Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

3-4. szám - Dezső istván–Kovács Edit–Sallai Géza–Straub János: A hajdúszoboszlói forrásvíz bitumenes anyagának biológiai hatása

Dezső—Kovács—Sallay—Straub: Hajdúszoboszlói forrásvíz Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 3—4. sz. 157 mányozni kell a mikro és ultramikro bioanyagok előfordulását azokban a természetes vizekben, amelyek kitűnnek gyógyhatásúkkal. Az ilyen vizek gyógyhatásával kapcsolatban szerzett sokszor évszázados tapasztalatokat bár tényként kell elfogadnunk, de manapság már ezen a ponton megállni. nem szabad, s igyekeznünk kell a gyógyvizeknél tapasztalati úton szerzett megállapításokat laboratóriumi vizsgálatokkal alátámasztva magyarázni. Bár több mint. 25 éve, hogy feltört a hajdúszoboszlói víz, az azóta eltelt idő alatt azonban egynéhány kémiai elemzésen kívül e páratlan gyógyhatású víz tudományos vizsgálatával kevesen foglalkoztak. Ezért tervbe vettük egyrészt a vízben aránylag nagyobb mennyiségben jelenlévő s a víz jellegzetes szagát kölcsönző bitumenes anyagok biológiai hatásának tanulmányozását, másrészt a hévforrás vizeiben lévő nehézfémnyomok minőségi és mennyiségi színképanalitikai vizsgálatát. Ez utóbbiról most nem kívánok beszámolni. Az iázapoikból kinyert szerves anyagok biológiai hatását többen tanulmányozták. Elsősorban Asclieim és Hohlwegnek 1933-ban megjelent cikkére gondolok. Ök azt találták, hogy minden kausztobiolitban jelen van egy olyan anyag, amelynek biológiai hatása megegyezik a Mliculinhoz hasonló

1 hatóanyagokéval. A szerzők által előállított kivonat kasztrált nőstényegereken előidézte mindazokat a biológiai jelenségeket, amelyek a folliculinra jellemzők. Hasonló megállapításokat. tett 1937-ben Munteanu is, aki a Román Népköztársaság területéről származó iszapokkal, Asclieim módszere szerint eljárva, az iszap alkohol-éteres kivonatával, Allan— Doisy szerint végezte vizsgálatait, s így pl. n. Félix-fürdöi iszap 1 kg-jában kb. 1000 EE.n.yi ösztrogén anyagot talált. Hogy gyógyvizekkel eddig hasonló vizsgálatokat alig végeztek, annak egyetlen magyarázata az, hogy a vízben a biológiai hatású anyag igen nagy hígításban, van jelen és a víz előzetes gondos bedúsítása, vagy a szerves anyag kiszűrése nélkül a biológiai hatás kimutatása nem sikerül. Mi a bitumenes anyag kiszűrését találtuk célravezetőbbnek. A szűrést hordozható, speciális, csíramentes vizet szolgáltató vízszűrőkészülékkel (közvetlenül a. forrás feltörési helyéről származó vízzel) végeztük. A kiszűrt bitumenes anyagot éter-alkohollal vagy benzollal oldottuk fel. Néhány esetben a fürdő területén működő, a hévforrás vizét palackozó üzem szagtalanító és szűrőberendezését is igénybe vettük, ahol a esontszénen átvezetett vízből kiszűrt bitumenes anyagot gyűjtöttük össze. Vizsgálat alá vettük a forrás közvetlen közelében található, vízből származó iszapos lerakódást is. A vízből kapott bitumenes anyag biológiai hatásának tanulmányozására először állatkísérleteket végeztünk. Itt az Ascheim által ajánlott Allan—Doisypróbkt végeztük el. Kísérleti állataink kb. 160 g átlagsúlyú kasztrált nőstény patkányok voltak, amelyeknél a műtétet a Debreceni Nőgyógyászati Klinika volt szíves elvégezni. A műtét utáni 8. naptól kezdve 3 héten át vizsgáltuk a hüvelykaparékot, abból a célból, hogy esetleg aberrens ováriumszigetek, vagy szubtotális exstirpáció esete nem forog-e fenn. Ezen idő alatt. a. kenetekben sem ösztrusz, sem metaöszt.rusz jeleit nem észleltük. (A rnetaösztrusz mindig egy már végbement ösztrusz jele, mely azonban nem mindig ragadható meg idejében és így ezt a reakciót is pozitív eredménynek kell tartani.) Kísérleteinkhez egyszer már kezelt állatokat nagyobb horimonérzékenységük miatt lehetőleg nem használtunk. Minden kísérlethez 4—5 állatot, és ha szükséges volt, úgy megfelelő számú kontroliállatot is alkalmaztunk. A ha jduszoboszlói víznek kb. 1000 literéből (papír-, vagy szénszűrőn) kiszűrt bitumenes anyagot vízgőzzel történt lefuvatás útján állítottuk elő. Á kb. 1 liternyi vizes kivonatot vákuum alatt kb. 75 ml-re párologtattuk be. Sötétbarnás-fekete, kevés kicsapódástól eltekintve, szilárd alkatrészt nem tartalmazó oldatot kaptunk. Ennek az oldatnak 1:3 arányú hígításából a kísérleti állatok négy egymást követő napon 0,5—0,5, illetve 0,8—0,8 ml-t kaptak subcutan. Harmadik napon három állatnál ösztruszt, kettőnél proösztruszt figyeltünk meg. Kap 1 2 3 4 Állat 1 2 3 4 I. 0,5 0,5 0,5 0,5 I. oe. II. 0,5 0,5 0,5 0,5 II. oe. III. 0i8 0,8 0,8 0,8 III. pr. IV. 0,8 0,8 0,8 0,8 IV. pr. v. 0,8 0,8 0,8 0,8 v. oe. Mivel az erősebben lúgos anyag (pH=ll) az injekció helyén borsónyi területen felületes bőrnekrózist okozott, a vizes kivonatot 1:2 arányban borax-bifoszfát tompító oldattal pH = 7,6-re állítottuk be (5,8 ml borax,, 4,2 ml bifoszfát + 5 ml kivonat). Ebből az oldatból a hasűrbe fecskendezve kapott az első állat kétszer 0,5 ml-t, bárom állat egy-