Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

1-2. szám - Leél-Össy Sándor: Karszt és barlangkutatás és Szalonnai-karszton

Hidrológiai Közlöny 33. évf. 1953. 1 2. sz. Leél-össy S.: Karsztkutatás a Szalonnai-karszton g9 egészen fiatal időben: csak a Szárhegy tönkjének a kiemelkedése után. Az alsó barlangrendszer felsőbb szintjei valószínűleg már a pleisztocénben kialakultak. A hévvíz feltörés ópleisztocén korú lehet. Az alsóbb szintek és a bejárati akna felszakadása csak az újpleisztocénban következett be. A legalsó aktív szakasz holocénkori. Egészében véve a Szárhegyi-zsomboly igen bonyolult eredetű vegyes típusú összetett barlang rendszernek a legfelsőbb eltömődött része. A barlangrendszer kialakulásában szerepe volt a tektonikus preformációnak a normális karsztosodásnak, a hidrotermális működésnek és — a bejárati aknánál — a zsombolyszerű másodlagos felszakadásnak is. Semmiesetre sem lehet azonban barlangunkat egyszerű, típusos felszakadásos zsombolynak tekinteni. Helyesebb lenne aknabarlangnak nevezni. A Szárhegyi-zsombolyon kívül a Szárhegy— Dunna-tető karsztján is végeztünk dialektikus módszerű morfogenetikai és hidrogeológiai vizsgálatokat, amelyekkel részben a zsomboly eredetéhez gyűjtöttünk adatokat, részben pedig az egész Szalonnai-karszt genetikáját tanulmányoztuk. E vizsgálataink is még folyamatban vannak és messze állnak a befejezéstől, úgy hogy végleges eredményekről még nem számolhatok be. A Dunna-tető ma igen magasra (400 m-re a tengerszint felett) kiemelt, meredek lejtőkkel övezett lapos fennsík. Tetején több, mint egy tucat dolinát találunk. A dolinák elég nagyméretűek (15—20 m mélyek és 40—50 m átmérőjűek). Több dolinának az aljában időszakosan aktív víznyelő található. Az egyik igen nagy dolina fenekén pedig időszakos dolinató van. « Karsztos források — egy kivételtől eltekintve — csak a karszt K-i oldalán: Szalonna és Martonyi között vannak. Itt 6 állandó jellegű forrást találtunk, melyek közül kettő (a Szalonna és a Martonyi feletti) igen bővizű. A források vize nem származhat a Szár-hegyet E és Ny-felől körülvevő és a források szintjénél jóval mélyebbre bevágódott Bódva völgyén túlról, hanem csak a Dunna-tető víznyelőiből. Ennek következtében a víznyelők és a források között a karszt mélyében nagyjából Ny—K-i irányú átmenő barlangi szakaszoknak kellett kialakulniok. A Szárhegjy erős és egytömegü kiemelkedése valószínűleg egy pliocénkori letarolódási (tönkösödési) időszak után a levantei időszakban és a pleisztocénban több ütemben következett be. A nagyméretű szakaszos kiemelkedés következtében a barlangoknak bonyolult alaprajzú, többszintű emeletes barlangrendszerekké kellett átalakulniok és ma már csak a legalsó szintjük aktív jellegű. A barlangjáratok valószínűleg elég szűk méretűek lehetnek, de feltétlenül kell lenni járható szakaszaiknak is. Ugyanis a Szárhegy tönkje a kiemelkedés előtt részben fedett karszt volt, felszíni vízfolyásokkal, amelynek emléke képpen még ma is sokfelé találhatunk a Dunna-tető felszínén kvarckavicsokat, bár az eredeti összefüggő kavicstakarónak ma már csak foszlányai vannak meg. Ezek a víznyelőkön át besodródtak a barlangokba és nagymértékben hozzájárulnak azok eróziós kiszélesítéséhez. A karsztosodó kőzetanyag következtében a Szárhegy kiemelt tönkjén felszíni vízfolyások nem alakultak ki, és így feldarabolódása igen lassan megy végbe. Ma is egységes és összefüggő fennsík. Kelet felől a nem karsztos térszínről a völgyek már kissé hátravágódtak, és némileg beréselték a karsztfennsík K-i peremét. Különösen a Martonyin átfutó völgy vágódott erősen hátra ÉNY-felé, szép mély és szűk regressziós szurdokot Jiozott létre, völgyfőjével pedig lecsurolta a Szárhegytől É-ra a kolostorromnál lévő, eredetileg zárt és lefolyástalan völgykatlant. A Szalonnai-karszt területén a felszínen is többfelé találjuk nyomát a hidrotermális működésnek. Legjellegzetesebb a Bódva túlsó Ny-i oldalán a szalonnai vasútállomással szemben fakadó igen bővizű Melegvíz forrása. Ez karsztvízzel kevert langyosvízű (20 C°) forrás, amely a szomszédos kőfejtő oldalában típusos, hévvizes eredetű barlangjáratokat hozott Létre gyönyörű aragonit képződményekkel. (Sajnos, már teljesen lefejtették.) Hajdani ópleisztocénkori hévvizek rakhatták le a Martonyitól Ny-ra 300 m magasságban elterülő vastag mésztufa takarót, amelynek — Sümeghy J. szerint — gazdag, melegvízijellegű faunája van. A Szárhegy fiatal újpleisztocénkori kiemelkedésével együtt ez a mésztufa-takaró is a magasba került, és fennsíkká vált. A Szárhegy és Dunna-tető fennsíkját alkotó középtriászkori kékesszürke mészkő felszíne erősen karrosodik. Főleg a K-i csúcs DK-i oldalában fekvő réteken láthatók nagyméretű, kopár, karr-mezők. A középső triászkori mészkőtakaró alól kibukkanó alsótriász palás mészkövön is megfigyelhetők karsztos formák. Legszebbek a Szárhegy K-i csúcsának az oldalában kb. 380 m magasságban egy fenyveserdőben található „madáritatók", amelyek ritkaságszámba menő nagyméretű korróziós ormák (kb. 30—40 cm. mély ugyanannyi cm átmérőjű félgömbalakú mélyedések a mészkő felszínén). A Szalonnai-karszt DNY-i részén-, a Telekeshegy keskeny mészkőgerincén már jóval kisebbarányú a karsztosodás. Itt csak karrmezők és kisebb barlangok, kőfülkék alakultak ki. Legszebb forma a szurdok szerűen bevágódott gyönyörű Telekes-völgy, amely hosszanti irányban osztja két egyenlőtlen részre az amúgyis keskeny Telekes-hegyet. A Telekes-völgy mai fúrcsa alakja (Alsótelekesnél derékszögben megtörik!) bonyolult hidrogeológiai fejlődésfolyamat eredménye: 1. Az ÉK—DNY csapásirányú hosszanti és ÉNY—DK csapásirányú kereszt-törések kialakulása (Tektonikus preformáció). 2. A Telekes-völgy idősebb felsőszakaszának a kialakulása Kánó és Felsőtelekes közt egy ÉNY—DK-i irányú törésvonalon. Ez a völgy eredetileg tovább haladt DK-felé Szuhogytól K-re és Szendrőtől D-re torkollott a Bódvába.