Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

9-10. szám - Schréter Zoltán: A Bükk hegység régi tömegének földtani és vízföldtani viszonyai

Schréter Z.: A Bükk földtani viszonyai 3. Cserépfalutól É-ra a Hór völgy mész­kőszurdokának K-i oldalán kb. 3—4 m magasan a patak szintje fölött két szűk lyuk látszik, ezek egyikét ,,sárkánylyuk"-nak nevezik, amely kb. fél méter széles. 1911. szeptemberében hosszabb esőzés, sőt felhőszakadás után a sárkánylyukból­feltódult a víz és beoltotta nagy robbanások közt az alatta lévő két, majdnem teljesen kiégett mészkemencét (Kéméndi Bertalan, cserépfalvi lakós és Legányi F. közlése). * A mészkövekből és dolomitokból fakadó na­gyobb forrásoknak és az azokban raktározódott földalatti víznek igen nagy közgazdasági jelen­tősége van. Ahol ez a földalatti víz nagy forrá­sokban a külszínre bukkan, azokat részben már eddig is foglalták és ipartelepek, valamint lakó­telepek vízellátására használták fel főleg Mis­kolc környékén. Több bővizű forrás foglalása egyes ipartelepek vízellátásának biztosítása cél­jából folyamatban van. Nagy lesz a jelentősége a Bükk mészkőtö­megeiben felhalmozódott földalatti vizek fel­használásának is; ezeket azonban még nem is­merjük eléggé. Ezért fontos a Bükk mészkőterü­letei alatt lévő barlangok, víznyelők stb. felku­tatása, hogy ezáltal a mélyben rejtőzködő mély karsztvizek tengerszintfeletti magasságáról, a víztömeg nagyságáról és kivételezési módjáról képet nyerhessünk. Ebből a célból a hegység belsejében, de főleg a hegység szegélyi és ala­csonyabb részein kutatófúrások és kutatóaknák lemélyítése is kívánatos volna. Igen tanulságosak karsztvízföldtani nézőpont­ból az eddigi vízkutató fúrások eredményei. Ilyenek egyebek mellett a diósgyőri fúrások és a lillafüredi nagy fúrás. A diósgyőri fürdő hé­vize 23 C°, a közelében lemélyített fúrások 100 m körüli mélységekből csak 17—18 C° kö­rül lévő hőfokú vizet tudtak fakasztani. A fú­rási eredményekről más helyen bővebben szó­lok. A lillafüredi fúrás vízföldtani eredményei különösen tanulságosak, úgyhogy ezzel részlete­sebben foglalkozhatunk. Egyik szakemberünk ama nézetének alapján, hogy a Lillafüredi völgyben képződött mésztufa egykori hévizek lerakodása, fúrás lemélyítését javasolta — vé­leménye szerint — a mélyben rejtőző nagy hő­fokú hévíz felszínre juttatása céljából. A többi szakember ezt a véleményt nem fogadta el s a fúrást indokolatlannak minősítette. Ebből szen­vedélyes személyes és hírlapi viták keletkeztek. A fúrást lemélyítették a következő eredmény­nyel: a fúrást 326 m. tszf. magasságban kezd­té kmeg s a 18,4 m vastag holocén-pleisztocén mésztufán áthaladva, a fúró belejutott a mere­dek, 65°-os dőlésű k .triász mészkőbe, amely­ben 717 m-ig haladt. Ezalatt 728 m-ig sötét­szürke palás mészkövet fúrtak át, végül a kam­pili (?) agyagpalára jutottak, amelyben 734,5 m-ig hatoltak le. A fúrásban a fúrómester ada­Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 9—10. sz. 379 tai szerint az öblítővíz 125 m-ig elveszett, majd a hasadozott mészkőből a fúrás hidegvizet fa­kasztott, amelynek felemelkedési szintje a fúrás folyamán erősen ingadozott. Volt eset (490 m mélység táján), amikor a harántolt hasadék ki­töltésében még az öblítővíz is eltűnt, de időn­ként a víz a felszín fölé is felszökött, viszont a fúrás néhány méternyi lejjebbhaladása után új­ból jelentékenyen alábbszállt. 1928. VII. 2-án a fúrás 506 m mélysége mellett munkaközben a víz nem ömlött ki a fúrólyukból, de ha a ruda­zatot kihúzták, a víz lassan felemelkedett s a kissé megemelt csőnyíláson a víz 1—2 óra hosz­szat kifolyt. Később a víz visszasüllyedt és 13 Hí­rei a felszín alatt állva maradt. Ebben a pihe­nési állapotban a víz hőfoka 19 C° volt. A fúrás folyamán a fúróvállalat a víz hőmérsékletét is­mételten mérte. így a 280 m mélységben 14,5 C°-ot, 407 m-ben 18 C°-ot/608 mnben 21,5 C°-ot, 704 m-ben 23,5 C°-ot, 728 m-ben 1928. dec. 26-án 24 C°-ot, és 1929. jan. 4-én 29,5 C°-ot mértek. A Földtani Intézet hivatalos mé­rése szerint (Emszt K.) 1928. júl. 17-én 28 C° és dec. 20-án 22 C° volt a víz hőmérséklete 728 m mélységben. Ezzel bebizonyosodott, hogy Lillafüred ré­szére olyan nagyhőfokú vizet, amely a nagy szálloda fűtésére alkalmas volna, nyerni nem le­het. A térszín alatt maradó hidegvíz fövenyfür­dők táplálására sem alkalmas, azért sem, mert a kevés víz nem szökik magától a felszín fölé. Ez a fúrás bebizonyította azt is, Ihogy a fehér mészkő hasadékai szabálytalanul tartalmazzák a karsztvizet; a hasadékoknak csak egy része köz­lekedik jobban egymással s azok szabálytalanul tartalmazzák a karsztvizet; egyes részleteik kü­lönböző nyomás alatt állnak. Ez a magyarázata annak, hogy a víz felszíne a fúrólyukban olyan jelentékenyen ingadozott s feltűnő, hogy a ha­sadékok egy része száraznak bizonyult. Ezeket a tapasztalatokat a jövőben szem előtt kell tar­tani a további karsztvízföldtani kutatásoknál. Látjuk, hogy a hőmérséklet a fúrólyukban in­gadozott, de lefelé állandóan növekedett. A geo­thermikus grádiens kb. 30 m-nek tekinthető, de ha a magasabb közbeeső vízhőfokokat vesz­szük számításba, 23—24 m-nek is vehetjük. Még megemlítendők a következők: a fúrás néhányszor olyan hasadékot harántolt, amely laza anyaggal, homokkal volt kitöltődve. Így a 465,3—466,5 m közt mész- és kvarchomokot fúrtak át. A 620 m mélységben harántolt hasa­dék kitöltése legnagyobbrészt kvarchomokból állt és azok egy része üvegfényű, átlátszó és szögletes volt; tehát arra gondolhatunk, hogy az részben miocénkorú riolit hamuhullásból szár­mazott. A mélyben rejtőzködő földalatti víz fel­színe Lillafüred közvetlen környékén sincs — úgy látszik — egyforma tszf. magasságban. Az egyes adatokból az tűnik ki, hogy É-ról D-felé egyes részletekben a földalatti víz színe emel­kedik. Az Anna barlang forrása a Hámori tó mellett a legmélyebben ered, a D-re eső István

Next

/
Thumbnails
Contents