Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

5-6. szám - Bélteky Lajos: A falusi ivóvízellátás és korszerű fejlesztése

Bélteky L.: A falusi vízellátás fejlesztése Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 5—6. sz. 19$ A táblázat adataiból az állapítható meg, hogy a vasasság miatt még tűrhetőnek mondható kutak száma az országos átlag alatt van a kabai és a kaposvári körzet területén. Az 1 mg/ litert meghaladó vastartalmú, tehát erősen vasas vizű kutak száma ugyanezen a területeken haladja meg az országos átlagot, Ez is igazolja azt az általánosan kialakult véleményt, hogy a Szabolcs-Szatmár megyei kismélységű kutak vize igen vasas. A kaposvári vállalat területén, leginkább a Dráva-menti kutaknál ugyanez a helyzet. Összeállítottam a hódmezővásárhelyi körzetben fúrt pozitív kutak vasasságára vonatkozó adatokat is. Eszerint 32 db pozitív kútnál 0—0,2 mg literenként a vas a kutak 6,45%-ánál 0,2—0,5 mg literenként a vas a kutak 48,45%-ánál 0,5—1,0 mg literenként a vas a kutak 35,40%-ánál 1,0 mg-nál több a vas a kutlak 9,70%-ánál A nagyobb mélységű pozitív alföldi kutak 54,9%-ánál tehát a vas alatta van a 0,5 mg-nak s csak 9,7%-nál nagyobb, mint 1 mg/liter. A hódmezővásárhelyi üzemvezetőség területén lévő pozitív ártézi kutak vize tehát vasasság szempontjából kedvezőbb az országos átlagnál. A fentiekből látható, hogy az 1952. évben az ország területén szétszórtan létesített közel 400 db kút 69,1%-a vasasság szempontjából kifogás alá esik, -mivel a víz vastartalma literenként 0,5 mg-nál több, tehát vastalanításra szorul. A falusi közutak vizének vastalanítása műszakilag megoldott feladat. Az OKI alkalmazott is már fermagóval töltött egyszerű vastalanítókat, melyeket a kútaknában helyeztek el. Alkalmazásuk azonban azért nem terjedt el és nem vált általánossá, mert minden vastalanító bizonyos 'kezelést igényel. A vízből kivált vashidroxidot ugyanis ellenirányú vízmozgással ki kell mosatni a szűrőhengerből s ha ezt nem végzik el bizonyos időközökben, a vastalanítás hatásossága megszűnik s a vastalanító nem működik. A lakosság sok helyen a magas vastartalom miatt nem használja a jól megépített és nagy vízhozamú kutat. Ilyen esetben feltétlenül szükséges, hogy akár vastalanítással, akár továbbfúrással megfelelő ivóvízről gondoskodjunk. Mint az előbbi példákból látható, továbbfúrással újabb vízadóréteg sikeres feltárása a legtöbbször bizonytalan mind a vízhozamot, mind a vasasságot illetően, míg vastalanítóval a kellemetlen vasasság feltétlenül a megengedett értékre csökkenthető le. A falusi közkutak egyéb hiányai A falusi közkutak vízhigiéne szempontjából is gyakran kifogásolhatók. Itt elsősorban az ú. n. tárolóaknás kutakra gondolok, amelyeket kis vízhozam vagy a vízadóréteg finom szemcsézete esetén építettek. Célja az, hogy a béléscsőből való közvetlen szivattyúzás folytán bekövetkezhető elhomokolódást elkerüljék. A tárolóaknás megoldás elvileg helyes, mivel a kutaknál a béléscsőből való közvetlen szivatytyúzás — főleg a szivattyúzás megindításakor, amikor hirtelen történik meg egy 6—7 m-es vízoszlop leemelése — az elhomokoíódás veszélyének teszi ki a kutat különösen akkor, ha a kút nincs kellően homokmentesítve, vagy ha a megengedettnél nagyobb üzemi teljesítménnyel vesszük igénybe. A tárolóaknának csak a falusi kutaknál edclig használatos kiviteli módja esik kifogás alá. Az aknát ugyanis 1 m belső átmérőjű előregyártott betongyűrűkből illesztették össze. Ezt azonban úgy elkészíteni, hogy a felső talajvizek ne juthassanak be az aknába, még a leggondosabb munka mellett is csak ritkán sikerül. Főleg az illesztési helyek veszélyesek ,a víz bejutása szempontjából. A szennyezett talajvizet feltétlenül ki kell zárnunk, mert az fertőzi a kút vizét. Az ilyen hiba utólagos javításának sikere igen kétséges. Tárolóaknát csak teljesen vízzáró kivitelbén vágóéllel és csömöszölt beton hengerpalásttal lenne szabad készítenünk kívül-belül vízzáró vakolással s víz alatt betonozott fenékkel. Ezt a kivitelt azonban egyrészt magas költsége miatt, másrészt megfelelő kivitelező vállalatok hiányában ritkán alkalmazzák. Sok helyen más okból is alaposan kifogásolhatók a kutak higiéné szempontjából. A kút elkészültekor ugyanis hiába zárjuk le a kutat beton fedőlappal, gyakran előfordul, hogy a búvónyílás fedelét illetéktelenek meglazítják, leemelik. Ezáltal lehetővé válik, hogy felülről szennyeződjék a kút. A községeknek eddig nem volt s még most sincs szerve a kút fedőlapjának rendbentíy-tására, vagy a meghibásodott szivattyúszerkezet kijavítására és karbantartására, Nagy hiba, hogy a szivattyút nem tartják olyan gépnek, melyet kezelniök és üzemben tartaniok kell, hanem elvárják, hogy évtizedekig is működjék kenés és bőrözés nélkül. Sokszor tapasztaltuk: csak a szivattyú karbantartásának hiánya volt az oka annak, hogy a kút használhatatlanná vált. Magának a kútnak, .a furatnak semmi baja nem volt. Helyes megoldás az volna, ha a fogyasztók nem a kútnál, hanem attól távolabb felszerelt, a kúttal csővezeték útján összekötött vízvételi helyeken jutnának vízhez. Ezt a célt szolgálta az OKI által épített kutaknál a kúttól 5—10 m távolságban készített szerelőakna. Itt helyezték el a szivattyút és így kiküszöbölték annak veszélyét, hogy a fogyasztók az utca. sarát ráhordják magára a kútaknára és az aknát felülről és kívülről szennyezzék. Ez a megoldás azonban 7—8 mnél mélyebb üzemi vízszint esetén nem alkalmazható. Másik hátránya a jelenlegi falusi vízellátási rendszernek a, dombos fekvésű községekben mutatkozik, ahol jó és bővizű kutak csak a község mélyebben fekvő részén létesíthetők,