Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)
7-8. szám - Dévényi István: Folyamszabályozási problémák a Tisza folyó szegedi szakaszán
Dévényi I.: Folyamszabályozási kérdések Szegecfnél Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 7—8. sz. 269 a folyó' alsó, mintegy 30 kin hosszú kanyargós szakaszát kereken 10 km-re csökkentették. A nagymértékben megrövidült folyónak az esése — amely korábban is jelentékenyen nagyobb volt, mint a Tiszáé — a torkolati szakaszon lényegesen megnövekedett. Ennek következménye a nagyobb hordalékszállítás lett. Az érkező hordalékot viszont a kisebb esésű Tisza feldolgozni nem tudja és ezért a Marosban a torkolat felett és a. Tiszában a torkolat alatt kellemetlen zátonyképződés indult meg. A beállott hajózási nehézségek, ezenkívül az a veszély, hogy a porondok nem kívánatos felmagasodasával a lefolyási szelvény csökkenése és ezzel ismét az árvízszint emelkedése állhat elő, arra indították az 188U-as évek vezető vízügyi szakembereit, hogy a Marostorkolat alatti szegedi folyószakasszal behatóbban foglalkozzanak. 1887-től kezdve 10 éven át, évenként végrehajtott részletes meder- és hullámtéri felvételekkel figyelték a folyó fejlődését, A felvételekről a vízrajzi osztály évenként kiadott jelentésében kimutatta, hogy 5 év alatt a megfigyelt 5740 ni hosszú folyószakaszon lényeges változás sem a 0 vízszint alatti szelvényterületben, sem a 0 víz alatti mélységekben, sem pedig a porondok magasságában nem mutatkozott. Mégis, hogy a Maros torkolatának és az alatta levő mintegy 2 km hosszú, nagyjából egyenes tiszai szakasznak zátonyosodásán segítsenek, a Maros torkolatában egy 255 m hosszú osztóművet, az elszélesedett tiszai szakaszon pedig a jobbparton két részből álló és 1800 m hosszú, a balparton pedig 1900 m hosszú, egymástól 160 m távolságban elhelyezett párhuzamművet építettek. A párhuzamműveket a parttal kerefe'ztgátakkal kötötték össze. Az osztóműbe és a párhuzamművekbe közel 110 000 m : i terméskövet építettek be. E munkálatok, afnelyekét az 1894 és 96-os években még kiegészítettek, és helyreállítottak, kereken 750 000 Ft-ba, azaz 1500 000 aranykoronába kerültek. Ezek a költséges munkálatok azonban nem hozták meg a várt eredményt. A Marostorkolat alatti szakaszon a hajózást megnehezítő zátonyok továbbra is megmaradtak, a rossz gázlón az uszályokat a nyári és őszi kisvízjárások idején csak csökkentett terheléssel lehetett átvontatni. A még mindig túlszéles kisvízi mederben egységes sodorvonal és ennek kövekezményeképpen megfelelő mélységű hazózóút kialakulni nem tudott. Az 1930-as évek elején fellendült tiszai hajózás nem engedte meg, hogy közvetlen Szeged felett a hajózást akadályozó rossz gázló maradjon Tiszában, ezért a két világháború, között kisvízi szabályozással a szélességet 125 m-re csökkentették. A korábbi párhuzamművekből kikerült terméskőből pedig évek hosszú során át számos mederrendezési és partbiztosítási munkát hajtottak végre. Az eredetileg is hibás vonatozásban — és véleményem szerint — feleslegesen megépült osztómű továbbra is a mederben maradt és környezetében folyószabályozási szempontból "nem kívánatos irányú fejlődés indult meg. A Tiszában ugyanis az osztómű feletti balparti kanyarulat mind élesebbé vált, ennek megfelelően az osztómű mellett a mélységek egyre növekedtek. A kialakult és a 0 vízszint alatt 13—14 m-t elérő mélységbe az osztómű nagyrésze fokozatosan belecsúszott, úgy, hogy azt több ízben is jelentékeny terméskő pótlással kellett kiegészíteni. A Maro® folyóban pedig — tekintve, hogy az osztóművet, annakidején egy átvágás egyenes folytatásában helyezték el — az osztómű mellet' élénkebb vízfolyás nem alakult ki és a torkolatban a zátonyképződés továbbra is fennmaradt. Nem sokat javított a helyzeten az a körülmény sem, hogy a torkolat feletti Maros-szakasz — mely, mint fentebb említettem 10 km összes hosszban egyenes átvágásokból állott — az idők folyamán a hordalékos folyók törvényszerűségének megfelelően kanyargóssá alakult át. A legalsó balparti kanyarulatban kialakult sodorvonal, ha nem is a legelőnyösebb vonatozásban, de mégis az átmetszésnél megfelelőbb vonalban érinti az osztóművet. A Tiszában az osztómű mellett kialakult mélységek nemcsak abból' a szempontból károsak, hogy az osztóműben költséges csúszásokat idéznek elő, hanem a rendkívül' éles, mintegy 350 m sugarú kanyarulatban az állandó partomlások azzal a veszéllyel is járnak, hogy a két folyó közti keskeny partsávot a Tisza folyó áttöri, az osztómű mögött alakítja ki medrét és ezzel mind folyamszabályozási, mind pedig hajózási szempontból megengedhetetlen helyzetet teremt. A szegedi Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatal kezdeményezésére a Közlekedésügyi Minisztériumban egy műszaki és hajózási szakemberekből álló bizottság foglalkozott a Marostorkolat rendezése tárgyában összeállított tanulmánnyal. Ez a bizottság egyhangúan úgy határozott, hogy az osztóművet kotrással el kell távolítani, ezzel a Tisza folyónak természetes irányban való fejlődését és valószínűleg a jelenlegi zátonyos Marostorkolat helyesebb kialakulását is elő lehet segíteni. A megoldásnak azonban van egy számottevő hátránya is. Nevezetesen 1927. évben a torkolattal szemben a Tisza folyó jobbpartján, a Szeged körüli úszó járművek, uszodák, kikötőpontonok veszélymentes átteleltetése céljából téli menhely létesült. Azonban ennek bejárati csatornáját és medencéjét a Tisza és Maros folyó hordaléka évről-évre jelentősen feliszapolja. A bejárati cs'atorna évenkénti kikotrása, ezenkívül az ugyancsak feliszapolódó medence 3 évenkénti tisztító kotrása jelenleg is igen tetemes összegekbe kerül. Az osztómű eltávolítása esetén számolni kell azzal, hogy a folyó a balparti éles kanyarulatát kifejleszti, így a balparti sodorvonal a torkolatban is kialakul, a. meder a balpart felé eltolódik, s ezáltal a jobbparton a
