Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

5-6. szám - Cziráky József: A hévizi tó forráskráterének búváros vizsgálata

2Jf6 Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 5—6. sz. Cziráky J.: Hévízi tó forráskráterének vizsgálata hogy a környék talajvize és az egregyi kis patak, valamint más rejtett hideg források vize a laza turfás talajba beszivárog és keveredik a forrás meleg vizével, de nem gyengíti ennek gyógyerejét, mert a víz oly nagy tömegben „forr fel" a mélységből, hogy hatalmas erejével a szivárgó vizeket a tó partjára szorítja. Ezek a vizek csak lassankint, a tó kifolyásánál keveredhetnek a melegENY DK 1. ábra. A Keszthely—Hévíz-i melegvízforrás ÉNY—DK irányú metszete Hencz Antal szerint. víz közé. Az említett okból a forrás körülfalazását hiábavalónak tartja. A geotermikus gradiens kiszámítása alapján a forrás vize 700 m mélységből tör fel. Véleménye szerint a tó vizének melegsége inkább a 6—7 m vastag tőzegréteg bomlása (rothadása) által keletkezett hőtől származik. A tőzeg a forrásból nem származhat, mert itt a víz mindig tiszta. A századforduló utáni években a Balaton tudományos tanulmányozásával kapcsolatban a hévízi tavat is részletesen megvizsgálták különböző természettudományi szempontból. Lovassy Sándor (13) botanikai munkájában összefoglalta újra a hévízi tóra és forrásra vonatkozó ismereteket. Leírása alapján a forrás tölcsérszerű nagy mélyedése minden valószínűség szerint úgy keletkezett, hogy a mélységből a völgy valamely pontján fölfelé nyomuló meleg víz a tőzegréteg alatt fekvő harmadkori agyagrétegek közé hatol, annak vízvezető rétegein tovább nyomul s a tölcsér D-i oldalát képező meredek agyagfalon kijutva ér napvilágot. A víz ereje pedig a fölötte volt 5—6 m vastag diluviális és alluviális tőzegréteget vagy elhordta, vagy — ha a forrás a geológiai negyedkornál régibb — képződését a víz sodrában megakadályozta. A tó termális vizének eredetére vonatkozóan két lehetőséget talál. Az egyik szerint a forrásvíz nagy mélységre beszivárgó és ott felmelegedett, csapadókvízből táplálkozó vadózus forrás, a másik lehetőség szerint nagy mélységből származó juvenilis eredetű víz. Jordán Károly (14) 1907 augusztus havában munkatársaival méréseket végzett a tó többszáz pontján úgy, hogy a fürdőháztól 120 m hosszú erős zsineget feszítettek ki és 5 m-ként felerősített parafadugóknál mélységméréseket végeztek. A szelvényeket egymással párhuzamosan 5—10 inként vették fel. A mérési eredmények alapján megrajzolták a tó mólységgörbéit és a tó tölcsérének ÉÉNY—DDK irányú metszetét (2. ábra). A tó 30 m-nél mélyebb részét mérősúllyal külön átkutatták, és az eközben észlelt legnagyobb mélység 35 m volt. A vizsgálatok alkalmával mintavevő készülékük a DK-i meredek falon egy alkalommal elakadt. Ez alapján egy vízszintes, vagy kevéssé hajlott üreget tételeztek fel, ahonnan a víz fakad. Lóczy Lajos (15) a fenti cikkhez írt jegyzetében megemlékezik az 1908. január 25-én végzett búváros vizsgálatokról. (A jegyzetben szereplő 1900-as évszám Jordán Károly szóbeli közlése szerint is nyomdahiba.) A fiumei búvár a forráskráterben nem tudott 22 m-nél mélyebbre leszállni a nagy hőség és a búvársisakban kifejlődött köd miatt, de elbeszélése és a felhozott kőzet, valamint vízminták alapján Lóczy következtetéseket von le a forrás keletkezésére és a vízhőmérséklet változásának okára vonatkozóan. A fenti napon a krátervíz hőmérséklete a felszínen és a fenéken egyenlően 27,6C° volt. 1890. július 19-énNegretti— Zambra-féle átbukó regisztráló hőmérővel a felszínen 31,8 C°, a fenéken 32,4 C° vízhőmérsékletet mért. A forrás kilépése előtt elkeveredik a talajvízzel és annak magasabb vagy alacsonyabb hőmérséklete szerint ingadozik a tó egész tömegének hőmérséklete. Lóczy leírja a búvár elbeszélését, mely szerint a 10 m mélyen lévő homokkőpadon dolomitkavics hever. A pad mintegy 2 m-re túlhajlik az alatta lévő kékesszürke agyagpala felett. Vertikális fal van ebben az anyagban, szálkás vízszintesen rétegzett felülettel, melynek közeiből temérdek apró résből tör elő a melegvíz. A legerősebb kiömlést 12,5 m mélységben tapasztalta a búvár, ahol egy szűk, vertikális hasadékot is látott. Lóczy egy később megjelent (16) munkájában közli, hogy 1908. évben két ízben vizsgáltatták meg fiumei búvárral a hévizi tó forrástölcsérének falát. Az iszapnak és a tó vizének nagy

r radiokativitása a hévíz juvenilis jellege mellett ÉNY DK 2. ábra. A hévízi tó metszete a fürdőház közepére merőlegesen. Jordán Károly szerint. szól. Lovassy említett botanikai munkájához írott lábjegyzetében lehetségesnek tartja Lóczy, hogy a hévízi tó reliktuma az egykori nagyobb termikus tevékenységeknek. A jelenlegi térszín a pliocén óta keletkezett. Véleménye szerint a forrástó keletkezésének geológiai korát meghatározni nem lehet. Weszelszky Gyula (17, 18) is ebben az időben végzi Hévízen a tó vizének és iszapjának kémiai, valamint radioaktivitási vizsgálatát. Utóbbi (18) értekezésében leírja, hogy a fiumei búvárok 1908 novemberében másodszor is leszálltak a tóba és 12—18 m mélyből vízmintát hoztak fel a kémiai vizsgálatokhoz. Két fényképet is közöl a búváros vizsgálatokról. A hévízi tó áramlási viszonyait Weszelszky úgy magyarázza, hogy a sekély part mellett lehűlt víz nagyobb fajsúlya következtében