Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

5-6. szám - Szabó Pál Zoltán: A mecseki karsztvíz egészségügyi védelme

Szabó P. Z.: Mecseki karsztvíz Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 5—6. sz. 231 fokozza, illetőleg az amúgyis fennálló jódhiányt relatíve még növeli. Mindezek alapján úgy véljük, hogy a pécsi víz strumigén jellegének is döntően ez az oka, tehát a nagyfokú kalciumtartalom melletti jódszegénység. Erre vonatkozóan egyébként Szabó, a budapesti golyvakutató intézetből és Straub professzor is magyar viszonylatban számos példát hozott fel. Azonban nagyon valószínű, hogy az ivóvíz összetétele csak az egyik, bár mindenek szerint a legfontosabb strumigén tényező. Tapasztalat ugyanis az, hogy azon személyek golyvája, akik Pécs belterületén élnek és a strumigén tettyei vizet használják, általában az ú. n. elsőfokú golyvák közé tartoznak. Ezen elsőfokú golyvák közé azokat soroljuk, akiknek golyvája csak a nyak, illetőleg fej hátraszegzésekor tűnik elő. U. n. másodfokú golyvákat, tehát olyanokat, amelyek a fej hátraszegzése nélkül is jól láthatók, túlnyomó többségben a perifériákon találunk, tehát Istenkúton, Billiósban, a mecseki lejtőkön, Gyárvárosban stb. Ez valószínűen több tényezőre vezethető vissza. Ezen tényezők egyike minden bizonnyal az, hogy az ittlakó egyének nemcsak a golyvás ivóvizet használják, hanem EZ itt termelt élelmiszereket is használják, legalább is részben. Ezeknél tehát a gotyvás ivóvíz mellett az élelmiszerek strumigén tényezői is szerepelnek. A másik tényező ezen nagy golyvák kialakulásában valószínűleg az, hogy az ezeken a helyeken élő lakosság legalább is a vizsgálat időpontjáig általában rosszabb szociális helyzetben volt, mint a belterületen lfkók és így náluk a vitaminhiány, talán az elégtelen és főleg helytelen összetételű táplálkozás, lakásviszonyok stb., stb. szintén szerepeltek az alapokot, tehát a relatív jódhiányt súlyosbító okként. Végezetül meg kell emlékeznünk a péesi vizek fluor-viszonyairól is. A fluornak, illetőleg fluor-feleslegnek a strumigén jellege ugyanis szintén feltételezett. A nem golyvás tortyogói víz fluortartalma 0,30 mmg, tehát kétszer olyan sok, mint a golyvás vizeké. Ez azt jelenti, hogy Pécsett a fluor strumigén tényezőként, nem szerepel, mert hiszen éppen azon a területen nincs golyva, ahol az ivóvíz fluortartalma kétszerese a a golyvás ivóvíz fluortartalmának, bár lehet, hogy ez a tortyogói víz viszonylag magas jódtartalma védőhatásának tudható be. Összefoglalóan tehát elmondhatjuk, hogy eddigi észleléseink és vizsgálataink alapján Pécs két vízteriilete közül a tettyei a strumigén, a tortyogói pedig nem az. A strumigén víz használata következtében az ittlakó iskolásgyermektknek jelentékeny része, kb. 40%-a vált golyvássá. Azon gyermekeknél, akik ezt a golyvás vizet használták, különben azonban viszonylag jó körülmények között éltek, általában nem nagyfokú golyva fejlődött ki, hanem csupán a fej hátraszegzésekor előtűnő golyva, bár ez is a pajzsmirigynek komoly befolyásoltságát jelentheti, hiszen tudjuk, hogy a golyva következményei gyakran nem függnek annak nagyságától. Áz ivóvíz alkotórészeit átvizsgálva, továbbá az irodalmi adatok alapján, annak csekély jódtartalmát és magas kalciumtartalmát kell feltételezni strumigén ágensként. Az ivóvíz megjavításának is tehát ebből kellene kiindulni. Dr. Pálvölgyi Sándor Az I. sz. sebészeti klinika 20 éves műtéti beteganyaga alapján a térképekre vetített pécsi golyvaviszonyokról szeretnék röviden megemlékezni, különös tekintettel a karsztos jellegű tettyei vízre, mint golyvát okozó kóroktani tényezőre. Pécs vízellátását 1930-ig legnagyobbrészt a tettyei karsztos forrásokból nyerte a tortyogói víz kevés pótlásával. Azonban már 1930 után a déli városrészt intenzíven a tortyogói víz látja el. Kérdés az, hogy pécsi viszonylatban milyen kóroktani tényezőket vehetünk fel a város északi részén endémiásan mutatkozó golyva keletkezésének magyarázatára, vagyis mi az oka a két utóbbi évtized — nevezetesen 1930—40-ig és 1940—50-ig terjedő idő — alatt lényeges eltérést mutató golyvalokalizációnak a két különböző vízterületen ? Ha az operált golyvás betegeink lokalizációját térképeken rögzítjük, akkor azt látjuk, hogy az 1930—40-ig műtétre kerülő betegek %-os arányszáma a két vízterületnek megfelelően egymást megközelítő, vagyis az északi városrész tettyei vízterülotén 58,7%, a tortyogói forrásokból ellátott déli városrészen pedig 41,3%. Ez azzai magyarázható, hogy 1930, vagyis a tortvgói víz nagyobb mennyiségű bevezetése előtt a jódszegény és Ca feleslegű strumigén tettyei víz kifejtette golyvát okozó hatását. Tehát az 1930. előtt keletkezett golyvák, csak a későbbi években kerültek műtétre, vagyis akkor, amikor már a déli városrészt a nem strumigén hatású tortyogói víz látta el. Ezek alapján megérthetjük, hogy 1930—40-ig a már nem strumigén vízterületen is a golyva %-os előfordulása csaknem megegyező volt a tettyei vízterület golyvás megjelenésével. Ezzel szemben 1940—50-ig terjedő idő alatt a lokalizáció már egészen más képet mutat ; amíg a lettyei vízterületre esik az operált golyvás betegek 73,5%-a, addig a tortyogói területre csak 26,5%-a. Ha a tortyogói víz nem strumigén hatású, mégis miből adódik, mivel magyarázható a golyva előfordulása ezen a területen ? Megvizsgálva a golyvák fennállásának idejét, kiderült, hogy 23 betegnél átlag 25 év óta meglévő golyváról van szó, tehát már a tortyogói víz nagyobbmérvű bevezetése előtt keletkezett a golyvájuk. Ismeretessé vált az is, hogy a város területén fúrt artézi kutak vize szintén karsztos jellegű, tehát kémiai összetétele kb. megegyezik a tettyei források vizének kémiai összetételével. Tehát a megyeri és balokányi kút környező utcáinak lakossága a tortyogói vízterületen belül is karsztos jellegű, strumigén vizet fogyasztja. Az ilyen golyvás betegek száma 8 volt. A golyvás betegek pontos kikérdezése és felülvizsgálata alkalmával azt is megállapíthattuk, hogy 11 beteg golyváját a tettyei vízterületen és vidéken kaptr, tehát már mint golyvás beteg került a déli város rész tortyogói vízterületére. Továbbá tudvalévő az is, hogy a tortyogói víz keverve van tettyei vízzel jelenleg is, legnagyobb %-ban a tavaszi hónapokban. így a strumigén faktorok golyvát eredményezhetnek, a struma képződésre nagyobb hajlamot, diszpozíciót mutató egyéneknél. Miután gyakran szövetében elfajult, irreversibilisen degenerált formája mutatkozik,' már visszafejlődése nem következhet be annak ellenére, hogy az óv többi hónapjaiban túlnyomórészt a nem golyvát okozó tortyogói víz hatása alatt áll. A fentieken kívül kizárhatjuk azokat a primer basedowos betegeket is, akik súlyos panaszaik hirtelen — egyik napról a másikra — fellépése miatt pár "hónap alatt már műtétre kerültek, ugyanakkor azonban golyvájukról nem is tudtak. Tehát ha összegezve %-ban kifejezzük és levonjuk a tortyogói területen az 1940—50. évre kimutatott 26,5%ból azt a 23 beteget, akiknek golyvája még 1930 előtt, vagyis a strumigén tettyei víz hatására képződött, továbbá azon 12 beteget, akiknél primer basedow hirtelen lépett fel, végül azt a 8 beteget, akik a fúrt artézi kutak közelében laktak és azt a 11 beteget, akik golyvájukat máshol kapták — akkor kiderül, hogy csak 4,5%-ot tesz ki azon golyvások száma, akiknél a golyva fellépését egy egyéni diszpozícióval kell magyarázni az időlegesen ható tettyei, strumigén víz hatása alapján. A klinikai anyagunk kapcsán, ha a golyvák funkciós jellegét nézzük — alapul véve a pécsi, Pécs-környéki és Drávámént!i golyvásokat is — akkor kitűnik, hogy Hypofunctiós (-érték) golyva volt 9,92% Normofunctiós (0—20-ig) golyva volt 35,72% Hyperfunctiós (21—) golyva'volt 54,36% A pathológiai viszonyokat figyelembevéve megállapíthatjuk, hogy a coliaris, substernalis, subclavicularis golyváknál is a göbös golyvák képviselik a legmagasabb %-ot. A histológiai vizsgálatok alapján a különböző adenoma-fajtákat összegezve 54,71 %-ra tehető az adenomás golyva előfordulása, míg az egyszerű struma colloides 27,79%-kal sorrendben a második helyen és a