Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

11-12. szám - Bélteky Lajos: Vízszerzés kismélységű kutakból

5JfO Hidrológiai Közlöny 34. évf. 1954. 11—12* sz. Bélteky L.: Vízszerzés kismélységű kutakból eddigi kútkiképzés helytelenségéről és hivatkoznak olyan esetekre, ahol a köpenycsöveket teljesen kihúzták, mégsem következtek be az ismertetett káros jelenségek. Ezek azonban valószínűleg csak azt a néhány kutat ismerik, amelyeknek létrehozásában tervezőként, kivitelezőként, vagy ellenőrként közreműködtek s nincs áttekintésük az utolsó öt év összes kútfúrási eredménye felett. Ök főleg arra a megtakarításra hivatkoznak, melyet csőanyagban jelent a köpenycsövek kihúzása. Lássuk, mekkora ez a megtakarítás Összegszerűleg, s a kút teljes költségéhez viszonyítva egy alföldi 300 m-es mélységű kútnál, melynél a befejező szűrőrakat 102 mm-es. Műszakilag helyes, teleszkópszerű béléscsövezés esetén a beépítésre kerülő csövek költsége 30 700.— Ft, míg ha 102 mm-es béléscső marad a furatban, — alsó része szűrővé kiképezve — s azonkívül az iránycső, a csövezés 19 200.— Ft. A megtakarítás tehát 11 500.— Ft. Ez az összeg a helyesen bélelt kút költségének 6,2%-a. Ez tagadhatatlan előny, a hátrány azonban összehasonlíthatatlanul nagyobb. Szerephez jut a kútépítésnél a véletlen, a kútfúrás szerencsejátékká válik, mert a köpenycsövek kihúzása következtében a vízhozam nagymértékben lecsökkenhet. Ez a csökkenés pedig nem 5—10%-os, hanem jóval nagyobb. Az elmúlt évek kútfúrásainál módunkban volt erről a gyakorlatban is meggyőződni, amikor egyegy község területén ugyanarra a vízadó rétegre képeztek ki kutat 1949-ben a régi módszer szerint, majd később helyes béléscsövezéssel, s az utóbbi kutak vízhozama többszöröse volt a rosszul kiképzett kutakénak ugyanazon depresszió mellett. A minőségi munka fokozott alkalmazásának a kutak vízhozamára való kedvező hatása nagyon jól látható az Állami Mélyfúró Vállalat által az elmúlt 5 évben készített kutaknál: A kutankénti átlagos vízhozam: 1949-ben 46 liter/perc, 1950-ben 80 liter/perc, 1951-ben 170 liter/perc, 1952-ben 183 liter/perc, 1953-ban 262 liter/perc, Az emelkedés tehát 5,7-szeres. Ha pedig azt számítjuk ki, hogy 1 fm fúrással mennyi vizet tártunk fel, vagyis milyen volt a kútépítés gazdaságossága, az eredményt az alábbi összeállítás mutatja: 1949-ben 0,51 liter/perc, 1950-ben 0,68 liter/perc, 1951-ben 1,48 liter/perc, 1952-ben 1,50 liter/perc, 1953-ban 1,90 liter/perc. A javulás 3,8szeres. A gazdaságosság emelkedése azért kisebb, mint az átlagos vízhozamé, mivel a fm-hajsza következtében az átlagos kútmélység is növekedett. Ez az eredmény azért is nagyjelentőségű, mivel 1953-ban a kutaknak már kb. 80%-a olyan létesítmények részére épült, amelyeknek a napi vízszükséglete 2—300 m

3, vagy még ennél is nagyobb s így nagy költségkihatása van annak, hogy ezt a vízmennyiséget egy vagy több kúttal lehet biztosítani. A nagyobb vízhozam talán csak azoknál a kutaknál nem nagy jelentőségű, ahol a vízkiemelés kéziszivattyúval történik, mivel kézi erővel 30—40 liter/percnél több víz úgy sem vehető ki. Ilyen kutak főleg a falusi ivóvízellátás céljaira épülnek. Meg kell azonban említenem, hogy a közvetett hatás a falusi vízellátásnál is kimutatható, amennyiben a nagyvízhozamú kutak építése vetette fel a falusi vízellátásnak ú. n. törpe vízművel való megoldásának gondolatát s tette azt időszerűvé, mivel most már a községek nagy részét egy mélyfúrású kútból el lehet látni ivóvízzel.

1 Nagy jelentősége van annak is, hogy az új eredmények megváltoztatták egyes vidékek vagy tájegységek vízszerzési lehetőségéről a régi kútadatok alapján kialakított véleményeket.

2 A szatmári síkság régi kútjainak átlagos vízhozama pl. 50 liter/perc, a legújabban 1951— 53-ban készült kutaké pedig 200 liter/perc. A tiszántúli pannon magashát nyírségi részén lévő régi és új kutak vízhozamának aránya 38 :260, a hortobágyi magasháton pedig, ahol Debrecen is van, az arány: 30 :530 . Az a megtakarítás tehát, amelyet a béléscsövezésnél a köpenycsövek visszahúzásával lehet elérni, csak látszólagos és nagyon eltörpül azok mellett a gazdasági előnyök mellett, melyeket a helyes béléscsövezés alkalmazása biztosít. Azért tartottam szükségesnek ezzel a kérdéssel ennyire részletesen foglalkozni, mivel ismételten felbukkan a béléscsövezés kérdése olyan formában, hogy gazdaságosabb megoldás, vagy ésszerűsítés címén egyesek még mindig az összes köpenycső visszahúzását javasolják. Sokkal jelentősebb az a megtakarítás, melyet a kismélységű kutak fokozottabb építése eredményezett. Az utóbbi évek folyamán elért eredmények igazolják, hogy a megfelelő kútkiképzéssel az ország nagyrészén 50—150 m-t meg nem haladó mélységből sokkal nagyobb mennyiségű és ivásra is alkalmas, sőt alkalmasabb vizet lehet kapni, mint a mélyebben fekvő víztartó rétegekből: A kismélységű rétegeket 1949. és 1950-ben először az Alföldnek azon a részén próbálták ki, ahol nagyobb, percenként 100 litert meghaladó vízhozamra volt szükség s ez a környéken szokásos pezitív ártézi kutakkal történő vízszerzéssel még 5—600 m mélységből sem volt remélhető a meglévő kutak adatai alapján. 1 Bélteky Lajos: A falusi vízellátás és korszerű fejlesztése. (Hidrológiai Közlöny 1953. 5—6. számában.) 2 Hidrológiai Közlöny 1954. 7—8. számában 343. oldal