Hidrológiai Közlöny 1955 (35. évfolyam)

11-12. szám - Sebestyén Olga: A magyar hidrobiológia útja

386 Hidrológiai Közlöny 35. évf. 1955. 11—12. sz. Sebestyén O.: A magyar hidrobiológia útja szolgálnak eledelül, teliát mindig és mindig ugyanazon anyag lép fel megváltozott alakban a szervezetek életében. Ezen anyagcserét és életküzdelmet sehol hívebben nem tanulmányozhatjuk, mint a vizekben, főleg a mocsárban, melynek cseppjei a nyár rekkenő hevében maguk is a lét és nemlét között ingadoznak" (Pap J. A mocsárlakók 1875.). Hermán Ottó 1876-ban tartott előadásában, Rapaics szerint (202 o.), ,,a természet háztartásának egyensúlyát világítja meg, bemutatva a nádas élőlényeinek rendszerét". ,,A növényélet körfolyama úgy hozza magával, hogy a tó megtelik keletkező, hanyatló, fölbomló szerves anyagokkal. Ez egy folytonos megújuló körfolyama az anyag átváltozásának, melyben a vegyi és physikai erők közvetlen behatásán kívül, mint közvetítő elemek az állatok is részt vesznek. A szerves anyagtömegek, melyek a tó fenekén felhalmozódnak, létfeltételeit adják azon apró lények millióinak, melyek fejlődésük első fokait a víz alatt futják meg, s melyeknek tápláléka éppen a szerves anyagokból telik." ..... ,,a íovarok kifejlődése itt folyik. Számuk az átalakítandó anyaghoz arányban áll, azaz tömérdek. És ha e lények egész tömege folyton kifejlődnék, és a szaporodásig eljutna, úgy oly tömegek keletkeznének, amelyek megzavarnák azon szép összhangot, amelyet egy csöndes tó képében szeretünk. De túlszaporodás nem jöhet létre, mert az alsóbbrendű állatok sokasága, amidőn az anyagváltoztatásba hathatósan befoly, egyszersmind saját testével szolgáltatja létfeltételeit sok más állatnak is, amely utóbbiak tehát táplálkozásuk által, s a szervezetükben kifejezett működési különbségeknek megfelelő, szabályozókorlátozó hatást gyakorolnak, alapjában azonban szintén befolynak az anyagcserébe, melynek működésükkel és egész létükkel szmtén alá vannak vetve. Nekik is vannak korlátozóik." Ez a két idézet az állóvíz anyagának körforgására mutat rá, meglátva az élővilág különböző csoportjainak egymást kiegészítő működését, s az állati élet szabályozó-korlátozó szerepét. Ez a két idézet kb. egy évtizeddel megelőzte Forbes amerikai kutatónak a tó autarkiáját kifejező mikrokozmosz-szemléletét (1887),'melyet a kül- és belföldi szakirodalom is ismételten idéz. A vízinövéliyzet megismerésében is KitaibeU kell idéznünk, mert az ő Püspök-fürdői, és Félixfürdői hivatalos látogatása során „került először magyar botanikus szeme elé a fürdők hévvízében élő tündérrózsa" (Gombocz 297). Kitaibel gyűjteményében levő hínárról Istvánffi annak idején 21 kovamoszatot, továbbá Oladophorát mutatott ki (Bal. Tud. Tanúim. Eredm., Istvánffi 1897. 6. o'.), máshol vízicsigát is gyűjtött. * A 80-as években magyar botanikusok és zoológusok fokozott érdeklődést, mutatnak víziszervezetek iránt. A magyar botanika történetében ,,a virágtalanok kutatása" c. részben (VI. 2. 526—244) sok adat van vízi, úgynevezett, alsóbbrendű növényekre vonatkozólag. Egy, a kárpáti vörös hóra vonatkozó régi adatunkat (Sphaerella nivalis) Filarszky újította fel. Lumnitzer és Grunow 10 fajt közöl, s itt-ott felbukkan egy-egy Charaadat is. Egyébként — úja Gombocz — Hazslinszky (1818—1896) idejében a hazai moszatflóra teljesen el volt hanyagolva. Hazslinszky irodalmi összefoglalásában csak a kovamoszatokig jutott el. A mikroszkopikus vízinövényzet felkutatásában Pantocsek neve következik, ki eleinte kizárólagosan fosszilis Diatomaceákat kutatott (Gombocz 590, 594). Istvánffi Gyula Erdélyben, Felső-Magyarországon (Desmidiaceák), tőzegtelepekben és a Balatonon végzett vizsgálatokat (Gombocz 593). Utóbbi szerzők kutatásai már átterjednek századunkra. Borbás (1844—1905) neve a vizek magasabbrendű növényvilágának megismerésével kapcsolatban emelkedik ki. Az ő kutatásaitól várt komoly eredményt a magyar tudomány a hínárveszedelem kérdésében. Ugyanis az Elodea canadensisnek Európában való megjelenése és hirtelen elterjedése hazánkban is riadalmat keltett. Mint tudjuk, ez az aggodalom hívta életre a Lóczy-féle Balaton-kutatást. A problémának kellő „jelentőségre való leszállítása és általában az egész hínárkérdés megoldása teljes mértékben sikerült Borbásnak, még nagy műve megjelenése előtt", amely ,,a Balaton vízének és partmellékének nagyszabású ökológiájává vált", s termékenyítőleg hatott a hazai növényföldrajzra (Gombocz 570 -571). (vö. Sebestyén 1948. 7.). * A magyar állattani irodalom igen gazdag víziszervezetekről szóló tanulmányokban. Ha a magyar állattan története még nincs is oly egységes szemlélettel feldolgozva, mint a botanikáé, számos összefoglaló munka van. Különösen értékes a korai állattani irodalom felsorolása Dadaytól és id. Entz Gézától. Ujabb hasonló összefoglalás 1940-ben és 1942-ben jelent meg Rotarides Mihálytól. Az I850-es években több, Rotatoriáról szóló tanulmányt találunk (Tóth Sándor, Chyzer Kornél), a 60-as években lép fel Margó Tivadar és id. Entz Géza. Daday doktori értekezése (1878) szintén Rotatoriákról szól, magántanári tárgyköre: belvízi gerinctelenek. Ebben az időben — írja ifj. Entz Géza Dadayról szóló megemlékezésében — „Európa-szerte fokozott érdeklődéssel kezdtek hozzá a belvízi szervezetek szisztematikái, faunisztikai, biológiai tanulmányozásához". Id. Entz Géza (1842—1919) munkásságának nagy része vízi élőlényekre vonatkozik. Mikor Nápolyban tengeri állatokat vizsgált, a hazai sóstavak ázalékfaunáját már tanulmányozta, és megállapíthatta, hogy „a kontinentális sós mocsarakban és tavakban nagy számmal élnek olyan alsóbbrendű állatok, melyek a tengerben, vagy tengerparti sós tócsákban szintén előfordulnak, vagy legalább rokon fajokkal van képviselve". (Horváth Géza megemlékezése 7. o.) Id. Entz Géza tanítványai közül több víziállatokkal foglalkozó tudós került ki (Daday, Mártonffy, Vutskits, Deseö Béla, Tömösváry. Francé Rezső, ifj. Entz Géza stb.). Egyesek már hidrobiológusnak nevezhetők. *