Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

1-2. szám - Dr. Láng Sándor: Hidrológiai és morfológiai tanulmányok a Bükkben

72 Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 1—2. sz. Láng S.: A Bükk morfológiája 3. A Keleti Délkeleti Bükk A terület a Gáradria—Szinva és a Hórvölgy, valamint az alföldperemi alacsony dombvidék között terül el. Túlnyomóan ez is szürke mészkőből álló fennsík, de gyakoriak itt a palás és eruptív eredetű közbetelepülések (Hollós hegycsoport). Diósgyőr felé menedékesen, egyebütt meredeken ereszkedik alá külső előterére. Mészköves része lefolyástalan, sok karsztjelenséggel. A megoldásra váró vitás kérdések között az első mindjárt a miskolctapolcai langyos (meleg) és hidegebb karsztforrások eredetének kérdése. Ismerjük itt ugyan elég jól a hévízoldotta tavasbarlangot, de ennek ellenére közelebbről érdekel pl. az, hogy honnan származik az a nagymennyiségű meleg víz, ami itt a felszínre tör ? Kérdés, hogy tisztán csak a Bükkből jön-e, vagy pedig mélyebb fekvése és magasabb hőfoka miatt lehet-e itt északborsodi eredetű (edelényi karbonmészköves terület, Aggteleki, Szilicei fennsík stb.) karsztvízkomponenssel, továbbá mélységi vízzel számolni ? A kérdéscsoport felszámolása különösen nehéz, mert Tapolcafürdő környéke már a mélykarszt kicsiny kiterjedésű kibukkanó sávjára esik. Hasonló hidrológiai kérdés még a diósgyőri langyós források (Tapolca) eredetének részlete-' sebb vizsgálata. Megvan-e az összefüggés a miskolctapolcai és diósgyőri források között ? Működésük azonos-e, vagy jobban különbözik-e egymástól ? A nagyfokú egyezést nem tartóm közöttük lehetségesnek, még a vízgyűjtőterületük is különálló és azokat a Mexikói völgy választja el egymástól. Feltűnő—és ez szintén tanuhnányozatlan még — a délkeleti Bükk nagyarányú vízszegénysége. Igaz, hogy ez a hegységrészlet jóval alacsonyabb, mint a Nagy plató, tehát csapadékban jóval szegényebb, amit a bekényerdői és mocsolyási csapadékmérő állomások adatai is igazolnak, viszont a peremi leszakadásokon jelentkező karsztos források száma a szokottnál is jóval kevesebb. A két legjellemzőbb e források között a már jól ismert Kácsfürdő, valamint a Latorvízfő. Minthogy a Hórvölgy bevágódása, valamint a délkeleti-bükki porfiroidtömegek és mészkő közti, vizet szintén záró- palazónák közbeékelődése miatt aránylag igen sűrű felszíni eróziós völgyhálózat alakult ki még a mészköves területen is, természetesnek lehet venni a karsztvízelőfordtllások nagyobb arányú hiányát. Itt tehát sok csapadékvizet visz le a Hór és a többi kis patak. A kérdés mindenesetre megérdemli, hogy a fentiek alapján részletesebben tanulmányozzák. Az előbbieken kívül még a hegységrészlet eddig eléggé ismeretlen karsztjelenségei köthetik le jobban a kutatók figyelmét, mint pl. a Kőlyukgalya környéke a Lójö és a JJorongos nevű nagykiterjedésű lefolyástalan mélyedésekkel, továbbá kisebb-nagyobb — főleg hajdani forrásbarlangok — a Csehvölgy, a Mexikóvölgy, Kácsfürdő és a Hórvölgy környékén. 4. A Délnyugati (Egri) Itiikk A Hór és az Eger völgye közölt fekszik, északi szomszédságában 200 m magas meredek fallal emelkedik ki a központi (Bükk) plató. Az Egri Bükk területén a karsztosodé mészkő alárendelt, csak kisebb pikkelyekben fordul elő. Ezeket meredek lejtőjű, szűk szurdokokban törik át a karbonpalás felszínbe mélyen be vágódott völgyek. A Délnyugati Bükköt sűrűn behálózzák a völgyek. A mészköves területek között a Bervabérc felemelt tönk jellegű, míg az Eged-Várhegy vonulata fiatalon feltorlódott, meredek lejtőjű szirtek, illetve nagykiterjedésű mészkő

;dolomitrögök sora. A Délnyugati (Egri) Bükk területén a jól karsztosodé mészkő — amint már említettem — elég alárendelten jelentkezik. Legkarsztosabb részlete ennek a területnek Répáshuta környéke, a Hórvölgy és a Ballabérc környékén. Itt azonban a nagykiterjedésű mészkősávok közé csíptetett agyagpalakövek megjelenése miatt a karsztosodás nem nagyarányú. A további kutatásra váró barlangokra (Nagy Tölgyesoromi zsomboly, Balla barlang) kívül figyelmet érdemel a 200 m-rel maga<sabbra emelkedő Nagy plató és a Délnyugati Bükk érintkező vonalának (Hollóstető, Zsérci Nagydél, Bányahegy, Háromkő, Tarkő, Peskő, Ördöghegy) vízrajza. Amint már részben említettem is, a Bükk plató dél felé valószínűleg nem ad le vizet, aminek főleg orográfiai és tektonikai okai vannak. Magasra nyúlik fel (700 m) egyrészt a déli, vizet záró agyagpalaöv, emiatt a Nagy plató D-ről jól lezárt karsztvizének úgy látszik könnyebb az É felé csak 400—500 m magasságig elrekesztet t 0 arad na, Szalajka, Ablakoskői és Eger völgyek felé lecsapolódni. Ezt azután még jobban megkönnyíti az a körülmény, hogy a Délnyugati Bükk vizet rekesztő palái és a Nagy plató mészkőzónájának rétegei az érintkező vonalon általában észak felé dőlnek, tehát a vizet vezető réteghasadékok, réteghézagok is É felé nyílnak. A Délnyugati Bükk további hidrogeológiai és morfológiai érdekességei közül meg lehet még említeni a több helyen előbukkanó karsztos szigeteket, pl. az Imókő-Feketelen pikkelye, a Vöröskőbérc, a Barátkő, a Nagy Eged-Várhegy (669 m) vonulata Felsőtárkánynál stb. Némelyikben jelentős karsztvízelőfordulás van ; a már említetteken kívül példának csak a felsőtárkányi Sziklaforrást hozom fel. Vájjon honnan származik az említett pontokon előtörő nagytömegű karsztvíz ? Lehetséges, hogy az Imókő, vagy a Vöröskőbérc körüli forrásoké részben a Nagy plató, vagy Répáshuta felől, a Sziklaforrásé pedig a Várhegy, vagy a Mészvölgy felől származik. A megoldáshoz még sok vizsgálatra van szükség, pl. az Imókőnél megfelelő barlangkutatásra is, továbbá vízfestő eljárás alkalmazására. « Egyébként a Délnyugati Bükk már megoldott geomorfológiai és hidrológiai problémákban is bővelkedik. Itt főleg a Felsőtárkány körüli mészkőszorosokra vonatkozó tanülmánvokra utalok.