Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

7-8. szám - Salamin Pál: Mennyiségi vízgazdálkodás a Mecsekben

262 Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 7—8. sz. Hozzászólások a Pécsi Ankéten A felsorolt alapvető munkák elkészülte óta azonban lényegesen megváltozott földtani és különösen hegyszerkezeti szemléletünk ügy, hogy az aktuális vízszerzési problémák megoldása érdekében is feltétlenül általános revizió alá kell venni az eddigi úttörő munkákat és főleg hisgyszerkezeti és hidrogeológiai vonatkozásban azokat továbbépíteni, kiegészíteni. Csak ennek alapján lehet majd végleg eldönteni, hogy van-e, hol és milyen mértékben lehetőség a további vízszükséglet fedezésére. A „vízkészlet" fogalmával és egy tájegység vízgazdálkodásának dinamikai egyensúlyi helyzetével kapcsolatos észrevételeimet már a miskolci hidrológiai ankéiton felszólalásomban megtettem. Ebből kitűnik, hogy e vonatkozásban egyetértek az itt előadottakkal. A magam részéről mindkét elhangzott javaslattal •— nevezetesen egy helyi hidrológiai munkaközösség és egy mennyiségi vízgazdálkodási mintaterület — valamint munk'aprogrammjának megszervezésével egyetértek, azzal a megjegyzéssel, hogy különösen fontosnak tartom ezek keretén belül a hegy szerkezeti és vízföldtani viszonyok együttes hallató tanulmányozását és tisztázását. Venkovits István: Nagyon kevéssé ismerem a Mecsek hegység földtani, hidrogeológiai, vagy akárcsak morfológiai viszonyait. így inkább csak a karszt és karsztvízkérdéssel kapcsolatos benyomásaimról beszélhetek, melyet egyrészt egy barlangkutató expedición, másrészt egy-egy forrás, forrásfeltárás megtekintésekor szereztem. Legelsősorban feltűnt, hogy a Mecsek-hegység, noha szerkezetében a Bükk-hegység szerkezetével hasonlítható leginkább össze, karsztjelenségei attól mégis jelentősen eltérnek. A különbség különösen a két mészkőterület töbreinél mutatkozik. A Bükk-hegység töbrei már egy kialakult horizontális barlangrendszer későbbi hatások révén' történt összerogyásából alakultak ki, míg a mecseki karszban a töibrök törések kereszteződéseinél, de még inkább réteerések és törések kedvező találkozásánál fiatal aktív víznyelők keletkezésével függnek ősszel Vagyis a Mecsekben a hegységszerkezeti elemek víznyelők kialakulásának kedveznek, a Bükkben pedig a szerkezeti változások a már kialakult üregek egyensúlyát bontották meg. Ezért a Bükkben töbröket csaknem minden rendszer nélkül, a mészköterületen szerte találunk, a Mecsekben a töbrök tömeges megjelenése határozott szerkezeti irányhoz kötött. így a mecseki mészköterületen a morfológiai hegyhát lapos antiklinálisának déli részén, ahol a kristályos alaphegységre való erőteljes rápréselödés következtében a mészkörétegek erősen meggyürödtek, csak ritkán látunk töbröket. A boltozaton, ahol a szerkezeti adottságok sziintén csak kevéssé vannak meg, ugyancsak ritka a töbör, míg az északi szárnyon az egész mészköterületen a töbrök igen gyakoriak. Az előzőkben már említettem, hogy a mecseki tölcséralakú mélyedések kialakulását aktív víznyelők működésével hozom összefüggésbe, ezért kérem a jelenlévő morfológus kollégákat, hogy ne bírálják túl szigorúan a Mecsekre is többször említett töbör kifejezésemet. mert ez részemről nem szakmai pongyolaságból. hanem feltevésem még teljesen be nem igazolt voltából fakad. Lássuk, mit jelent ez a genetikai különbség a karsztvizek szempontjából. Olyan harsztban, ahol a töbrök egy részben elpusztult barlangrendszerhez tartoznak, a felszínről beszivárgó csapadékvizek; a szélrózsa minden irányában képesek haladni a horizontális vízfolyások szinte jén az akadálymentes megcsapolások felé, mert a hajdan határozott irányokban kialakult barlang új helyzetében elvesztette minden szerkezeti irányítottságát. E többszörösen beigazolt tételből értelmezhető a víznyelőkben bővelkedő karszt hidrogeológiai képe. Az aktív víznyelő a felszíni vízfolyások, vízgyűjtők vizét vezeti egy jelenleg is kialakulóban lévő vertikális járaton a mélybe, hogy az szerkezetileg legalkalmasabb irányok mentén kifejlesztett alágcsőrendszeren érje el a természetes megcsapolást. A karsztforrások tehát, melyek ilyen körülmények között keletkeztek, mindig egy határozott irányban kialakult földalatti vízjáratnak felszíni végződései;. A vízszállító rendszer leggazdagabb része. Aktív beavatkozással, mellyel a vízjáratok útját igyekszünk feltárni, nem remélhetünk lényeges- víznövekedést. A Mecsek morfológiailag is hegységi részein mindenhol nagy vastagságot elérő középsötriász korú mészkövek alatt az északi peremeken szerkezeti körülmények folytán a vizetrekesztö lemezes, agyagos mészköveket már sekély mélységben megtaláljuk. A viszonylag sztagnáló telt karszt vizét csak a medencékben, vagy a mezozoos szintek közötti beszakadt öblökben érhetjük el. Somogyi Zoltán: Az erdőnek, mint magasabbrendü életközösségnek egyik leglényegesebb tagja a talaj a benne lévő vízzel. Az erdőtalaj vízgazdálkodásáról köztudomású, hogy erdővel borított területen a csapadékvíz felületi elfolyása csekély, a csapadék, főleg a legnagyobb jelentőségű téli csapadék legna

c

rvobb része bejut a talajba. Az erdő talaj felső laza szerkezete, különösen az erdei alom. mint óriási szivacs, m

3-ként 60—70 liter vizet képes felszívni. A fák gyökérzete mélyen behálózza a talajt, és mivel vízfelvétele nagy, viszonylat szárazon tartja ezt a talajréteget. Lehetővé válik tehát az alom vizének lassú és állandó lefelé szivárgása. A gyökerek által fel nem használt víz ugyanígy lassan és állandóan szivárog a talajvízbe, mely a mélyebb részek felé áramlik, míg végül forrás alakjában tör a felszínre. A folyamat állandóan egyforma, ezért az erdőn fakadó források, eltekintve ritkán előforduló, éveken át sorozatosan ismétlődő csapadékszegény időjárástól, a nyári szárazságban sem apadnak ki. Mecseki forrásaink zöme a hegység geológiai, de nagy részben erdötenyészeti viszonyai miatt is, az északi oldalakon fakad. Ezen részek bükkös-gyertyános övezetének dús húmusztakarója a csapadék befogadására és tárolására sokkal kedvezőbb, mint a déli száraz-cseres-tölgyesek szegény alomja. Az erdő elsőrendű hidrológiai jelentőségét tehát a csapadék tárolásában látom. Nem kisebb jelentőségű azonban az erdő eróziót, kopárosodást megakadályozó szerepe sem. Az erodált erdötalaj szomorú képét mutatja a villányi hegység déli. kopár oldala, mely kétségtelenül az erdőpusztítás és mértéktelen legeltetés következménye. Az árvízveszedelem csökkentésének is egyik legjelentősebb tényezője az erdő. Ennek a sokszor egész országrészt sújtó elemi csapásnak eredete a letarolt, erdőtől megfosztott hegyoldalakról akadálytalanul, hirtelen lezúduló nagy víztömeg. Az erdész akkor, amikor erdőt telepít, a hidrológust segíti munkájában. De ugyanígy szüksége van a hidrológus segítségére is. Rövid hozzászólásomban azt szerettem volna kidomborítani, hogy a hidrológus és az erdész munkája nem különálló, hanem egymást kiegészítő. Ezért örömmel veszem tudomásul az ankét azon határozati javaslatát, mely a megyében egy hidrológiai munkabizottság felállítását tervezi, mert ennek jó munkája biztosítja közös feladataink eredményes megoldását. Dr. Simor Ferenc: Az a kérdés-csoport, amellyel ez a kétnapos pécsi ankét foglalkozik, tisztán tudományos szempontból is rendkívül érdekes és nagyfontosságú. —i Pécs városa, az épülő Komló, a mecseki bányavidék s általában az egész Mecsek-vidék élete szempontjából azonban elsősorban gyakorlati jelentőségénél fogva nagy fontosságú. A felmerülő kérdések csakis a . legkülönbözőbb területen működő szakemberek szoros együttműködésével lesznek megoldhatók. Éppen ezért örömmel üdvözölhető Szabó Pál Zoltánnak, a pécsi hidrológus cso-