Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

7-8. szám - Finály Lajos: Alföldi városaink szennyvízkérdése

Finály L.: Alföldi városaink szepnyvízkérdése Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 7—8. sz. S05 lalkozni, csak röviden rá akarunk mutatni arra, hogy a technika mai állása szerint csali körforgó szennyvízszivattyúkkal felszerelt berendezések jöhetnek számításba. A nyomótartányos, szűrőtartányos és hasonló rendszerek a városi csatornázásnál megkívánt méretekben és teljesítményre ma még nem alkalmazhatók, bar kedvező tapasztalatok után a szűrőtartányos megoldástól sokat várhatunk. Így tehát ma még nem lehet elkerülni a szivattyúteleppel kapcsolatban a szennyvízrács alkalmazását s ezzel együtt a rendkívül alkalmatlan rácstisztítást és a kellemetlen rácsszemét keletkezését. Különösen kedvezőtlen ez a közbenső átemelőknél, a városok belsejében. A legtöbb ilyen közbenső átemelő nem elég nagy ahhoz, hogy indokolt volna gépi rácstisztítás alkalmazása, mégis mérlegelés tárgyává kell ezt tenni, mert a kézi tisztítás megbízhatatlan — különösen távol a központi teleptől — s a visszaduzzadások révén a csatornában az egész hálózat s a tisztítótelep bűzös működésére vezető lerakódásokat okozhat. Aprítószűrők' (koimminu torok) bevezetése nem oldja meg e nehézséget, mert — egyesített rendszer esetén különösen — homokfogó nélkül nem alkalmazhatók, homokfogót pedig a városok belsejében, a központi teleptől távol, szintén nem célszerű alkalmazni és üzemeltetni. Nem marad tehát más hátra, mint a közbenső átemeléseket a lehető legszükségesebb mértékre korlátozni, még a csatornázási költségek emelkedése árán is. A csatornázás végpontján, a szennyvíztisztító berendezés területén elhelyezett átemelőtelepeken e nehézségek már eltörpülnek s könnyebben legyőzhetők. Általában célszerű azonban arra törekedni, hogy az átemelés ülepítés után történjék, ami nagymértékben fokozza az üzembiztonságot és csökkenti az üzemeltetés költségeit. Ha a befogadó vízhozama bizonyos vízállás fölött megengedhetővé teszi a biológiai tisztítás átmeneti kiiktatását s az ülepített szennyvíz közvetlen bevezetését, célszerű lehet a két fokozatban váló átemelés: először a befogadó árvízszintjénél csak éppen anynyival magasabb víziszínű ülepítőkbe, hogy az ülepített víz gravitációs elvezetése mindig lehetséges legyen, másodszor pedig —. kisebb vízállásnál — az ülepítőkből a biológiai csepegtető testekre. Ha a két vízállás közötti szintkülönbség akkora, mint a biológiai testek vesztett magassága, vagy ha biológiai tisztításra a sokkal kisebb esésveszteségű élesztett iszapos megoldás szolgál, e másodszori átemelés elmarad. Gondoskodni kell azonban arról, hogy a biológiai tisztítás kiiktatásának időtartama alatt —ha az néhány órát meghalad — kellő mennyiségű szennyvíz legyen a biológiai berendezésen át cirkuláltatható a biológiai tenyészet és a berendezés működőképességének fenntartására. Végül rá kell mutatni, arra, hogy az Alföldön legtöbbször fennforgó mélyépítési nehézségek miatt, a mélyre lenyúló nagyméretű szivattyútelepek költségeinek csökkentése érdekében mennyire fontos, hogy jólszerkesztett, üzembiztos, függőleges tengelyű szennyvízszivattyúkat tudjon gépgyártásunk produkálni. Ilyenek hiányában a nagy mélyépítési költség éppen az alföldi városok nagyságrendjében leggyakoribb teljesítmények mellett nem kerülhető el. önfelszívó készülékkel ellátott szivattyúk csak kisebb teljesítménynél, légtelenítő szivattyúkkal induló gépek pedig legtöbbször csak nagyobb teljesítménynél alkalmazhatók célszerűen s ez utóbbiak automatikus üzemnél már nagyon bonyolultak. A szennyvíz kezelése és elhelyezése Az alföldi városok szennyvizének minősége általában nem tér el a szokásos „városi" szennyvizekétől, tehát kezelése nem ütközik különösebb nehézségbe. Az iparosodás fejlődése során mindamellett kerülhetnek olyan anyagok is.a szennyvízbe, amelyek külön elbírálást, esetleg magán a keletkezés helyén való előkezelést, előtisztítást igényelnek. Különösen a gyárak gázgenérátortelepéről származó fenolos szennyvizek okozhatnak nehézséget, mert a kisebb alföldi városok lakossága nem mindig termel elegendő fekáliás szennyvizet ahhoz, hogy ezzel együtt a fenolos szennyvíz minden további nélkül a biológiai tisztítóberendezésbe engedhető volna. A mezőgazdasági és élelmiszeriparok szennyvize általában együtt tisztítható a városi szennyvízzel, kivéve a cukorgyárakét, valamint a kendert és lent feldolgozó üzemekét, amelyeket egészen különválasztva kell kezelni. A homokos alföldi talajokról az elválasztó rendszerű szennyvízcsatornába is anynyi homok kerülhet, hogy homokfogóról mindig kell gondoskodni. Egyesített rendszerű csatornázás esetén pedig úgy kell méretezni a berendezést, hogy alkalmas legyen a csapadékvíz hozta — mi,ntegy 20%-os — biokémiai oxigénigénytöbblet s a hígítás okozta víztöbblet feldolgozására." A túlfolyás gyakoriságának tárgyalásánál láttuk, hogy a háromszoros, ötszörös és tízszeres bigítási határok a biológiai, mechanikai és esetleg tározó fokozatok szempontjából célszerűeknek látszanak, véglegesen eldöntötteknek mégsem tekinthetők. A csatornázott, vagy csatornázásra leginkább megérett alföldi városok csatornázott (vagy csatornázandó) területének lakosszáma legtöbbször eléri vagy meghaladja a 2Ö000 főt. Ezeknél tehát a szennyvíziszap kirotha-