Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

7-8. szám - Salamin Pál: Mennyiségi vízgazdálkodás a Mecsekben

Salamin P.: Vízgazdálkodás a Mecsekben Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 7—8. sz, 253 víz kerülhet a folyékony halmazállapotú csapadékból és az olvadó vízből a hegységek belsejébe, -azaz, hogy mennyi víz szállításáról kell gondoskodnia a szállítóhálózatnak. A vastagon kifejlődött, jó morzsás szerkezetű talaj, a növényzettel sűrűn benőtt és avarral borított felszín, a vízszintes művelésű, sáncolt domb- és hegyoldalak, a, lefolyástalan mélyedések, víznyelő tölcsérek, zsombolyok sorozatai, a felszínig felnyúló hasadékok, rések, kavernák jól fogják fel a vizet és sokat adnak át belőle a csatlakozó vízszállító hálózatnak. Ezek a fejlett felfogó elemek az igen nagy intenzitású csapadékokból is sokat menthetnek meg a felszín alatti hálózatok számára. A nagy intenzitású esők vizének visszatartása, természetesen még a jó szerkezetű talajokon, a repedezett felszíneken is nehéz feladat, hiszen a dinamikus hatások gyorsan tönkreteszik a felső morzsás, jó vízvezető rétegeket, vagy az iszapos vizek eltömik a réseket, repedéseket, úgyhogy a csapadék nagyrésze a felszínen szalad le. A vékonyan kifejlődött rossz szerkezetű erdőtalajok, a kopárok, a letarolt, talajtalan területek, vagy avastagon agyaggal takart felszínek, a fagyott talajok, a növényzettel ritkán benőtt, silány, avartalan erdővel borított, sáncolatlan meredek hegyoldalak, az esésiránnyal párhuzamosan művelt domboldalak, a vízmosások, szakadékiszerű völgyek elősegítik a víz felszíni lerohanását, romboló, talajpusztító hatásának növekedését és megakadályozzák a csapadékvíz bejutását a szállítóhálózatba. Ezeken a területeken csak az igen egyenletes' eloszlású csapadékokból szivároghat be tekintélyesebb mennyiségű víz a talajba és azon keresztül a kőzetek hézagaiba, repedéseibe. Ezeken a területeken még a fejlett vízszállítóliálózat mellett sem számolhatunk kiegyenlített vízadással, mert itt csak az őszi és téli hosszú idejű, egyenletes intenzitású esők, illetve olvadó vizek növelhetik a föld belső vízadóképességét, de a tavaszi és nyári, nagyobb intenzitású esők vize elvész. Az olvadó vizek is természetesen csak akkor érvényesülhetnek, ha a taiajfagy nem akadályozza a beszivárgást, azaz ha a nagyobb vastagságú hótakaró fagymentes talajon keletkezett. A szállítóhálózatra fűződő tározó e 1 e m e k az évszakos, éves, vagy többéves tarozást, vízkiegyenlítést segítik elő. Ezeknek a tározó elemeknek működése azonban nem teljesen azonos a felszíni tározóterek működésével. Kiegyenlítő hatásuk ugyanis csak akkor érvényesülhet, ha van a hegység belsejében egy megfelelő késleltetést biztosító természetes, automatikusan működő zsiliprendszer, azaz ha vannak a vízszállító- és a tározóhálózatnak olyan szivárgási, fojtott szakaszai, amelyek ugyanakkor, amikor átengedik a. vizet, egyben csak olyan vízsebesség kialakulását teszik lehetővé, amely sebesség mellett a tározóterek vize az igen soká tartó száraz periódusok alatt .sem fogyhat el teljesen. Ha a vízszállítóhálózat teljesen nyílt, nincsenek benne a tározóelemekkel kapcsolatban mozgást fékező kavics- és homokrétegek, vagy fojtó torkok, azaz természetes zsilipek, akkor a tározóterek vize igen gyorsan eltűnik, míg a nedves időszakokban újra felszínre kerül és a száraz időszakokra nem marad l>előle semmi, a forrás kiszárad. Ha a vízcsepp például csak a sekélykarszt járatain keresztül jut el a vízkivétel helyéhez, azaz végig nyílt felszínnel áramlik a föld belsejében, akkor a vízkivételnél a csapadék közvetlen hatását tapasztalhatjuk. Ha. azonban bonyolult úton jut előre, szivárgó mozgást megengedő rétegeken küzdi át magát, akkor a csapadék igen nagy késleltetéssel jelenik meg újra a felszínen, a forrás kiegyenlített vízhozamú. Viszont ha a vízszállítóhálózat eltömődik, vagy egyáltalán ki sem alakul, akkor a tározóterek vize el van zárva a felszínrejutástól. Ha a tározótér lefelé vezető repedéssel kapcsolatos, vagy vizet vezető rétegre támaszkodik, vize megszökik. Ugyancsak megszökhet a víz mesterséges beavatkozásoknál, például aknák, tárók létesítése esfetében. A felszíni tározóterek működéséhez még talán legjobban hasonlít a mély karszt tározórendszerének szerepe. A mély karszt tározótereibőil a víz általában csak a hidrosztatikus nyomás hatására, vagy mesterséges emeléssel kerülhet még a hegységben, vagy annak közvetlen környezetében a felszínre. Itt már nem játszanak annyira szerepet a természetes zsilipek. Igen gyakran kerül a mély karszt vize a. síkságok felszíne alá. A szállítóhálózat közbenső szakaszain, vagy végén levő m e g c" s a, p o ló elemek a víz felszínrejutását segítik elő. Ezek kialakulása nélkül nem beszélhetünk természetes vizelőtörésről; a víz vagy a mélybe szökik és a szomszédos síkság alatt halmozódik fel, kedvezően vagy kedvezőtlenül változtatva a talajvízszintet, vagy a hegység belsejében alakít ki magas vízszintet, egy magasan levő megcsapolási szintig, vagy a felszínig. Ezzel természetesen a mélyebben levő esetleges tározóterek kikapcsolódnak a kiegyenlítésből. A víziszállítóhálózat, a felfogó, tározó, késleltető és megcsapoló elemek együttes térbeli rendszere határozza meg a. vízgyüjtöegység vízadóképesség ét, a forrás, vagy a. források vízadását. Aszerint, hogy az egyes elemek (milyen szerepet töltenek be a térbeli rendszerben, más és más jellegű forrásról beszélünk. Például ha a vízszállítóliálózat késleltető szerepe megfelelő, a tározóterek kielégítőek, a felfogóelemek fejlettek, akkor a forrás bőségesen és kiegyenlítetten adja a vizet; ha a vízszállítóhálózat megfelelő, a felfogó