en felüli magasságokban 1000—1200 mm-nél is több. A magascsapadékú terület a sok 1000 m fölé emelkedő tönkhegység miatt eííg nagy kiterjedésű. Így a folyók elég bővízűek, ha az időjárás csapadékosabb. A hegység nyugati oldalába mindegyik említett nagy folyó széles, teraszos völgyet vágott. Ezek széles öblözetekkel tekintenek a magyar Alföldre és ezekben az elég vastag hegylábi törmelékkúpok még jelenleg is épülnek. A Körösök vízgyűjtő területének lefolyástényezője 30—35% között mozoghat. 4. A Szamos és vízgyűjtőterülete A Szamos (Somesul) az Erdélyi-medence északi részének hidrográfiai hálózatát egyesítő nagy folyó. Fő ágai a Désnél (Dej) egyesülő Nagy és Kis Szamos, az első a Keleti Kárpátokban a Radnai hágó (1257 m) alján, a másik a Bihar hegység (Gyalui havasok) ÉK-i lejtőjén ered. A Nagy Szamos völgye általában Ny-DNy irányú. Forrásvölgye a kristályospalából, gneiszből és kristályos mészkőből álló Radnai havasok (Mti Rodnei), továbbá a Borgói hegység (Bargau) között vágódott be. A Radnai havasok régi kőzetű kristályos tönkje fiatal törésekkel kiemelt, kissé D-re lejtősödő, egyenletes csúcsmagasságú térszín, délre billenése a hidrográfiai hálózatán is jól látszik, mert a belőle eredő bővizű patakok D felé folynak, míg a vízválasztó főgerinc (ez egyúttal a legmagasabb csúcsokat összekötő vonal) az É-i peremén húzódik (Ünőkő-Ineul 2280 m, Pusdrerolul 2191 m, stb.). A főgerinctől D-re a rá merőleges, hosszú mellékgerincek fokozatosan alacsonyodnak. Egyik-másik részlete gyengén karsztos. Szamosmenti része több km szélességben alacsonyabb tönk. A Borgói hegység a Nagy Szamos forrásától K-re emelkedő kisebb területű kristályos masszívum (1932 m), D-i DNy-i alacsonyabb előtere oligocén üledékekből, valamint érc telepes fiatal andezitvulkáni hegységből áll. A vulkános kőzetek különösen a Nagy Szamos felső folyásától, Öradna (Rodna Veche) környékétől D-re jelennek meg tömegesebben (Heniul 1612 m). A Nagy Szamos Naszód (Násáud) környékén kilép a Radnai havasok és a Borgói hegység közti árkos mélyedésből és az Erdélyi medence északi peremének oharmadkori (főleg oligocén és mediterrán kori) lazább üledékébe, valamint a köztes dacittufa rétegekbe vágta bele völgyét. A völgy azonban szépen fejlett, széles, árokjellegű és igen jól végigkísérik a folyó pliocénvégi-peilsztocén teraszai. A Szamosnak itt csak rövid és elég bővizű mellékfolyói vannak, s főleg északról, a Radnai havasok és a mellé Ny-ról szorosan felzárkózó Cibles (Tiblesului, 1842 m) andezitvulkáni hegysége felől ömlenek bele. Balról, a Mezőség, vagyis az Erdélyi-medence felől sokkal kisebb patakokat vesz fel. Egyedüli kivétel a Besztercével (Bistrita) bővült Sajó (Sieul), amely viszont a Borgói hegység és a délebbre levő Kelemen havasok 1990 m-ig emelkedő magashegységi térszínén ered. Főleg a Beszterce vízgyűjtője magashegységi terület. A Kis Szamos a Bihar hegység főgerincének ÉK-i lejtőjén ered a Meleg Szamos és Hideg Szamos nevű forráságak alakjában. Ezek mély völgyet — sok helyen szurdokjellegűt — vájtak a Biharhoz simuló Gyalui havasok gránitból és kristályospalából álló gyengén hullámos tönkfelületébe, amely ÉK felé lejtősödik, 1800 m-ről 1200 m-re. A két folyó Gyalunál Gilaului), Kolozsvártól kissé Ny-ra egyesül és el is hagyja a hegységet. Tovább a Kis Szamos szép, teraszos völgyet vágott a Mezőség mediterrán térszínébe. Itt az összes pleisztocén kavicsteraszok kifejlődtek. Kolozsvár (Cluj) alatt a folyó keleties irányból ÉÉK felé fordul s ezt az irányt végig meg is tartja. A két főágból egyesült Szamos Dés alatt az Erdélyi medence ÉNy-i peremterületeit vágja át, ahol szépen kifejlődtek előbb az oligocén homokkövek, azután tovább kifelé az eocén mészkövek és másféle kőzetek utólag már szétszakadt réteglépcsői. Ezek főleg a Lápos hegységben látszanak szépen, ahol a mélyből nagyobb foltokban kibukkanó kristályos palára települnek rá ezek a réteglépcsők. Ugyancsak szépen fejlettek ezek a réteglépcsők a kis Prelukai hegységrögben (811 m), és a szamoscikói rögben (651 m). Az utóbbit maga a Szamos, az előzőt pedig legnagyobb mellékfolyója, a Lápos (Lapu ül) vágja ketté, epigenetikus-antecedens völggyel. Különösen szép a Lápos nagy esésű,