Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)
3-4. szám - Csang Han-jing: Az új Kína vízimunkálatai az elmúlt három évben
Csang Han-jing: Az új Kína vízimunkálatai Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 3—4. sz. 101 .az a terület, amelyet állandóan pusztított az ái-víz. 1949 és 1952 között lviangszu és Santung népe 180 kilométer hosszú új medret ásott a Ji folyónak és 69 kilométeres új medret, a Su 'folyónak. így mind a két folyó saját kijáratot kapott a tengerhez. A két folyó 1 mellékfolyóit kikotorták és szabályozták, hogy ezen az úton is megakadályozzák az áradást. A Paj folyó rendszerének öt folyója Tiencsinnél öntötte vizét a tengerbe a Haj folyón keresztül. Ez a vízhozam nagyobb, mint amennyit a Haj medre elbír. Ennek következtében Hopej tartományban gyakori volt a pusztító árvíz. Éppen ezért ta Csaopaj, Jungting és Tacsing folyók hálózatában alapos szabályozási munka indult. 1950-ben a Csaopaj alsó szakasza mentén új csatorna épült, amelynek megépítésével ideiglenesen meg lehetett akadályozni az áradás idején a folyó kiöntését. Most tervezik egy víztároló létesítését a felső szakaszon. A Jungting folyó alsó szakaszán kijavították és megerősítették a gátakat, míg a felső szakaszon megindult az erózió elleni védekezés. Ezenkívül két víztároló építését tervezik. A nagyobbik, a Kvanting víztároló, már az 1953-as áradási időszak előtt megkezdte működését. A tározó vize erőműveket fog hajtani, hozzájárul az öntözött terület növeléséhez és vízzel látja el a városok iparát. Ha elkészül a másik völgyzárógát is Kvanting alatt, akkor végleg 'kiküszöbölődik a Jungting folyó áradásának veszélye. A Tacsing folyó alsó szakaszánál is befejeződött egy elvezető csatorna építése. Tanulmányozás alatt van egy völgy zárógát építése a felső szakaszon. A Kvantung tartományban levő Gyöngyfolyó és a Hupej tartományban levő Hanfolyó gátjait szintén kijavították és megerősítették. Csekiang és Kiangszu tartomány, valamint Sanghaj város tengerpartja mentén összesen 576 kilométer hosszú gát véd több mint 14 millió mou termőföldet a tenger áradása ellen. A Kuomintang reakciós uralma alatt ezeket a tengeri gátákat elhanyagolták és nagyrészük tönkrement. Az elmúlt két évben azonban a népi kormány gondoskodott helyreállításukról és megerősítésükről. Ezután már ellent fognak állni a legerősebb tájfunnak is, amely ezen a vidéken a Beaufort-féle szélerősségi táblázat szerint a 8-as, sőt a 10-es erősséget is eléri, vagyis 62— 74 kilométer, sőt 89—102 kilométer óránkénti sebességet. III. Az egész országban az elmúlt három év alatt 214 korszerű öntözőinű létesült. Ezek biztosítják a védelmet a szárazság ellen. így például a „Nép Győzelme Csatorna" néven ismert építkezés, amelynek feladata a Sárg.ifolyó vizének a Vej folyóba vezetése, most 280 000 mou termőföldet öntöz. A közeljövőben ezt a területet 700 000 mou fölé emelik. Ha a Vej folyó gyér vízhozamát így megnö/ vélik, egyben hajózható lesz egész évben az a víziút, amely Hszinsziangtól Tiencsin.be vezét (összesen 900 kilométer). Hszincsiang tartományban (keleti és kínai Turkesztán), ahol a csapadék nagyon kevés, 1952-ig kétmillió mouval növekedett az öntözött terület. A helyi népi kormányok is ösztönzik a tömegeket anra, hogy kisméretű öntözőműveket, beleértve csatornákat, tározókat és töltéseket 'építsenek, vagy a meglévőket kijavítsák. Az ideiglenes adatok azt mutatják, hogy azi ilyen kisebb munkák száma több mint három millió. Egyes esetekben az volt a cél, hogy növeljék az öntözött terület nagyságát, más esetekben biztosították, hogy az öntözött terület hosszabb időre részesüljön vízellátásban és így csökkenjen a szárazság káros hatása. Különösen alkalmasak ilyen szempontból az olyan kis tározómedencék, amelyek mind az öntözés, mind az árvízvédelem céljára megfelelnek, összesen 730 000 öntözőkutat állítottak helyre, vagy fúrtak ú jonnan, a kínai parasztok között pedig 400000 szivatytyut kölcsönöztek ki, hogy jobban, felhasználhassák a talajvizet. A'földreform után megszűnt a földesurak monopóliuma a vízfelhasználás terén. A szervezett parasztok jobban használják fel az öntözőberendezéseket. Tanultak a haladó tapasztalatokból és tudományos módszerekkel hasznosítják a vizet. Ezért megnőtt az öntözött terület és jobbak az elért eredmények is. Az említett munkálatok az egész országban 46 000 000 mouval növelték meg iaz öntözött területet, több mint 210 000 000 mou földet pedig végleg megszabadítottak a szárazságtól. Ennek óriási jelentősége van a mezőgazdasági• termelés helyreállítása és fejlesztése szempontjából. A pillanatnyi szükségleteknek különösen jól megfelelnek a kisméretű víziépítkezések. Ezeknek van a legnagyobb hatásuk, a legjobb eredményük a mezőgazdasági termelésben, mert rövid idő alatt sok épülhet belőlük. IV. Amit ez alatt a három év alatt elértünk, teljes mértékben az új demokratikus társadalmi rendszer felsőbbrendűségének köszönhető, amely felszabadította a kínai nép méríhetetlen erejét. Amióta Kína felszabadított népe magának termel, gyorsan növekszik a termelékenysége. A múltban a földmunkánál a napi