Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

1-2. szám - Dr. Láng Sándor: Hidrológiai és morfológiai tanulmányok a Bükkben

Kivonatok Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 1—2. sz. 9S MORFOLOGIA A tanulmány az északmagyarországi Bükkhegysóg felszínének kialakulását és vízrajzi viszonyait foglalja össze. Sok értékes eredményt szolgáltat a gyakorlati élet számára, és közelebb visz bennünket a Bükk minden oldalú tudományos megismerése felé is. Hidrológiai és morfológiai tanulmányok a Bükkben Dr. LÁNG SÁNDOR Bevezetés A Bükkben, hazánk legtekintélyesebb középhegységében újabban erősen fellendültek a beható földtani, hidrológiai és földrajzi kutatások. Az ötéves terv során ugyanis a Bükk környékén sok beruházás létesül és ezek a beruházások nagyon sokféle tudományos kérdést vetnek fel. A Bükk földtani viszonyait és a geológiai hegységképződés mozzanatait itt nem ismertetem, mert az a földtani irodalomban amúgyis hozzáférhető. Inkább a mai felszínt, a jelenlegi karsztos és nem karsztos formákat, valamint a karsztos ós nem karsztos hidrográfia kifejlődésének eddig már felderített folyamatait mutatom be, továbbá az ezekkel kapcsolatos fontosabb, még megoldásra váró tudományos kérdéseket sorolom fel. Az első kérdés a hegység mai felszínének kialakulása. Enélkül ugyanis nem kaphatunk felvilágosítást a jelenlegi felszíni és karsztos hidrográfia kifejlődésének bonyolult kérdéseiről sem. Ismeretes a vonatkozó földtani irodalomból, hogy a Bükk régi hegység. Ókori — főleg a karbonkori — kőzetei m'ár az ókori hegységképződésben is résztvettek. A Föld ókora végén és a középkorában — így a permotriászban — lezajlott hatalmas mérvű üledékképződés után a középkor végén — a krétában — újra hatalmas hegységképződés zajlott itt le. A mai felszín kialakításában azonban ezeknek már nem volt részük, a hegység jelenlegi felszíne jóval fiatalabb : a harmadkor közepe és dereka —- a miocén — óta jött esak létre. Ugyanis az egész Bükk egyenletes csúcsmagasságú, vagy egyenletes lejtősödésű lapös tönkfelületekből áll. Ezek az alacsony szintre letarolódott régi hegység maradványai. Azonban a harmadvégi negyedkoreleji fiatal kiemelkedésekkel darabokra töredezett a simára gyalult lapos tönk darabjai különféle magasságra emelkedtek ki. E tönkök megjelenése alapján oszthatjuk részeire az egész hegységet. Csak a hegység peremi részein maradtak ki egyes, tektonikus törésvonalaikkal jól körülhatárolható medenceformák (Felsőtárkányi, Cserépfalusi, Kisgyőri, Bélapátfalvai, Balatoni medence stb.), vagy szélesebb tektonikus árkok (Eger patak völgye, miskolci Szinvavölgy, Harica és Bánvölgy alsó szakasza stb.), az általános emelkedésből. Mindezek alapján a hegység nagyobb tájegységei a következők. 1. A Központi fennsík (Bükk plató) A terület kb. 15 km hosszú és 3—5 km' széles 600—959 m magas karsztos fennsík. Nagyrészt középsőtriász kori szürke mészkő építi fel, ennek tömegei kb. K-Ny irányú pikkelyeződési vonalakkal vannak egymásra torlódva. Közben ugyancsak Ny-K irányban egy-két helyen keskeny palazóna (Jávorkút, Létrás), illetve porfirit (Ablakoskői völgy feje) csiptetődött közbe. A régi áttolódásos* vonalak nem esnek egybe a mai vízhálózattal. A Központi fennsík egyenletes csúcsmagasságú lapos tönkjén több feltűnő jelenség vonja magára a figyelmet. Az egyik a felszín aránylag erős tagolódása. A jól karsztosodó szürke mészkőből — és néhol kevés palából, porfiritből álló területen kb. 100—120 m-es viszonylagos magasságkülönbségek figyelhetők meg kis távolságon belül. A kiemelkedő mészkőbércek meredek lejtőin nincsenek berogyások, de a köztes mezők, vápák tele vannak sortöbrökkel. A mészkő-, illetve az egész platófelszín denudációs felület, korjelző üledék itt nincs, eltekintve az általam legújabban talált gömbölyű kvarckavicsoktól és a szögletesszemű kovapalatörmeléktől, azért nem tudjuk még egészen biztosana platófelszín korát se meghatározni. Az említettmiocénkoritönkösödés egyenlőre csak a szomszédos területekkel való hasonlóságra alapozott feltevés. llogy mégis mondhassunk e tekintetben valamivel biztosabbat, több töbör kitöltését fogjuk a jövőben átfúrni és megvizsgáltatni, ha még erre nem került sor. A második lépés a platóperem barlangi üledékeinek alaposabb vizsgálata. Több nagyobb vagy kisebb barlangi üreg nyílik ugyanis, amint az már régóta ismeretes, köröskörül a magas plató peremén, messze a jelenlegi völgyfenékszlntektől.Ezek legnagyobb részben hajdani forrásbarlangok voltak. Ilyen pl. az Istállóskői barlang 500 m vagy a Peskő barlang 800 m magasságban és még több másik, kisebb üreg. Mindkettő hajdan forrásbarlang volt, üregrendszerük tehát akkor oldódott ki, amikor a Bükk plató még nem volt ennyire kiemelkedve, hanem közelebb feküdt a felszíne az erózióbázis szintjéhez. A kioldódás után nyilván rövidebb, vagy hosszabb szünet is iktatódott közbe, majd a pleisztocén folyamán a két üreg tekintélyes mértékben kitöltődött, miután már magasra emelkedett ki a plató (1. ábra); Ezen az úton persze a karsztvízszint is méTorko 1. ábra. Forrásbarlangszintek a Bükk fennsík szélére 1 mészkőfennsík 2 Peskő barlang 3 Délbükki palafennsík egyenletes csúcsszintje 4 agyagpalAból álló bércek, közöttük mély völgyek