Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

3-4. szám - Kovács György: A tartóssági görbe felhasználása természetes vízfolyások hidrológiai vizsgálatánál

106 Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 3—4. sz. Kovács Gy.: A tartóssági görbe felhasználása a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet törzskönyveiben lévő vízhozammérési adatok alapján raktuk fel. A nagymarosi mérce vízhozam adatai a legrégibb mérésektől kezdve tartalmazzák az összes mérést, egészen a legújabbakig. Budapestre csak az 1944. előtti méréseket fogadtuk el, mivel az azóta történt méréseket a hídroncsok duzzasztása befolyásolja. Sztálinvárosban a mérések zöme 1950—51-ben történt, míg a paksi mérések 1928—33-ig zajlottak le. Az eltérés tehát vagy a vízállás-tartóssági, vagy a vízhozamgörbében keresendő. Okozója, ha a számszerű hibától és hibás méréstől eltekintünk, a következő lehet : a) a vízállástartóssági görbén a jeges napok megemelő hatása a tartóssági görbére, vagy b) a vízhozamgörbén, ha mederváltozás történt az 1931—40-es évtizedtől a hozammérések idejéig. A hiba okának kikutatása és javítása céljából mindkét lehetőséget megvizsgáltuk. Vizsgálataink menetét és a kapott eredményeket az alábbiakban foglalhatom össze : a) A vízállás-tartóssági görbéből az elmondottak szerint áttérve a vízhozam-tartósságra, a jeges vízállások miatt állandó jellegű hiba mutatkozhatik. Mint már az első részben bizonyítottuk, a jégnek a vízállások és vízhozamok összetartozó értékeit megzavaró hatása a több év tartósságából szerkesztett mércekapcsolati vonalat nem zavarja lényegesen, tehát a tartóssági görbének ezáltal bekövetkező torzulása sem lehet számottevő. így az ott elmondott vizsgálatok eredménye nemcsak az, hogy ilymódon a sokévi tartósságot a jeges adatokkal együtt felhasználhatjuk mércekapcsolatok szerkesztéséhez, hanem megállapíthatjuk azt is, hogy a jégdugó, többévi átlagot vizsgálva, nem okoz a tartóssági görbében olyan hibát, ami a sztalinvárosi adatok eltérését indokolttá tenné. b) Ugy látszott tehát, hogy az eltérések okozója teljes egészében az a mederváltozás, ami a sztálinvárosi szelvényben a tartóssági görbe megszerkesztéséhez felhasznált 1931—40-es évtizedtől a vízhozammérések időpontjáig, tehát 1950-ig bekövetkezett. Ennek bizonyítására átszámítottuk a pesti és paksi vízhozamgörbéket a sztálinvárosi mérce szelvényére. Mindkét görbe a vizsgált évtizedben végzett méréseken alapszik, tehát ezek az adatok mederváltozás következtében előálló eltérést nem tartalmaznak. A transzformáció igazolta azt a feltevésünket, hogy a tapasztalt hiba mederváltozás eredménye. Ugyanis, ha megnézzük a 2. ábrát, láthatjuk, hogy mind a Pestről, mind pedig a Paksról átszámított vízhozamgörbe a sztálinvárosi mérések fölött helyezkedik el. Az eltérés a két transzformált görbe között a medertározásból származó, továbbá a szivárgási és párolgási veszteségekkel indokolható. Ha mederváltozás nem következett volna be a sztálinvárosi szakaszon, akkor a helyi méréseknek a kettő közé kellene esnie. Az a tény, hogy ez nem történt meg, bizonyítja, hogy az eltérés keresett okozója az időközben bekövetkezett mederváltozás. Az eltérés okának felkutatása után következő feladatunk az volt, hogy a rendelkezésünkre álló adatokból egy, az 1931—40-es évtizedre érvényes sztálinvárosi vízhozamgörbét határozzunk meg. Ennek a kérdésnek a megoldására is a tartóssági görbék felhasználásával szerkesztett mércekapcsolatokat használtuk fel. Nem lett volna he2. ábra. Sztálinvárosi vizhozamgörbók. lyes eljárás az, ha más mércénél ebben az időben mért vízhozamadatokat számítjuk át a sztálinvárosi szelvényre, mert amint a 2. sz. ábrán feltüntetett Pestről, illetve Paksról származtatott vízhozamgörbék mutatják, ez a különböző veszteségek miatt nem ad egyértelmű eredményt. Olyan szelvényt kerestünk, amelyben jelentős mederváltozás a vizsgált időszakban nem következett be. Ilyen a nagymarosi, amit a medernyilvántartási lapokon kívül bizonyít az is, hogy a régi vízhozammérési adatok a legújabbakkal jól megegyeznek. Megszerkesztettük tehát a Nagymaros—Sztálinváros közötti mércekapcsolati vonalat az 1931—40-es és az 1950—51-es tartóssági adatok alapján és ezt a 3. sz. ábrán ábrázoltuk. Mivel a nagymarosi vízállások és vízhozamok összefüggése időben állandónak tekinthető, a két mércekapcsolati vonal közvetlen összefüggést ad a sztálinvárosi 1931—40-es és az 1950—51-es vízállások között.