Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

1-2. szám - Leél-Össy Sándor: Karszt és barlangkutatás és Szalonnai-karszton

Hidrológiai Közlöny 33. évf. 1953. 1—2. sz. 67 Karszt és barlangkutatás a Szalonnai-karszton LE ÉI-ÖSSY SÁNDOR Bevezetés Célom rövid beszámolót nyújtani az Egyetemi Földrajzi Intézet Karsztkutató Munkaközössége által az 1952. év folyamán a Szalonnai-karszt területén folytatott karszt- és barlangkutatásokról. A szalonnai karsztkutatásokról való beszámoló joggal került a jósvafői karszt-kongresszus tárgysorozatára, u. i. az itt felvetett problémák dialektikus kapcsolatban állanak az Aggteleki'-karszt problémáival. Emellett azonban a Szalonnai-karszt önmagában is megérdemli, hogy tudományos szempontból alaposan áttanulmányozzák, hiszen itt található hazánk egyik legérdekesebb, nagyméretű karsztos formája : a Szárhegyi-zsomboly. A már eddig világhírű aggteleki Baradla cseppköves barlang és Jakucs László által most feltárt szintén világhírnévre méltó Béke-barlang mellett ne feledkezzünk meg az Északborsod i-k ar sz t egyéb nevezetességeiről sem. A Szalonnai-karszt Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén : Jósvafőtől keletre légvonalban kb. 12 km-re terül el a Bódva-völgy mindkét oldalán. ÉK-DNy irányban hosszan elnyúló, minden oldalról meredek peremű, keskeny fennsík, Bódvaszilas és Rudabánya közt. Szalonnai karsztkutatásainknak kezdettől fogva főcélja volt, hogy teljesen feltárjuk és kikutassuk a Szárhegyi-zsombolyt (vagy újabb általunk adott nevén: az Eötvös Lóránd aknabarlangot). Ezenkívül azonban a terület többi karsztjelenségeinek és formáinak a tanulmányozását is megkezdtük. Karsztkutatásaink ismertetése 1. Szalonnai kutatásainkat 1951 decemberében kezdtük meg egy rövid előzetes terepszemlével, amely a Szalonnai-karszton mindössze fél napig tartott. 2. 1952 májusában már jobban felkészülve, hosszabb időre szállottunk ki a Szárhegyi-zsombolyhoz és alaposabban megvizsgáltuk a feltárás lehetőségeit. Kisebb bontásokat is végeztünk már ekkor a zsombolyban, de a rendszeres feltárását még nem kezdtük el. 3. Az első nagyobbarányú kutatóexpedíciónk 1952 júliusában zajlott le az Egyetemi Földrajzi Intézet nyári termelési gyakorlatainak a keretében. Ekkor egy héten át dolgoztunk a zsombolyban, és 800 duplaveder kőtörmeléket és barlangi agyagot emeltünk ki belőle. Ezáltal kb. 4 méterrel mélyítettük a zsombolyt. 4. Végül 1952 szeptemberében újabb 8 napot töltöttünk kint a Szalonnai-karszton. Ezúttal is főleg a Szárhegyi-zsombolyban dolgoztunk, és kb. 700 duplaveder anyagot termeltünk ki belőle, és újabb 4 méterrel mélyítettük azt. Szalonnai karsztkutatásainkban eddig 20-an vettek részt, de ezek közül egy-egy alkalommal csak 10—12 személy utazott le. Munkatársaim nagyrészt földrajzszakos egyetemi hallgatók, illetve nemrég végzett tanárjelöltek voltak. Valamennyien végig a legnagyobb kitartással és lelkesedéssel dolgoztak fáradságot nem kímélve és dacolva az állandóan fenyegető veszedelmekkel (kőhullás). Nedves, esős időben külön nehézséget jelentett, hogy az amúgy is nehéz (35—40 kg), kőtörmelékkel telt vedret egyre mélyebbről (végén már 20 méteren alulról) csúszós és átázott kötéllel kellett felhúzni. A nehézségek ellenére a feltáró munkálatokat 1953-ban tovább szándékozunk folytatni. Geomorfológiai jellemzés A Szalonnai-karsztot a Bódva Perkupa és Szalonna közti áttöréses völgyszorosa két önálló darabra osztja : 1. az ÉK-i része, amely nagyjából szögletes, trapézalakú, minden oldalról meredek lejtőkkel határolt, eléggé összefüggő karsztos fennsík (Dunna-tető). Átmérője kb. 5 km. Elég egyenletes és lapos felszínű, átlagos tengerszint feletti magasság 400 m körül van. Fiatalon kiemelt hajdani tönkfelszínnek tekinthető. A Dunna-tető lapos fennsíkjából három különálló kis kúp emelkedik ki még magasabbra. A középső kúp a legmagasabb : 520 m, ez a tulajdonképpeni Szárhegy. A két szélső kúp magassága 480—500 m körül van. A Szalonnai-karszt kőzetanyagát a felszínen vastag, erősen karsztosodó, kékesszürke mészkőréteg alkotja, amely valószínűleg a közép-triászból származik. A meredek hegyoldalak aljában az alapkőzet is kibukkan alsótriászkori (werfeni) kissé palásodott feketemészkő és agyagpalák alakjában. A Martonyitól Ny-ra és ÉNy-ra elterülő lankás hegyoldalakon vastag és kövületekben dús pleisztocénkori mésztufa takaró, van a felszínen. A Szalonnai-karsztot környező lankásabb (200— 300 m) dombvidéken (a Csereháton) pliocénkori homok és kavics, valamint pleisztocénkori periglaciális jellegű vályog alkotják a felszínt. A Szalonnai-karszt DNy-i részének (Telekeshegy) geológiai felépítése hasonlít az ÉK-i részéhez. Alakja azonban lényegesen különbözik tőle. Ez a rész inkább DNy-felé fokozatosan keskenyedő, két oldalról meredek lejtőkkel határolt gerincnek vagy hegyhátnak tekinthető, mint lapos fennsíknak. Hossza kb. 10 km, szélessége 1,5—3 km. Elég egyenletes magasságú (350— 360 m). Legmagasabb pontja a Szőllőhegy-tető, 363 m. Csak a DNy-i vége süllyed 300 m alá. A hosszanti irányban bevágódó Telekes-völgy két egyenlőtlen szélességű, asszimmetrikus részre osztja. A Szárhegyi-,,zsomboly" — a keleti kúpnak majdnem a csúcsánál, a hegytető északi peremén nyílik, kb. 480 m tengerszint feletti magasságban. (Tehát kb. 300 méterrel van az erózióbázisának 180 méteres szintje felett.) Bejárati nyílása vízszintes síkban helyezkedik el, és nagyjából négy-