Hidrológiai Közlöny 1955 (35. évfolyam)
7-8. szám - Bánk István: Ipari vízfogyasztási normák
277Jf Hidrológiai Közlöny 35. évf. 1955. 7—8. sz. VÍZELLÁTÁS itfj'íznormák, illetve irányértékok kialakítása a vízekkol való észszerű gazdálkodás alapfeltétele. A víznormák kialakítása terén eddig csak a kezdő lépéseket tettük meg, de elengedhetetlen a már meglévő adatok kiegészítése, továbbfejlesztése. Az ipari víznormák fontosságára, azok népgazdasági előnyeire mutat rá a szerző gyakorlati példákkal alátámasztott tanulmányában. Ipari vízfogyasztási normák B.ÍNK ISTVÁN A technika fejlődésével mindig újabb és újabb energiaforrásokat ismerünk meg, a rendelkezésünkre álló energiákat, illetőleg energiahordozókat pedig igyekszünk a termelés érdekében minél kisebb veszteséggel hasznosítani. Népgazdaságunk fejlődése következtében egyre több villamosenergiára, szénre, gőzre stb-re van szükség, viszont az energiahordozók, a bázis, illetőleg nyersanyagok hazánkban csak korlátozott mértékben állnak rendelkezésre. így tehát kényszerítve vagyunk az energiagazdálkodás minél szélesebbkörű kiépítésére. Energiagazdálkodási vonatkozásban — sajnos legtöbbször csak a villamosáram termelésről, különféle tüzelésekről, gőztermelésről történik említés. Pedig ezek közé kell sorolnunk a vizet is, amely az ipartelepek, üzemek egyik legfontosabb nyersanyaga. Csak egy példát említek : közismert tény, hogy 1 kWó elektromos energia előállításához nagyjából 1 kg szén és 350 liter víz szük-« séges. Ebből a példából megállapítható, hogy a villamosenergia termelésénél — különösen vízújrafelhasználás mellőzése esetén — a vízigény a szénigény sokszorosa. Korlátozott mértékben rendelkezésre álló vízkincsünknek nemcsak a kitermeléséhez és szállításához, de a felhasználásához is villamos- stb. energia szükséges. Az önköltségcsökkentés, a takarékoskodás érdeke megköveteli tehát, hogy mind az ipartelepen, mind az üzemen belül a vízzel is helyesen és okszerűen gazdálkodjunk. Ehhez mindenekelőtt ismernünk kell a szükséges víz mennyiségét és minőségét. Az üzemben (ipartelepen) felhasznált (fogyasztott) vízmennyiség és az üzemi technológia ismeretében elkészíthetjük az üzem vízgazdálkodási tervét. Ezen a téren igen értékes kezdeményezés volt dr.Bolberitz Károly cikke, amely a vízháztartást, illetőleg az üzemi vízgazdálkodás ábrázolását mutatta be. Ipartelepi vízgazdálkodásról legmegfelelőbb képet ad és így ennek fő jellemzője az ipartelep vízfogyasztási normája. Az ipari vízfogyasztási norma, a gyártási technológia során a termék egységének előállításához felhasznált víz mennyisége. Ipari vízfogyasztási normák és normatívák, illetőleg irányértékek kialakítása elsősorban a következő okokból szükséges : 1. új üzemek, ipartelepek vízellátó és vízelvezető létesítményeinek tervezéséhez, 2. vízellátó éfe vízelvezető létesítmények termelési és pénzügyi tervének elkészítéséhez, 3. Víztermelő telepek kapacitásának ellenőrzéséhez, 4. üzemek vízfogyasztásának ellenőrzéséhez annak megállapítására, hogy a vízfelhasználás gazdaságos-e és a gyártmány minősége szempontjából kielégíthető-e, 5. az üzem, vagy ipartelep közvetve ellenőrizhesse, hogy a vízkivételre szolgáló gépegységek (szivattyúk stb.) teljesítménye közelítőleg megfelelő-e, 6. szakmai feldolgozás és azok továbbfejlesztése érdekében. Az előadottakat összefoglalva megállapítható, hogy az ipari vízfogyasztási normák kialakításának és bevezetésének jogosultságát igen sok szempont támasztja alá. Hazánkban ezidö szerint normák bevezetésére egyelőre nem gondolhatunk. Az ipartelepek és üzemek túlnyomó része mérőberendezés hiányában még az összes vízfogyasztást sem tudja mérni és így a részletekre (üzemrészlegekre) kiterjedő mérések a kívánt mértékben egyelőre nem végezhetők el. Mivel a víznormák kialakulására az említetteken kívül befolyást gyakorol a vízminőség is, s további nehézséget okoz az, hogy még az ugyanazon iparcikket előállító üzemek és ipartelepek is különböző eljárás szerint más-más gyártási technológiával dolgoznak, — normák helyett — csak irányértékek, illetőleg normatívák megállapítása időszerű. A külföldi szakirodalom is csak egyes globális ágazatoknál — mint pl. : a cukor, sör-, tej-, papíripar, erőművek, közlekedés, ivóvíz stb. — tartalmaz fajlagos vízfogyasztási értékeket. Az ipari vízellátások és szennyvízelvezetések kérdéseivel hazánkban csak a felszabadulás után, 1950-től kezdtek intézményesen foglalkozni, amikoris a Minisztertanács 49/1950. sz. rendelete ezt a feladatkört a volt Országos Vízgazdálkodási Hivatal (OVII) hatáskörébe utalta. Az OVII. majd a Belügyminisztérium vízellátási és csatornázási osztálya, Lángos Antal és Galgóczi Pál a normakészítés nagy jelentőségét felismerve, 1950-ben megindították az összes iparágra kiterjedő fajlagos vízfogyasztási értékek kialakítását. Ez a munka szolgált az ,,Ivó- és ipari vízfogyasztás tervezési irányértékei" cimű MNOSZ 15090-52 R számú ajánlott szabvány vonatkozó részének alapjául. A szabvány úttörő munkát jelent a magyar szakirodalomban és megjelenése után — a hibái ellenére — számos üzemi és ipartelepi mérnök hozzászólása szerint széles körben érdeklődést váltott ki a vízgazdálkodás e szakágazata iránt. A hozzászólások többek közt rámutattak arra, hogy a szabványban különösen az élelmiszeripari és a könnyűipari rész hézagos, szükséges ezeknek az irányértékeknek további finomítása. Jelen-