Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

5-6. szám - Dr. Horváth Andor: A kiskunhalasi ősláp puhatestű faunája

Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 187—4. sz. tyj LIMNOLOGIA A magyar halászatbiológiai szakirodalom nagy hiányait pótolja a szerző eme munkája. Még mindig kevés részletes feldolgozásunk van az Alföld faunájáról. A puhatestűek (a csigák) kiváló indikátorai a környezet ős- és jelenlegi állapoténak, egy-egy ilyen feldolgozás — mint mozaik — kiváló adatokat rejt magában a szakemberek száméra, melyekre gyakorlati téren mindig támaszkodni tudunk. A kiskunhalasi ősláp puhatestű faunája

1 DR. HORVÁTH ANDOR A kiskunhalasi láp egyike a Duna-Tisza közén az uralkodó szél iránya folytán északnyugat-délkeleti irányú homokbuckák között lévő szélvájta métyedésekben a felgyülemlett talajvízből hajdan nagy számmal keletkezett mocsaraknak, maradványa tehát a szabályozás előtti idők mocsárvilágának. A mocsár közelében a homok alatt öntéstalaj van. A mocsár terjedelmét idők folyamán csökkentette a szél által beléfújt futóhomok. Sokat változtatott a láp ősi viszonyain az emberkéz munkája is, remélhető volt mégis, hogy területén még a szabályozás előtti mocsárvilág puhatestű faunája él. Ettől a reménytől sarkallva szakítottam meg egyidőre Szeged vidékén folyamatban lévő malakologiai kutatásaimat a kiskunhalasi láp kutatása kedvéért. Az Alföld őslápjai közül malakologiai szempontból eddig csak a bátorligeti lápot kutatták át. Az ott kapott adatokon kívül az Alföld régi lápjainak Mollusca faunájáról alkotott képünk csupán fossilis leleteken és a már általában más körülmények közt élő jelenlegi fauna ismeretén alapszik. Az Alföld északkeleti peremén fekvő bátorligeti lápon Szerzett tapasztalatok általánosításának jogosultsága nagyon is kérdéses. Az Alföld jelenlegi Mollusca faunájáról, leszámítva Budapest és Szeged jól átkutatott környékét, inkább csak szórványos adataink vannak. A halasi láp puhatestűinek feldolgozása ezért is érdekes és fontos feladatnak látszott. Az anyag gyűjtésére és helyszíni tanulmányokra négy egynapos és négy háromnapos gyüjtőutat fordítottam. Az időpontok a következők : 1949 április 4, május 1, 28, június 17, július 7—9, 25—27, augusztus 22—24 és szeptember 12—14. Gyűjtéseim színhelyének leírása a következő. A város nyugati szegélyén s a város mindkét végén túlterjedőleg mintegy 8 km hosszít lápvidék húzódik északnyugat-délkeleti irányban. A láp déli részét 5,5 km hosszú és 800—1000 m széles nádas alkotja. A nádason néhány, nagyjából nyugat-keleti irányú út halad át, szegélye táján pedig hozzávetőleg észak-déli irányú és helyenként megszakított ásott csatornákat találunk. A nádas északi részét középen a Dongéri csatorna szeli át. A csatorna gyűjtéseim idején még nem fejeződött be. A nádas talaját tőzeges avas nádtörmelék (kotu) alkotja. Gyűjtéseim ideje alatt nyilt vizet csak a Dongéri csatornában és az árkokban találtam, maga a nádas részben *) Készült a szegedi Tudományegyetem Általános Állattani és Biológiai Intézetében. Igazgató : dr. Ábrahám Ambrus akadémikus. A Magyar Hidrológiai Társaság limnológiai szakosztályának 1949. november 3-án tartott előadóülésén elhangzott előadás. száraz, részben tocsogós volt. Szeptemberi gyűjtéseim idejére már az árkok legnagyobb része is kiszáradt. A láp északi részét a Fejetéknek nevezett mocsaras rétség foglalja el. A rétséget szárazabb legelők és szántóföldek szakítják meg. A legelőket nyárfacsoportok teszik változatossá. Szép számmal találtam a területen ásott csatornákat és gödröket. Az árkok főleg kelet-nyugati irányúak, növényzetük nád, gyékény, tündérrózsa, vizirence stb. A rétség talaja tőzeges. A tőzeg alatt a talajszerűen sűrűsödött elhalt mocsári növényzetet értem. Felületét tavasszal arasznyi, vagy ennél is magasabb víz fedte, ez a víz a nyár folyamán fokozatosan eltűnt, szeptemberben már az árkok is részben szárazak voltak, részben pedig csak kevés víz volt az aljukon. A láp felülete alatt az év minden szakában bőségesen van víz. Az árkok kiszáradása részben a vizükkel való öntözésnek tulajdonítható. Fejeték tőzeges talaját a felülethez egészen közel erősen vizesnek találtam még szeptemberben is. A nádas területén egy nagy ásott árkot szeptemberben vízzel telten találtam. A láp területén a Szegedi Talajtani Intézet néhány fúrása a Natkai sziget (ma már nem sziget) környékén a felülethez közel nyilt vizet talált. A talajnak rajta való járásom közben sok helyen észlelt erős ingásából és süppedékenységéből, lefelé való rohamos nedvesedéséből arra következtetek,-hogy a terület még jónéhány helyen ilyen ingóláp. A lápvidéket keletről a város, a többi irányokból homokterületek határolják. A mocsár keleti része helyenkint szikes jellegű. A pH-értékek errefelé 7—8 körül lehetnek, sajnos azonban erről alig van adatom. A várostól északra és a Fejetéktől keletre terül el a Sóstó. Szabálytalan körtealakú, kb. 1 km hosszú és ugyanilyen széles erősen szikes nádas tó, amit posványos és helyenkint száraz állapotban láttam. Néhány évvel ezelőtt még sokkal több víz volt benne. A várostól délnyugatra mintegy 6 km távolságban fekszik az Inokaitónak nevezett ingóláp. Hossza kb. 3 km, szélessége csak mintegy 100 m. Ennek az ingovanynak a közelében van a Fehértó, erősen szikes terjedelmes tó, nádassal szegélyezett partokkal. A gyűjtött fajok és velük kapcsolatos észrevételeim az alábbiak. Az elülkopoltyúsokat a Bithynia tentaculata L. képviseli, a láp egész területén elterjedt, nádasokban, vizesárkokban közönséges. Nagy egyedszámmal találtam a nedves tőzegben is, ahová a rétség felületének kiszáradása után behúzódva más csigákkal együtt jó menedéket talált a nyári szárazság elől. A törzsalak mellett az annál nagyobb és feltűnően magastekercsű forma producta Menke néhány egyedét is gyűjtöttem. Legnagyobb egyedem 14 mm hosszú.