Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

5-6. szám - Illés György: Hazai ivóvízellátásunk fejlődése és fejlesztésének főbb irányelvei

210 Hidrológiai Közlöny. 34. évi. 1954. 5—6. sz. gyakorlatilag is keresztülvihessük, s hogy ezeket a vizeket hasznosíthassuk, medencéink törésvonalhálózatát is realizálnunk kell. Vagyis, a ma még csak túlnyomórészt elméletileg kijelölt vetődési síkokat, a vizek szabadabb útjait, részletkutatásokkal is ki kell mutatnunk. Vigh Gyula: Országunk hatalmas iramú fejlődése, a gyors iparosodással kapcsolatban egymásután épülő gyártelepeink, a mezőgazdaság vonalán pedig az új kormányprogramm alapján létesülő nagyszámú gépállomásunk, tsz és egyéb mezőgazdasági telepünk, állandóan növekvő öntözött területeink és bolgárkertésztelepeink napról-napra fokozódó és emelkedő vízigénnyel lépnek föl a vízkutató geológus, hidrogeológus és a vizet kitermelő hidrotechnikussal szemben. Ezt a roppant mértékben felfokozott vízigényt a kutatás és feltárás céljára rendelkezésre álló — rendesen igen rövidre szabott — idő alatt csak abban az esetben lehet kielégíteni, ha az eddigi adatok alapján az ország területét rayonirozzuk, ha — mint azt Schmidt Eligius előadó kartársunk kifejtette — az azonos hidrogeológiai jellegű területeket — vízföldtani tájegységeket — körülhatároljuk és sajátos vízi adataikkal jellemezzük. Ilymódon egy-egy újabb feladat megoldása sokkal egyszerűbbé, könnyebbé és ennek következtében gyorsabbá is válik, ami az ország további fejlődését nagymértékben fokozza. Ezért e munkának mielőbbi elvégzése országos érdek, s egyik legsürgősebb feladatunk. Teljesen osztom Schmidt Eligius kartársunknak azt a megállapítását, hogy ez a tájegységekre való felosztás, illetve az egyes hidrológiailag azonos jellegű területek körülhatárolása igen sokféle szempont szerint történhet. Szerintem azonban a legelső osztályozási szempontnak általánosabbnak, gyűjtőfogalmának kellene lennie, s amikor így már megvannak az egyes tájegységek, amikor már tudjuk egy-egy körülhatárolt területről pl. azt, hogy milyen mélységben, mélységekben mennyi vizet tárolnak, illetve e mélységekből milyen körülmények között mennyi víz vehető ki, akkor oszthatjuk föl alegységekre a különböző speciális szempontok szerint. Teljesen osztom Schmidt Eligius kartársnak azt a megállapítását is, hogy igen sok adatnak, tényezőnek ismerete és kritikai feldolgozása szükséges a tájegységek helytálló megszerkesztéséhez. Valóban ismernünk kell a 10 pontban felsorolt adatokat, mind az artézi, mind a karsztvízzel kapcsolatban. Ezért intézkedtek már a régi vízjogi tö»vények, majd az 1933. évi 23.963. V. A. sz. F. M. rendelet úgy, hogy minden fúrásnál és vízfeltárásnál a 10 pontban felsorolt adatok a Földtani Intézetnek bejelentendők és ott a vízügyi irattárban őrizendők, hogy a vízkutatással, vízfeltárással foglalkozók részére az ország vízellátása érdekében rendelkezésre álljanak. Sajnálattal hallottuk azt, hogy az ország területének nagy részéről még mindig hiányzik a rendszeres adatgyűjtés, valamint azt is, hogy a Földtani Intézet Vízföldtani Osztályát Q fontos munka elvégzésében még mindig a megfelelő szaklétszám hiánya akadályozza és jórészben ez az oka annak, hogy ez az országos érdekű, nagyjelentőségű munka nem halad a szükséges ütemben. Örömmel hallottuk viszont, hogy a vízkészletbecsléssel kapcsolatban már készített a Vízföldtani Osztály olyan összefoglaló kimutatást, amely az adatokat tájegységenként foglalja össze és ábrázolja. Erősen hiányolom azonban, hogy ezen az előadáson nem kerültek a térképek bemutatásra, mert azok a tárgyat érthetőbbé, a kérdés megtárgyalását könnyebbé tették volna. Ugyanígy időt kellett volna szakítani arra is, hogy az egyes tájegységek fő jellemvonásait az előadó ismertesse. A tárgyat kevésbbé ismerők előtt is érthetőbb és meginokolt lett volna az egyes tájegységek felállításának jogosultsága. Az 53 tájegység felállításánál, elhatárolásánál a hidrológiai viszonyokon kívül a földtani fölépítést és szerkezetet vette figyelembe az előadó a morfológiai viszonyokon kívül. Ez nagymértékben emeli a munka értékét, mert hiszen a földtani viszonyoktól függ egyegy terület hidrológiai viszonya. Helyes és természetszerű, hogy megadja a kutak átlagmélységét és átlagvízhozamát az új, műszakilag jól kiképzett kutak alapján, mert ezeket az adatokat tartalmaznia kell a tájegység jellemzőinek. Nagyon örvendetes és helyes, hogy Schmidt Eligius kartárs fölvetette itt is a mintakutak készítését, amelyeket éppen úgy nevezhetnénk tipuskutaknak is, mint amelyekről Sztankóczy Imre fog az Ankét keretében beszélni, világos bizonyságául annak, hogy a vízkutatókat, a geológusokat és hidro-, technikusokat egyaránt — egészen érthetően — ugyanazok a vízügyi problémák foglalkoztatják, ha különböző intézményeknél tevékenykednek is, mert kutatómunkájuk közben azonos nehézségekkel kell megküzdeniük, s eközben azonos elgondolásokra is juthatnak. A mintakutak készítésének és azok állandó megfigyelésének gondolatát csak helyeselhetjük, mert ugyanazt a célt szolgálnák a mélységi vizekkel kapcsolatban, mint a talajvízmegfigyelő kutak, amelyek — ha még viszonylag kis számban is — már hosszú évek óta kitűnő eredménnyel működnek. Meg vagyok győződve arról, hogy a mintakutak létesítésük esetén nagyban meggyorsítanák az egyes tájegységek vízszolgállatóképességének a megismerését és megkönnyítenék a tervlétesítmények vízellátási munkáját, sőt ezt megv előzőleg a tervlétesítményeknek vízellátásuk szempontjából való helyes és gazdaságos telepítését is. E meggyőződésemben csatlakozom Schmidt Eligius kartárs javaslataihoz — bárha a magam részéről, mint annak az előzőkben már kifejezést is adtam, a nagyobb keretből a kisebb felé való haladást tartanám egyszerűbbnek, gyorsabbnak és célravezetőbbnek, de elfogadom a javasolt módszert, ha az előadó megmagyarázza, miért nem vezetett ez eredményre? Végül még egy kérdéssel szeretnék foglalkozni. Sajnálatosnak kell mondanunk azt a tényt, hogy a Vízföldtani Osztály tájegységenként készült összefoglaló kimutatását egy-két illetékes fórum „hivatalos titokként" kezelheti csupán, ahelyett, hogy már a mult év folyamán — bár első kísérlet légyen is az — kinyomatva, közrebocsátva fölhasználható és az ország, a köz szolgálatába állítható lett volna. Az ilyen összeállítás csakúgy ideiglenes jellegű, mint akár egy földtani térkép, amelyet mégis kiadnak, holott talán már megjelenése pillanatában egyes ré- __ szeiben elavult, meghaladott volt. E tájegység-összeállítás is változni, tökéletesedni fog, újabb adatok gyűlnek össze, s a régiekkel együtt újra értékelik azokat. Ezek az adatok kiegészítéseként, mint pótlások jelenhetnének meg, sőt kívánatos is a megjelenésük. Ilymódon válnék a Földtani Intézet Vízföldtani Osztályának munkája valóban közkinccsé és országépítc faktorrá. Javasolom ezért, kérje fel az Ankét a Földtani Intézet Igazgatóságát és főhatóságát, tegye lehetővé, hogy a tájegységekre vonatkozó összeállítás térképanyagával együtt mielőbb nyomtatásban kiadassák és a szakemberek részére hozzáférhetővé váljék. Bélteky Lajos: Mint gyakorlati kúttechnikust, engem az olyan szempontokból összeállított tájegység érdekel, amely az azonos vízszerzési lehetőségek figyelembevétele alapján készül. Ennek nagy gyakorlati értékét látom. Az új létesítmények telepítésénél már a tervezés megindítása előtt tájékozást lehetne nyerni arra vonatkozólag, hogy a létesítmény vízigénye a kiszemelt területen egyáltalában fedezhető-e, ha igen, milyen mélységből. Ilyen összeállítást egyrészt a kútadatoknak tájegység szerinti csoportosítása alapján, másrészt pedig mintakutak létesítésével készíthetünk. A nagyszámú kútadatból a területre vonatkozólag sok érdekes megállapítást lehetne leszűrni. Pl. meg lehet állapítani az átlagos kútmélységet, kutanként az átlagos vízhozamot, a fajlagos vízhozamot, annak gyakoriságát, a víz kémizmiysát, melynek alapján a vízutánpótlás eredetére is lehet következtetést levonni.