Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

9-10. szám - Dr. Láng Sándor: A Duna alpesi vízgyűjtúterületének felszíne

S8Jf Hidrológiai Közlöny 33. évf. 1953. 9—10. sz, Láng S.: A Duna alpesi vízgyűjtőterülete tönkje a medence északi peremén 1000 m fölé emelkedik (Viehberg, 1111 m). Az Elbe vízválasztója még mindig közel húzódik a Dunához, így balról továbbra is csak kis mellékpatakokat vesz fel. A Dunavölgy a felsőausztriai medencében is terraszos. A felsőausztriai medence elhagyása után újabb szűk Dimaszoros következik, ismét az 1Ö60 m-ig emelkedő Cseh masszívum déli szélébe (Greiner Wald) gránitba és a kristályospalába vágódik'epigenetikus-antecedens' völgygyei a Duna. Ez a Wachciu. amely tíreirmél kezdődik és egy-két kisebb megszakítással Ybbsen ós Melken át Kremsig tart. A völgy i 11 is kb. 60—70 km hosszú, mint a passaui szoros és 200—400 m mély. Krems alatt újra széles a Dunavölgy, most a Tullni medence fiatal, feltöltődő alluviális süllycdékén halad végig a Duna alsószakasz jelleggel. Ez a kb. 40 km hosszú, 10 km-ig szélesedő terraszokkal övezett medencerész Korneuburg—Klosterneuburgig tart, ahol a Duna a Keleti Alpok homokkőláncát töri át, a Kahlenberg (483 m), és a Biswnberg (360 m) között, közvetlenül Bécs határában. E szoros alatt, a Bécsi medence szép pleisztocénkori terraszokkal körülkerített fiatal siilylyedéke következik, ahol szintén jól fejlett az elfajult, zátonyos medrekkel tarkított Dunaalluvium. A Bécsi medence híressé vált pleisztocén terraszai közül a mi II. sz. újpleisztocén terraszunknak a Simmeringi-terrasz, a III. középpleisztocén terrasznak az Arsenal terrasz, a IV. sz. ópleisztocén terrasznak a Schönbrunn terrasz és az V. sz. pleisztocéneleji terrasznak a Laaerbergi terrasz felel meg, nevét a városD-i határában lévő 255 m magas (a Duna felett 90 m-es) Laaerbargtől kapta. A kb. 50 km hosszú és 30—40 km széles Bécsi medence (Morvamezö) K-i szélén a Morvaországból jövő Morvát veszi fel balról a Duna, ez a mellékfolyó már az ÉNy-i Kárpátok külső oldaláról is vesz fel mellékfolyókat. A Morva feletti Felső-Dunaszakasz balparti vízgyűjtőjének csapadékviszonyai a domborzat alakulásának megfelelően szintén elég változatosak. A Sváb és Frank Jura tönkjén 700—1000 mm, a Fichtel-hegységben (Naab forrásvidéke) is 1000 mm, a Bajor erdőben 90(>—1400 mm, a Cseh erdőben 1000—1600 mm. a Cseh masszívum D-i peremén (Greiner Wald) 700—1000 mm az évi csapadék, vagyis tekintélyes nagyságú érték. Ezzel szemben a Duna és a Naab völgyében Donaueschingennél, ill. Regensburgtól É-ra 600 mm az összeg, a Bajor medence dunamenti részén 700—800 mm, míg Felső-Ausztriának medeneeteriiletén és a Dunaszorosok környékén 800—900 mm. A csapadékviszonyok ilyen alakulása folytán a lefolyás körülményei úgy alakulnak, hogy a bő csapadékú Cseh és Bajor erdőből elég bővizű patakok erednek, viszont a vízválasztónak a Dunához közelfekvő volta miatt a Regent és a Naabot kivéve a legtöbb vízfolyás csak kicsiny marad. A lefolyási koefficiens az egyes balparti kis mellékfolyók vízterületén 0,20— 0,25-re tehető, de a bő csapadékú 1000 m-nél magasabb hegyvidéken 0,25 fölé emelkedhetik. Bár a Bajor medence, valamint a Cseh erdő és a Bajor erdő környéke nem tartozik az Alpokhoz, mint a felsődunai vízgyiijtőteliilet részét teljesség kedvéért mégis tárgyalnunk kellett, hogy az egész felsődunai vízterület geomorfológiai képét megrajzolhassuk. 5. Az Inn és mellék völgyei. Az Inn vízterülete nagyrészt Ausztriából, kisebb részben Bajorországhoz tartozik. Az Engadin-völgy pedig Svájc része. A Duna vízgyűjtőterületének legmagasabb pontja és egyben a Keleti Alpok legnagyobb kiemelkedése az Inn forrásainál levő Bernina csúcs (4052 m). A folyó forráspatakjai a 3700—1000 m magas kristályospalákból álló Bernina masszívum (magasra felmelt tönkfelület) É felé lenyúló hatalmas gleccsereiből erednek (pl. a Morteratsch gleccser, Roseg gleccser stb.). A glecscser- és firnfelület itt kb. 100 km

2-nyi. Az Inn legfelső völgyszakasza a svájci Engadin-völgy. A tenger felett 1400—1800 m magasan fekszik. DNy—EK irányban húzódó hosszú, keskeny szerkezeti völgy, D-i részén a kristályos kőzetek, É-i részén kevés mészkő és dolomit van a felszínen. Jégsúrolta térszínén sok a moréna, a patakok posztglaciális bevágódásai kis törmelékkúpokat építenek a völgyfenék szélére, az itt elhelyezkedő kis tavakba pedig delták nyúlnak be. Az Ii\n is e patakokból kapja a legtöbb vizét. Az Engadin ÉNy-i oldalán emelkedik a •a Albula és a Silvretta csoport felemelt tönkhegysége, ahol a csúcsrégió 3200—3300 m magas, kis gleccserek is erednek itt. Az egész terület jól tagolt kristályos kőzetű maghegység, csak keskeny DK-i lejtője adózik vizével az Inn felé. A Silvrettával szemközti alpesi hegyvidék a Spöl csoport. Gyűrt másodkori (triászés jurakori) dolomitból s mészkőből épült fel. azonban csak kis területű. Az Adda és az Adige forrásvidéke között fekszik. Itt vezet át a mély (1450 m) Reschenscheidegg hágó az Innvölgyből az Adige.völgybe. A Spöl tönkje is 3200 m-re emelkedik s pár kis jégmező van rajta.. Ezen a területen a csapadékviszonyok elég változatosak. A Bernina csoportban az évi öszszeg eléri a 2000 mm-t. s évi 15-—20 m-es vastagságú hótakaróval lehet számolni 3000—4000 m magasság között. Ezzel szemben az Albula és a Silvretta csoport csapadékban már valamivel szegényebb. Itt a teriilet háromnegyed részén évi 1200—1500 mm közt van csak a csapadékmennyiség. Az ENy-i oldalak a nedvesebbek, tehát a bővebb vízfolyások is inkább