Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

5-6. szám - Illés György: Hazai ivóvízellátásunk fejlődése és fejlesztésének főbb irányelvei

Kivonatok Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 3—4. sz. 205 A vízellátás elsődleges kérdése a vízbeszerzési mód eldöntése. Ebből a szempontból lakó- és ipartelepet helyesen csak úgy telepíthetünk, ha ismerjük hazánk hidrogeológiai tájegységeit és ezeken belül az egyes vízadórétegből nyerhető vízmennyiséget. A hidrogeológiai tájegységek meghatározása nehéz és hosszantartó kutatások alapján valósítható csak meg. Ennek a munkának olső fejezetét végezte el a Földtani Intézet ós erről számol be cikkében a szerző. A tájegységek kérdése a hazai mélységi- és karsztvízfeltárási lehetőségek szempontjából Dr. SCHMIDT ELIGIUS RÓBERT Az Ankét rendezőségének határozatából egy. olyan — hálásnak éppen nem mondható — témakörről kell itt beszámolnom, amelynek esetében, — mint látni fogjuk — a tervszerű vízgazdálkodás előfeltételei, kívánalmai és ismereteink pillanatnyi helyzete között még meglehetős űr tátong. Ugy gondolom, az Ankét rendezősége nem is tűzte volna napirendre ezt a témát, ha egyfelől a gyakorlat azt nem sürgetné, másfelől, ha magától az alap- és részletproblémák felvetésétől, megvitatásától és tisztázásától nem remélné az ügy előbbrevitelét. Ennek megfelelően magukról a tájegységekről, aránylag keveset mondhatok, inkább a tájegységek felállításával kapcsolatos problémákról fogok tehát szólni. Ismeretes tétel, hogy a természeti viszonyok összesége alkotja a természetes tájai, az emberi élet és tevékenység keretét. A legfontosabb természetes tájalakító tényezők közé az altalaj földtani felépítése és szerkezete tartozik, mivel ezek szabják meg az ásványi nyersanyagok feltárási-lehetőségeit is. Az emberi élet és munkálkodás szempontjából különösen fontos ásványi nyersanyag a víz. A nagyjából azonos hidrogeológiai jellegű, összefüggő területeket vízföldtani tájegységeknek nevezhetjük. Ez még nem azonos fogalom a vízgazdálkodási tájegységgel, mert az utóbbiban a közel azonos feltárási és termelési lehetőség és a terület vízrajzi adottsága is benne foglaltatik. Azonkívül a vízgazdálkodási egységen belül a vízfeltárási, ill. termelési lehetőségnek egyensúlyban kell lennie a vízszükséglettel. Közelebbről vizsgálva azonban maga a vízföldtani tájegység sem olyan fogalom, amely esetenként nem szorulna további körülhatárolásra és körülírásra. Felállíthatunk például tájegységeket a talaj-, a forrás-, a réteg-, a mélységi-, a karsztvizek szerint. Vagy a feltárható vizek várható mély

rsége, nyomása, mennyisége, kémizmusa, hőfoka szerint, hiszen ezeknek a tényezőkned mindegyike külön-külön is, de még inkább egymással kombinálva lényegesen, sőt döntően befolyásolhatja a vizek felhasználhatóságát. Éppen ezért alapul vehetjük a tájegységek megszerkesztésénél a célszerű felhasználási módokat is, azt például, hogy hol van lehetőség gyógyvíz, hévvíz, ivóvíz, öntözővíz, vagy a legkülönfélébb ipari céloknak megfelelő víz feltárására. A különböző szempontok szerint megszerkeszthető tájegységek természetesen nem minden esetben, sőt inkább csak kivételesen fedik egymást. Az előzőkben említett definíció szerint nem is tekinthetők teljes értékű, természetes tájegységeknek, hanem csak speciális hidrológiai egységeknek. Összehangolásuk és összehasonlításuk éppen ezért sokszor nehéz, szinte lehetetlen. Ahhoz, hogy világos és áttekinthető képhez jussunk, a legjárhatóbb útnak tűnik előttem : a hidrológiai területegységeket előbb egy, vagy két szempont szerint kidolgozni, majd a legcélszerűbb megszorító feltételek mellett ezeket egyesíteni, így sem valószínű azonban, hogy a tájegységeket egy térképen minden célnak, illetve szempontnak megfelelően ábrázolni lehetne. Látjuk tehát, hogy már a feladat megfogalmazása is nehéz és sok mérlegelést, körültekintést igényel. Még nehezebb azonban a feladat gyakorlati megoldása. Vegyük futólag sorra azokat a tényezőket, amelyeknek ismerete, feldolgozása, kritikai vizsgálat és elbírálása feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a hazai tájegységeket helytálló módon megszerkeszthessük és jellemezhessük. Az artézi vizek vonalán : •1. Mindenekelőtt kb. 20 000 kút helyének ismerete, térképszerű ábrázolása. 2. A kutak telepítési helyének Adria feletti magassága. 3. A kutak hidrológiai adatainak (a nyugalmi vízszint, vízszolgáltató képesség, depresszió, stb.) ismerete. 4. A harántolt rétegsornak rétegtani és vízföldtani (tehát szemcsenagyság, arány, alak, szerkezet, áteresztőképesség, stb.) szempontból feldolgozott szelvénye, különös figyelemmel a vízadó szintekre. 5. A kutak részletes műszaki adatai : a csőméretek, a csövezési és szűrőzési mód és azok méretei. 6. Annak ismerete, hogy a víz tartalmaz-e gázt, milyet és milyen mértékben. 7. A feltárt és termelés alatt álló víz hőfoka. 8. A víz vegyi összetétele. 9. A kutak üzemeltetési viszonyainak és állapotának ismerete. 10. A fentiek felhasználásával készült és a hegyszerkezetet is magukban foglaló átnézetes hidrogeológiai szelvények és az ezek alapján esetleg megszerkeszthető rétegvonalas térképek.