Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

5-6. szám - Dr. Beretzk Péter: Halpusztító madaraink

Beretzk P.: Halpusztító madaraink kel a vrz felületéről szedik fel az ott úszkáló, lebegő élelmet. Aki figyelemmel olvasta az elmúlt évek — főképpen a világháború előtti — vadászati tilalmait, annak feltűnhetett az a tétovázás, mely a sirályok körül mutatkozott. Egyik esztendőben a sirályok csak a halastavak mellett voltak lőhetők, míg más években teljes védelmet élveztek. Ismét más években szabad prédaként szerepeltek. A felületes szemlélő valóban, ahol és amikor látja a sirályt, annyi véleményt alkothat magának kár, vagy haszontételéről. A dankasirály (Larus ridibundus) szántó traktorok után éppúgy szedegeti a földből kiforgatott pajorokat, lótetűket és más kártékony férgeket, akár csak a varjak. Őszön megfigyeltem, amint a halastavak mellett elterülő kukoricások felett heringsirályok, esti szürkületben lombfák körül dankasirályok a röpködő nagy kalló cserebogarakat fogdosták. A sirályt a mindenevők közé sorolhatjuk be, ha nem is abban az értelemben, mint ahogyan a disznókat tartjuk mindenevőknek. A sirály, a varjúhoz hasonlóan, évszakonként mást és mást eszik. Akkor járja a tarlókat és a szántást, amidőn számára a legkönnyebb mesterség lenne a felmelegedett sekély vizekből a „pipáló" halakat kiemelni. Amidőn általánosságban a sirályról beszélek, akkor a mi egyetlen költőfajunkat, a dankasirályt értem ez alatt. Külföldi halastavaknál végeztek vizsgálódásokat a dankasirály halastói szerepére vonatkozóan. Egyforma nagyságú víztükröket egyenlő mennyiségű hallal népesítettek be. Az egyik távolabbi tóban megakadályozták a sirály fészkelését. Az őszi eredmény csodálatosképpen a sirályokat nemcsak igazolta, de a halhozam nagyobb volt abban a tóban, melyben a sirályok fészkeltek. A magyarázata ennek az, hogy a dankasirály akkor, amidőn féreg bőven van, csak a mezőgazdasági táblákról táplálkozik, viszont a tóba kerülő jelentős mennyiségű guanó elősegíti a természetes haleledel (plankton) tenyészetét. A mi fészkelő sirályaink a költés után hamar itt hagynak bennünket, nyomon követik azonban ezeket a magasabb északi tájakról érkező sirályok. Meleg őszökön még a földeken találjuk a dankasirályt. Éjjel a vizek sekélyes részeire, szigeteire húznak be. Gyönyörű látvány ilyenkor az aranyló őszi alkonyatban a csapatosan vízre húzó ezres tömegű ezüstös madár. Hálóhelyein azután mást sem találunk, mint az elpuszított férgeknek, rovaroknak, cserebogárpajoroknak emészthetetlen kitin részeit ürülékükben. Került kezembe többször lőtt madár, melynek begyében egészben elnyelt egeret, mezei pockot találtam. Amidőn a deresedő idők a föld alá űzik a férgeket, rovarokat, a sirályok nem találnak már táplálékot a földeken. Ekkor teszik át táplálkozó területüket a víz fölé. A magyar dankasirályok ilyenkor a földközi tenger kikötőiben a hajók hulladékából, a hullámzás által a felszínre sodort apró vízi rovarokból, rákokból táplálkoznak. A hozzánk érkező sirályok pedig hozzálátnak halastavaink lehalászása után a sekély vizekben, tocsogókban visszamaradt ú. n. szeméthalak eltakarításához. Ily helyeken nagy tömegekben, élénk lárma és cívódások mellett viaskodnak a prédáért. Ezzel a munkával a halgazdaságnak hasznot hajtanak. A dankasirály a hal után a fejét a vízbe nem meríti („szűri" a vizet, mint az ivó fecskék) s így ha halat látunk a dankasirály csőrében, azt a felületről szedte fel. Már pedig hideg időben csak a beteg hal kerül a víz felszínére. Ott, ahol a dankasirály tömegekben kavarog a téli halas vizek felett, halpusztulásra hívja fel a halgazda figyelmét. Földművelőink ma már felismerték a dankasirálynak nagy mezőgazdasági hasznát. Nemcsak a lovas ekét követik szorgalmasan, de nyomába szegődnek a lármás, pöfögő traktoroknak és százával követik azt. Aki ezt látja és utána jeges teleken a budai meleg vizes befolyókon a víz szemétjéből táplálkozó madarat figyeli, el sem hiszi, hogy egyazon dankasirályról van szó. A pesti ember még meg is sajnálja az ínségbe jutott madarat és kenyér-darabkákat dobál neki a hidakról. Ezek a sirályok a messze észak madarai, téli vendégeink. A fénykép, amit egy „bűnbeesett

1' sirályról közlök, felületes szemlélő részére megtévesztő lehet, de csak addig, amíg az elmondottak alapján a kép alatt lévő dátumot ei nem olvassa. E madár januárban zsákmányolta a halat, előttem vette fel a vízből és nyelte el. Nyomban utána meg is lőttem azért, hogy meggyőződjem a hal életképességéről. Elpusztult döghal volt, tehát nem „fickándozott" a víz felszínén. Amint meggyőződtem, e telelőben még több ilyen elpusztult és kábult hal volt oldalra fordulva. A közölt kép annyiban tanulságos — és ez inkább a madarászokat érdekli —, hogy a dankasirálynak hatalmas mértékben tágulékony torka és nyelőcsöve van. Lövés után a vergődő sirály félig kiöklendezett zsákmánya 16 cm hosszú ponty volt, és nem is a keskeny halfajtához, hanem a széles ponythoz tartozott. A dankasirály szerepét lezárhatjuk azzal a megállapítással, amit a magyar nép nagy barátja, a magyar madártan megalapítója és felvirágoztató ja, Hermán Ottó mondott e madár szerepéről, a Földművelésügyi Minisztérium által kiadott „A madarak hasznáról és káráról" c. művében, mely után valóban csodálkoznunk kell azon, hogy még ezek után is vitatkozni kellett a madárnak káros vagy hasznos voltáról: „Magyar földön teljesen a gazdasághoz simult és alkalmazkodott, és ott, hol seregei a tóságban tanyát ütöttek, nincs a dankasirálynál buzgóbb követője az eke vasának, és nincs jobb, kitartóbb tisztítója az ugarnak, kaszálónak és a rétség kasza alá fogható részének. Folyton szedi (a bogárságot, kukacot és mindazt, amit a gazdaságra károsnak kell tartanunk. Fiait is ezekkel ápolja, és ezért ott, ahol telepei állnak, a mezőgazdaság rovarkárról nem is panaszkodhatik." Halgazdáink — ahol még kétség merül fel — meg lehetnek nyugodva. Az ő kötelességük éppúgy, mint minden egymást segítő magyar em-