Hidrológiai Közlöny 1955 (35. évfolyam)

3-4. szám - Dr. Ir. H. J. Schophuis: A mezőgazdaság vízügyi munkálatai Indonéziában

Schophuis: A mezőgazdaság vízügyi munkálatai Indonéziában Hidrológiai Közlöny. 35. évf. 1955. 3—4. sz. 115 lemezhetjük. A legsűrűbben lakott szigetek Jáva és Madura. Ezeknek területe együttesen 132 657 km

2. Ezen a területen a lakosság száma 50 millió. Ezzel szemben a többi szigeten — Szumatrán, Kalimantamon, Sulavesin, Malakun, Indonézia Tenggaran és Irianon azaz Nyugat Üj-Guineán — amelynek együttes területe 1 767 477 km

2 kereken 30 millió ember él. Az átlagos népsűrűség tehát az első két szigeten 380 fő/km

2, ezzel szemben az utóbb említett területeken mindössze 17 fő/km

2. A kevésbé népes szigeteken is egyes területrészt túlnépesítettek, mert a gyümölcsöző, kultúrtechnikailag is legkönnyebben művelhető és gazdaságilag legkedvezőbb fekvésű területek népesülnek be elsősorban. Mezőgazdaságilag tehát a legnehezebb kérdésekkel Jáva és Madura szigetén állunk szemben. Itt a népsűrűség több mint kétszerese Japán népsűrűségének (170 fő/km

2) és csaknem ötszöröse Kína, India, és Pakisztán népsűrűségének (80 fő/km

2). Súlyosbítja a helyzetet, hogy az említett országok politikailag, gazdaságilag és iparilag jóval előrehaladottabbak Indonéziánál. Jellemző a jávai és madurai helyzetre az, hogy a lakosságnak 93%-a földművelő. A két szigeten a 10 millió háztartásra jutó öntözött rizsföld 3,5 millió hektár, tehát csak mintegy 1/3-ad hektár háztartásonként. A lakosság szaporulata évente 600 000 lélek. Csupán a föld termőképességének és trópusi éghajlatának köszönhető, hogy ez az arártylag kicsiny földterület is biztosítani tudja a lakosság megélhetését. A hús és hal nem rendszeres néptáplálék és így a mezőgazdaságnak egyedül kell biztosítania a lakosság ellátását. A 1940. évi statisztikai adatok szerint átlagosan 2000 kalória áll naponta és fejenként a lakosság rendelkezésére. Világos tehát, hogy a kormányzat tervszerű átköltöztetéssel igyekszik a kérdést megoldani és a lakosságot a kevésbé sűrűn lakott területek és ipartelepek felé irányítja. Az iparosítás alapvető kérdése az energiatermelés. Általában nagyon kedvezőek a körül" mények nagy vízierőművek létesítésére. Csak a síksági részeken helyezik előtérbe a hőerőműveket, amelyeknek nagyrésze diesel elektromos agregátor. A vízerőművek létesítésére elkészült legnagyobb terv az Asahan-terv ÉszakSumatrában, ahol a Toba-tó 90 km hosszú 40 km széles és 800 m mély medrét használják fel tározásca. Jelentős a Nyugat-Jávában rendelkezésre álló vízerőhasznosítási lehetőségek kihasználására készült Van Blomslein-terv. Ez a terv a Tji-traun folyó rendszerében völgyzáró gátakkal 3000 millió m

3 vizet tárol és a vizet 3 lépcsőn (egy 90, egy 78 és egy 83 m-es lépcsőn) hasznosítja. Az elérhető átlagos teljesítmény 30 000 LE, míg az energia igények maximuma idején tározásos üzemet tartva, 380 000 LE-es maximális teljesítményt lehet elérni. A Van Blomstein-terv, mint komplex vízgazdálkodási terv, a vízerő hasznosításán kívül kiterjeszkedik a víz mezőgazdasági hasznosítására is. Az előirányzott öntözések segítségével az öntözött területen évi 600 ezer tonnával több rizs termelését tenné lehetővé. Ezt elsősorban azáltal éri el, hogy az esős évszak elmúltával a száraz évszakban is, tehát évente kétszer lehet a tervezett öntözések segítségével rizst aratni. Ezzel a tervvel Nyugat-Jávában a mezőgazdaság csaknem a legvégső fokig fejlődik és további többlet termelés elérése már alig lehetséges. Más szigetekhez képest általában egész Jávában korlátozottak a mezőgazdaság fejlesztésének lehetőségei. Ezek a körülmények indokolják a nagymérvű áttelepítéseknek politikai, gazdasági, szociális és műszaki előkészítését. A telepítések komoly feladatot rónak a kormány vízügyi szerveire. A telepesek részére a lehető legtöbb öntözött rizsföldet kívánják biztosítani. Sajnos az eddig használatos gravitációs öntözés lehetősége a topográfiai viszonyok miatt Sumatrán, Kalimantanon, Sulavesin és a többi szigeten általában nem olyan előnyös, mint Jávában. így pl. Sumatrában a már meglévő 1,2 millió hektárnyi öntözött terület becslésünk szerint mintegy 2 millió hektárra növelhető. Kalimantanon és Irianban azonban még sok millió hektár parti láp van, amely korszerű eszközökkel lecsapolható és a terület öntözésre alkalmassá tehető. Indonézia mezőgazdasági — vízügyi kérdései ezektől eltekintve tehát általában arra terjednek ki, hogy az öntözéses gazdálkodást átállítsák a gravitációs öntözésről a szivattyús öntözésre. Sok évi kalimantani tapasztalataim alapján kidolgoztam egy komplex vízgazdálkodási tervet a sziget területére, amelyet 1954. januárjában az indonéz kormányzat jóváhagyott. A terv „Schophuys Polderplan Kaliimantan" néven ismert. A lakossággal élénk együttműködésben a terv már kezdetben is régiónál development corporation formájában fejlődött (kisebb közösségeket alakítottunk ki egy-egy területrész munkáinak együttese elkészítésére). A terv egyenlőre 840 000 hektár területet ölel fel három kísérleti állomással. Ez a három kísérleti állomás, amelyeken a főfeladat a lecsapolási rendszerek tanulmányozása, három különböző, de jellegzetes vidéken létesült. A mocsaraknak fejlett gépesítéssel történő lecsapolása és a mezőgazdasági termelésbe történő bevonása segítségével nagyobb földterület szárítható ki és művelhető, mint amennyit a helyi lakosság benépesít. Így néhány év múlva rendelkezésünkre fognak állni olyan földterületek amelyekre már áttelepíthetünk embereket a túlnépesedett Jáva szigetéről. Az első két kísérleti lecsapoló állomás munkája az Eb folyam mentén és annak árterületén már 1955—56-ban befejeződik. Ilyen tervek kivitelezése gazdaságilag is igen jelentős, Indonézia eddig ugyanis rizsimportra szorult, ami igen sok devizát kötött le. Jelenlegi behozatala pl. 600 tonna rizs, melynek ára 900 millió rupiah azaz 800 millió USA dollár. 840 ezer hektár terület kiszárítása után 15