Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

7-8. szám - Salamin Pál: Mennyiségi vízgazdálkodás a Mecsekben

Salamin P.: Vízgazdálkodás a Mecsekben Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 7—8. sz, 255 len észlelő és közvetett értékelő kutató munkával feltárt, elért eredményeket. Végül rámutatunk — egy javaslattal a kutatómunka folyta.tásának lehetőségeire. A Mecsek hegység igen változatos, bonyolult hidrogeológiai és geográfiai felépítésének megfelelően vízrendszere is változatos és bonyolult. Vízszállítóhálózatában megtalálható szinte minden ismertetett szállító elem. A repedések, rések, vízvezető felületek, különböző vízvezetőképességű hézagrendszerek mind megtalálhatók gazdag váltakozásban. A Mecsek északi és déli karsztterülete között azonban nem tételezhető fel olyan mértékű kapcsolat, mint a többi karsztosodott hegységünkben; lehetséges, hogy nincs' is kapcsolat a karsztterület két része között. A felfogó elemek általában közepes fejlettségűek; találunk — különösen a Mecsek, déli oldalán — növényzettel csiak gyéren bealőtt hegyoldalakat,, viszont az északi részek, például a Melegmány és a Mélyvölgy sűrűn erdősült. A tározó elemek nagyobb mértékben csak a középső triász mészkőben, a sekély karsztban jelentkeznek, itt is azonban a természetes zsiliprendszer csak kisebb értékű. Különösképpen nagy a vízszintingadozás a Tettye vízhozamában, kisebb az eddigi tapasztalatok szerint az orfűi forrásnál. Másutt viszont van ugyan tározótér, de az nehezen veszi fel a vizet és nehezen adja azt le, vagy a tározótér fejlett, de a víz megszökik lefelé, mint például a középső triász mészkő karsztvize a törések mentén és ott, ahol szarmáciai vagy pannóniai rétegekre támaszkodik, megszökik. Előfordul a Mecsekben, hogy a rossz késleltető hatású karsztrendszer vizének egy részét jól késleltető tározótérből, például a rhaeti homokkőből kapja, ekkor a karsztrendszer már egyenletesen szállítja tovább a vizet. A mély karszt tározórendszere még feltáratlan. A megcsapoló elemek aránylag kevés helyen fejlettek. A középső triász mészkő néhány nagy vízadású megcsapolás i helyén kívül alig ismerünk a Mecsekben nagy vízteljesítményű vízszállítóhálózathoz kapcsolódó megcsapoló elemeket. Általában a Mecsek vízrendszere a nagyobb, de nem állandó vízadóképességű mészkőterületek ellenére ivó- és iparivíz nyerése szempontjából csak kisebb teljesítményűnek mondható. Nehézséget okoz ennek a kisebb mennyiségnek a feltárása is, mert a változatos geológiai felépítésnek megfelelően a víz a legváltozatosabban mozog a szállítóhálózatban, s így nehéz a mozgás törvényeit felismerni. Megtaláljuk a Mecsekben a szabad felszínű mozgást, a csövekben való áramlást, a szivárgó mozgást, és így tovább. TalálunJ^ szifonokat, mint Abaliget környékén, továbbá a hidrosztatikus nyomás hatására működő óriási mélységű bujtatókat, amelyeknél például az egyik felszálló ágat palás csíkok képezik, vagy zeg-zugos repedésrendszerek. Felkutathatunk bukóéleket, vagy legalább is megállapíthatjuk létezésüket, mint például a Tettye forrás 5000 m

3/nap teljesítményének megfelelő tározási szinten a felszín alatti nagy természetes tározómedencénél. A bukók, túlfolyók jelenlétét szépen bizonyították a próbaszivattyúzások. Sikerült a vízhozamot egy ideig szivattyúzással fokozni, egy bizonyos határon túl azonban állandósult a vízhozam, nem növekedett, de nem is csökkent tovább. Vagyis a szivattyúakna kihasználásától függetlenül érkezett a víz a bukókon, túlfolyókon át, vagy az egyes vízvezető rétegek süllyedési görbéinek megfelelően. A duzzasztó gátakra szép példa a Melegmány-mélyvölgyi terület, ahol a rhaeti homokkő-szalag és az ezt kísérő wengeni pala duzzasztó hatású a karsztvízre. A mesterséges beavatkozások is számos helyen mozgást váltottak ki. A források eltűntek, a víz megszökött a karsztakna foglalásával és a vágatok előrehajlásával. Vizsgáljuk meg a továbbiakban részleteiben a Mecseb vízrendszerét: A gránitok, trachidoleritok és fonolitok a vizet nem vezetik, vízvezetőhálózatuk nincs, a víz bennük csak a hegyképző erők hatására keletkezett repedésekben ' mozoghat, általában nyomás alatt. Hiába jók ezeken a területeken a vízfelfogó elemek, nagyobb mennyiségű vizet nem nyerhetünk a megcsapolási helyekeu. (Kivételek természetesen vannak, mint azt például Véménden a gránitból és gránitmurvából fakadó két forrás nagyobb vízadása mutatja.) Az agyag és marga-paláknak, agyagos, márgás üledéksoroknak vízszállítóhálózatuk nincsen, azonban nedves felületükön rendszerint szivárogva haladhat lefelé a víz. A homokkövek hézagaiba, ha azok nincsenek kitöltve finom agyagrészekkel, felszívódik a víz. A homokkövek azután a vizet igen nehezen adják le, a természetes zsiliprendszer túlságosan késleltet. A homokkőrétegeken belüli palatelepiilések mentén Szivárgómozgás indulhat meg. A pados mészkövek, többé-kevésbbé karsztos járataiban, kavernáiban, barlangjaiban részben szabad felszínnel, részben csőszerű szállítórendszerben nyomás alatt áramlik a víz. Megfigyelhető a víz szabad esése is. A sekély karsztban gyakoribb a nyilt felszínű áramlás, de előfordul a nyomás alatti vízsüllyedés és emelkedés is. A mélykarsztban általános a nyomás alatti áramlás. A lemezes mészkövek összerepedezett, kicsiny résekkel sűrűn átszőtt rétegei lassan fogadják be a vizet, lassan adják le, a mozgás szivárgásnak tekinthető. A dolomitok szűk hasadékaiban, hajszálereiben szintén igen lassú a mozgás. A hegység felszínére jutott vízcsepp útja természetesen a legváltozatosabb addig az idő-