Hidrológiai Közlöny 1955 (35. évfolyam)

11-12. szám - Sebestyén Olga: A magyar hidrobiológia útja

Sebestyén O.: A magyar hidrobiológia útja Hidrológiai Közlöny 35. évf. 1955. 11—12. sz. 387 Daday Jenő (1855—1920) méltatása a magyar hidrobiológiának külön fejezete. Közel 40 esztendeig tartó (1877—1914) munkássága az egész Kárpát-medence területére kiterjedt, s a világ minden részéből kapott feldolgozásra anyagot. A vízi mikrofauna legjellegzetesebb csoportjaival oly behatóan foglalkozott, mint azóta senki más, nevével, a külföldi irodalomban lépten-nyomon találkozunk. * Mindeddig a biológiai vonal kettős ága különkülön halad, s ez még a Lóczy-féle Balatonkutatásra is jellemző. Azonban éppen itt mutatkozik először az ökológiai szemlélet előképe, a fiziográfiai és biológiai vonal egymáshoz való közeledése, ugyanis szó esik állat- és növénytársulásukról és felbukkan az élővilág és környezete közötti összefüggés problémája (Francé, ifj. Entz, Istvánffi). Azt mondhatjuk, hogy ebben a korban és éppen a Lóczy-iéle Balaton-kutatás keretében beszélhetünk először hidrobiológiáról. Limnobiológiai tanulmánynak minősíthető dolgozatok között időrendben is a legelsők közé tartozik Francé Rezsőnek 1894-ben német nyelven megjelent két dolgozata. Horváth Géza /?íií2-megemlékezésében (1930) kiemeli, hogy az ÍJnte-tanítványok között különleges helyet foglal el Francé Rezső (1874—=-1943). 6 éven át (1892—1898) dolgozott Entz Géza mellett, mint hallgató, majd tanársegéd. Később a botanikus Klein Gyula intézetébe, majd Magyaróvárra került, utóbbi helyen gombákkal foglalkozott. Mint hallgató komoly érdeklődésével tűnik ki, s ez a Kolozsvárról akkoriban sivár körülmények közé került tudósnak nagy öröme. Csakhamar Németországba költözik, s Horváth szerint „korának egyik leghíresebb népszerűsítő természettudományi írójává vált". Rapaics, aki Francé munkásságát még 13 évig kísérheti figyelemmel, erről az átmenetről úgy ír, hogy Francé a szűkebbkörű kutatómunkáról „az elméleti biológia vonalára" tért át. Az Entz Géza mellett véglényeken végzett mikroszkópiai tanulmányok oly nagy hatást tettek reá, hogy a „ Der Weg zu mir" (1927) c. önéletrajzszerű munkájában is, életének erről a korai fejezetéről számolva be, nemes emléket állított rajongva tisztelt mesterének. Mindnyájan ismerjük Francénak későbbi munkáit, melyekből kiviláglik a szaktudás, melyeket elevenné tesz a sok személyes élmény, s az olvasót magával ragadó stílus. Minket azonban itt elsősorban Francé, a kutató érdekel. Említett balatoni vonatkozású munkái mellett melyekre még kitérek — 1893-ban „Az édesvízi tavak planktonja" c. értekezésében, balatoni vizsgálataira utalva, írja halgyomor-tartalom vizsgálataival kapcsolatban, hogy „voltaképpen a tavak élete mégis csak az egysejtű moszatokon alapszik, melyek közvetve, mintegy őstáplálékát nyújtják a víz minden lakójának' '. Kifejezi, hogy „a haltenyésztők mind jobban és jobban belátják, hogy minél több az apró rák és sodróállatka, annál nagyobb siker várható a halak fejlődésében". Ismerteti Kochs javaslatát (Biologisches Zentralblatt) a halastavak trágyázására, s azt írja, hogy „ilymódon változtathatjuk át közvetlenül a marhatrágyát halhússá és racionális módon a haltenyésztés útján kiaknázhatjuk a trágyában felhalmozott kincseket". (310, 311.) Mint a Balaton-bizottság Állattani Munkaközösségének tagja, adatot gyűjt a balatoni véglényfauna megírásához. Eközben a nyíltvízi és benthikus élet jellemző jelenségeit regisztrálja (Zur Biologie des Planktons, Biologisches Centralblatt; Über dem Schlamm des Plattensees, Földtani Közlöny). Tipikus tavi és mondhatnók tipikus balatoni jelenségeket ismerve fel. Behatóan foglalkozik a vert ikális vándorlással, kapcsolatba hozva e jelenséget a környezeti tényezőkkel, azok összejátszását is tekintetbevéve. A faji különbségekre, az aktív helyváltoztató mozgás szerepére, egyes tagok fény- és hőigényére, továbbá mechanikai tényezők szerepére is rámutat. Ez a dolgozata lehetett az, mely stimulálólag hatott E. A. Birge amerikai limnobiológusra, mint azt annak nekrológjában egy pár éve olvashattuk. A dolgozat valóban nem csupán leírja a jelenséget, de összefüggéseket lát meg, problémákat vet fel, indítékot ad további kutatásokra. A Balaton iszapjáról írt tanulmánya megfigyelésekben és gondolatokban szintén gazdag. Francé dolgozatai mutatják a szerző zsenialitását, amit a talaj biológusok is kiemelnek ( Fehér : Talajbiológia 15, 21, 971 stb.). * Századunk első két évtizedében inkább csak a balatoni vonatkozású munkálatokra mutathatok rá, Dadaytól eltekintve. A Balaton-bizottság kutatómunkája és az eredmények megjelenése egészen 1920—21-ig terjed. Előbbiben kiemelkedő még hidrobiológiái szempontból ifj. Entz Géza planktondolgozata, s a Ceratium hirundinellán végzett biometriai vizsgálata. Ugyané szerzőnek a tízes évek derekán jelenik meg a folyami rákokról írt tanulmánya. Erre az időszakra esik Vutskits munkássága is. Sok a balatoni vonatkozású madártani dolgozat. Ki szeretném emelni MágócsiDietz Sándornak 1918-ban megjelent dolgozatát, amelyben a szél ökologiai hatására mutat rá a Balaton-vidéken. Már 1923-ra esik Arndtnak az a tanulmánya, melyben a balatoni szivacsot, melyet Margó gyűjtött először Balatonfüreden, a Spongilla Carteri külön alfajának minősíti. Ez oly tény, melynek hidrobiológiái jelentősége is van, * A húszas és harmincas évtized és a második világháború évei a modern limnológia korszakára esnek. Ezt — tudjuk — Thienemannak és Naumannak az a felismerése hozta létre, mondhatnók szinte ugrásszerűen, hogy. a tó jellege és a 0

2viszonyok,' másfelől a .tó jellege és fenékfauna között összefüggés van. Mindenütt fokozódik a limnológiai munka, különösen a tókutatás. Határozottan előtérbe lép az ökológiai szemlélet, a fő probléma az élővilág és a környezet kölcsönös kapcsolata, a társulások szerkezete és üzeme. A környező víz vegyi sajátságainak megismerésében — Maucha szerint — döntő jelentőségű világ-