Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

5-6. szám - Dr. Kessler Hubert: A karsztból tartósan kitermelhető vízmennyiség és a beszivárgási százalék megállapítása

/ Kivonatok Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 3—4. sz. 213 Középhegységeinkben a vízbeszerzés egyik biztos alapja a hegységek belsejében tárolt és a csapadékból pótlódó karsztvíz. Ennek mozgási törvényeivel, a pótlódás módjával és mértékével, tehát a számunkra, felhasználható vízkészlet mennyiségi meghatározásával foglalkozik a tanulmány. A karsztból tartósan kitermelhető vízmennyiség és a beszivárgási százalék megállapítása* Dlt. KESSLER HUBERT Földalatti vízkészletünk megállapítása abban különbözik leglényegesebben többi nyersanyagunk készletmegállapításától, hogy nem egy egyszersmindenkori készletet, hanem az utánpótlódó, tehát a természetes vízháztartási egyensúly vészé* lyeztetése nélkül tartósan kitermelhető vízmennyiséget kell megállapítani. A készlet egysége tehát nem a ra

3, hanem a m

3/nap. Csakis ennek az egyszerű, de sokszor kellően figyelembe nem vett alapvető különbségnek a felismerése és minden ebből eredő megállapítás következetes alkalmazása vezethet bennünket a földalatti vízkészletekkel való helyes gazdálkodás útjára. Különösen karsztvizekre alapított vízgazdálkodási tervek készítésénél jelentkezik egyre fokozódó súllyal az a kérdés, hogy mekkora az a vízmennyiség, ami a karsztból, illetve egy karszthegységből a vízháztartási egyensúly veszélyeztetése nélkül tartósan kitermelhető ? Azokkal a régebbi felfogásokkal, amelyek szerint a karsztvíz gyakorlatilag kimeríthetetlen, illetve utánpótlása juvenilis vizekből vagy hazánk határain messze túlterjedő területekről származik, az utóbbi évek vizsgálatai és gyakorlati tapasztalatai alapján ma már le kell számolnunk. A néhány éve rendszeresen vezetett országos forrásnyilvántartás adatai és a nagyszabású mesterséges karsztvíztermelő létesítményeknél szerzett tapasztalatok kétségtelenül igazolják, hogy minden karsztvíz — akár sekély, akár mélykarsztvíz — utánpótlása csakis a beszivárgott csapadékvízből történik és ez alól iúég az eddig juvenilis vagy kevert vizűnek tartott langyos és melegforrások sem kivételezhetők. Vitathatatlan, hogy a mélykarszt hatalmas üreghálózatában rendkívül nagy vízmennyiség tározódik, de a tartós víztermelés szempontjából csak az utánpótlódó, tehát csapadékeredetű beszivárgott vízmennyiséggel számolhatunk és a mélykarsztban tározott vízmennyiséget csakis a változó csapadékviszonyok okozta utánpótlási különbségek kiegyenlítésére használhatjuk fel. Vízgazdálkodási szempontból tehát elengedhetetlen a beszivárgási százalék ismerete, mert enélkül lehetetlen a tartósan nyerhető vízmenynyiségre bármilyen közelítő számszerű adatot szolgáltatni. A magyar szakirodalomban találunk ugyan adatokat a beszivárgási százalék nagyságára * Kessler Hubert az ankéton elhangzott előadását kiegészítve a cikkben adja meg a részletes magyarázatot azokra a kérdésekre, amelyet az előadás után a hozzászólók felvetettek. (A Szerk.) vonatkozóan, de ezek igen eltérőek. Mint szélső értékekre hivatkozunk a Kassai Ferenc által közölt 50%-os és Böckh János által feltételezett 20%-os beszivárgásra. Hasonló eltéréseket találunk a külföldi szakirodalomban is, ahol pl. Wegreusch 40, Höfer 20%-ban állapítja meg a beszivárgást. Maillot és Prinz képletet is közöl az évi csapadék és a forráshozamok összefüggésére. Szerintük Q=nH F ahol Q az évi forráshozam, n a felszíntől függő tényező, H az évi csapadékösszeg és F a vízgyűjtőterület nagysága. Iszkovszky ezt a képletet még kiegészíti egy a növényzettől függő tényezővel. Ezek a felfogások tehát feltételezik az évi forráshozamok, illetve beszivárgás és az évi csapadékmennyiség közötti egyszerű lineáris összefüggést. A magyarországi forrásnyilvántartás bevezetése óta végzett sokezer mérés és a begyűjtött régebbi adatok alapján azonban bebizonyult, hogy bár a forráshozamok kétségtelenül a csapadék hatása alatt állnak, a fent feltételezett egyszerű összefüggés távolról sem áll fenn, sőt sok esetben éppen ellentétes eredményeket kapunk. Ilyen feltűnő példa többek között a tatai Pokolforrás és a bővizű Zámolyi-forrás 1949-ben történt elapadása, holott 1947-ben és 1943-ban kisebb volt e területek évi csapadékösszege, mint 1949-ben. Rendkívül tanulságosak még ebből a szempontból a pécsi Tettye-forrásnál végzett mérések. Ezek szerint a Tettye-forrás hozama 1949-ben évi 534 mm csapadék mellett 175 000 m

3 és 1947-ben évi 524 mm, tehát kevesebb csapadék mellett a forráshozam 1 772 000 m

3, vagyis éppen tízszeres volt! Az állandó beszivárgási százalékról vallott felfogások vagy képletek tehát még durva közelítéssel sem fogadhatók el, hanem helyettük olyan szorosabb összefüggéseket kell keresni, amelyek alapján a beszivárgási százalék vízgazdálkodási tervezéshez kielégítő pontossággal megállapítható. * A csapadékviszonyok és forráshozamok szorosabb összefüggésének kutatásánál elsősorban azokból a törvényszerűségekből indultunk ki, amelyek a forrásnyilvántartással kapcsolatban a legfeltűnőbben jelentkeztek. Legszembetűnőbben jelentkezett a téli és tavaszelejei csapadék döntő szerepe a forráshozamoknál és az a megfigyelés,