Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

5-6. szám - Bélteky Lajos: A falusi ivóvízellátás és korszerű fejlesztése

Bélteky L.: A falusi vízellátás fejlesztése Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 5—6. sz. 19$ A kutak vízhozama között több száz százalékos különbség mutatkozik. A kútépítés sikerének elengedhetetlen feltétele tehát a helyes béléscsövezés. Ha eszerint építik a kutat, a kútépítés sikere nem a véletlentől függ, nem attól, hogy a köpeny csövek visszahúzása után szabaddá vált rétegek hogyan záródtak össze, hogy pl. van-e közben egy ú. n. duzzadó agyagréteg, mely a vízhozamra káros cső mögötti vízmozgást megakadályozza. A másik hasonló fontosságú tényezője a minőségi munkának a megfelelő vízhozammal és kellő ideig végzett tisztítószivattyúzás. A tisztítószivattyúzás célja a szűrővel bekapcsolt rétegből, a szűrő körül bizonyos távolságból a szűrő nyílásánál kisebb homokszemcsék eltávolítása. Ezáltal a rétegben egy természetes szűrőváz alakul ki. így a víz belépési ellenállása lecsökken és ennek következtében a vízhozam emelkedik. Ha nem távolítjuk el az áramlást gátló „káros" homokszemcséket, a víztartórétegből nem vehetjük ki azt a vízmennyiséget, mely a réteg jellemzői alapján abból kitermelhető lenne, más szóval rossz lesz a kútépítés hatásfoka. Másik hátránya és következménye a nem kellő homokmentesítésnek az, hogy az ilyen kutak idő előtt elhomokolódnak és üzemképtelenekké válnak. Kis mélységű kutak építése Eá kell mutatni arra a nagyjelentőségű eredményre is, hogy minőségi munkával olyan helyeken sikerült 50—150 m mélységből szivattyúval kiemelhető 200—300 liter/perc vizet nyerni, ahol azelőtt 400—500 m-ig is lefúrtak és nem kaptak 70—80 liter/perc kifolyóvíznél többet. Ezek az eredmények új irányt mutattak a fúrott kutak építésénél. A nagy mélységekre való törekvés, az ú. n. folyérnéter-hajsza helyett a minél kisebb mélységben lévő víztartórétegek igénybevétele lépett előtérbe. A kismélységű kutakkal történő vízszerzés gazdaságos, mivel fúrócsövet és munkát lehet vele megtakarítani. Az így feltárható vizek általában ivási célra kedvezőbb tulajdonságúak, mint a nagyobb mélységből származók. • Nagyjelentőségű, a helyes kútkiképzéssel elért eredmény ez is, mert, máris néhány helyen megdöntötte egyes helységek, vagy tájegységek vízszerzési lehetőségéről eddig kialakult véleményt, illetve annak átvizsgálását és módosítását tette szükségessé. A minőségi munka még szembeötlőbb eredménye mutatkozik a vízhozam növekedésében. A kútfúrás célja ugyanis a víznyerés és nem a minél nagyobb fúrási mélység. A kútépítés gazdaságosságának már eddig is elért és még várható javulása, a vízihozam növekedése azonban a jelenlegi .közkutaknál alig jelentős, inivel a kúttól bizonyos távolságban lakók számára nem jelent különösebb előnyt a nagyobb vízhozamú kút. Túlságosan nagy utat kellene megtenni a vízhordóedénynyel oda és vissza. A falusi ivóvízellátás eddigi rendszere és annak hátrányai Az Országos Közegészségügyi Intézet irányelve még 1940-ben az volt, hogy minden: 1000 lakosnak legalább egy jóvizű közkút álljon rendelkezésére és a belterületen senki se! lakjék ilyentől 500 m-nél távolabb. Eszerint a' kutak egymástól való távolságának egy hosszú utcán 900—1000 m-nek kell lennie. Àz 1949-f ben megadott célkitűzés szerint már azt irányozta elő az OKI, hogy legalább minden 500 lakosra jusson egy jóvizű közkút és a vízhordás távolsága ne haladja meg a 250 m-t. A falusi mélyfúrású közkutak túlnyomó részének sztatikus vízszintje a terepszint alatt marad, vagyis negatív artézi kút, melyből lendkerekes vagy ú.n.nyomókaros hajtású kéziszivattyúval emelik ki a vizet. Egy 76, vagy 89 mm-es munkahengerrel működő szivattyúval terepszint alatt 15—20 m-ig történő leszívással is csak kb. 30 liter víz szivattyúzható percenként. Bármilyen bő vízhozamú tehát a közkút, ennél több vizet nem tudunk belőle kéziszivattyúval hasznosítani. Pozitív artézi kútnál hasonló a helyzet. Itt sincs szükség kannatöltés céljára 40—50 l/percnél több vízre, különben a kannatöltésnél nagy a vízpazarlás még abban az esetben is, ha a kút el van látva elzárószerkezettel. Ha nincs elzárócsapja a kútnak, hanem szabadon folyik éjjel-nappal a víz, akkor a vízpazarlás még nagyobb mérvű. - Hazánk folyton fejlődő iparosodása rendelkezésre álló ivóvízkincsünket annyira igénybe veszi, hogy feltétlenül rá kell térnünk az ivóvízkészlettel való takarékos gazdálkodásra. Nem engedhető meg tehát, hogy kihasználás nélkül folyjék el a falusi közkutakból az ivóvízkészlet nagy része. A vízpazarlás nagyságára jellemző, hogy ismerünk olyan alföldi várost, ahol a pozitív artézi kutakból szabadon elfolyó vízmennyiségnek egy lakosra eső napi hányada 450 liter, ugyanakkor pedig az egy főre eső vízszükséglet naponta 40—50 liternél nem több. A közkutaknál tehát nem juthat érvényre a jó hatásfokkal megépített kút gazdaságossága, ha továbbra is megmaradunk a falusi vízellátás jelenlegi rendszere mellett. Az egyes kutak építésének a fentieken kívül még sok más hátránya is van; így pl. a víz minőségének javítása — az eddigi tapasztalatok szerint — nehezen vihető keresztül. Gondolok itt elsősorban a víz vasasságára, melyet vastalanítóval teljesen ki lehet küszöbölni.