Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

11-12. szám - Szesztay Károly: A hidrológiai számítások módszereiről

Hidrológiai Közlöny 32. évf. 1952. 11 — 12. sz. Az előfordulási valószínűség értelmezésekor tehát — Oyievszkij fejtegetései szerint — az észlelési adatok számán és a vizsgált érték viszonylagos (sorrendi) elhelyezkedésén kívül más, fizikailag megalapozott feltételeket kell még bevezetni. Oyievszkij prof. mutat rá a G

s asszimmetriatényező fizikai (genetikai) értelmezése terén mutatkozó hiányosságokra is. [I. 5.] A „formálisan — yenetikai" módszerek alkalmazásáról. t Kisebb vízgyűjtőterületek hidrológiai vizsgálatainál — az észlelési adatok általános hiánya és a lefolyási jelenségek viszonylag egyszerűbb kialakulása folytán — meglehetősen hosszú múltra tekintenek vissza a genetikai eljárások kidolgozására irányuló kísérletek. A bevezető részben rámutattunk a hidrológiai folyamatok belső, fizikai összefüggéseinek vizsgálatakor felmerülő komoly nehézségekre, érthető tehát, hogy a genetikai módszerek úttörői, akik a vizek összegyülekezési folyamatát ..szigorúan elméleti" (formálisan genetikai) módszerrel vizsgálták, a hidromechanikai törvényszerűségek alkalmazásakor — tudatosan vagy öntudatlanul -—- meglehetősen durva „egyszerűsítő feltételek" bevezetésére kényszerültek: a völgyoldalakat állandó esésű sík felületekkel helyettesítették; a felszíni vizek Összegyülekezését folytonos és egyenletes vízlepel formájában vizsgálták, a sokrétű tagozódáséi vízgyűjtő hálózatot messzemenően lecgyszerűsiVették és geometriailag szabályos .szelvényalakkal ruházták fel, az esőzés intenzitását és a lefolyási vesz'rségeket a teljes vízgyűjtőterületen (vagy legalább is annak nagyméretű alegységein) állandó számértékekkel jellemezték stb. A lefolyási jelenségek ilyen „ideális modelljére" levezetett elméleti összefüggésekben a gyakorlati alkalmazáskor természetesen tapasztalati tényezők is szerepelnek, amelyek a mértékadó esőzés intenzitásának, a lefolyási veszteségeknek számértékét vagy más ehhez hasonló mennyiséget fejeznek ki. A tapasztalati tényezők értékének felvételekor részben táblázatos adatokra (például Kenessey táblázata a lefolyási tényező értékére), résziben a csapadékadatokból meghatározandó klimatikus valószínűségi függvényre (például a Puppini eljárásában szer plő paraméterek) vagyunk utalva. A tapasztalati tényezők megadásának fejlettebb módja az „izometrikus vonalakkal" ellátott hidrológiai térkép. (Például az NTK NKPSz. 1928. évi előírásában szereplő C klimatikai paraméter. [I. 4. 341. oldali). Oyievszkij az ilyen sematizált vízgyűjtőterületből kiinduló számítási módszereket vizsgálva, fi. 4. .347. oldali a mérési adatokkal való összehasonlítás alapján megállapítja, hogy a vizek összegyülekezési folyamatának sokrétű egyéni sajátosságát durván sematizáló „hidromechanikai" eljárások a valóságos értékekhez viszonyítva több száz, sőt ezer százalékps eltéréseket is adhatnak a mértékadó vízhozamok meghatározásában. A precíz (többnyire bonyolult és látszatra megtévesztően „tetszetős") matematikai tárgyalás nincs összhangban azokkal a durva bizonytalanságokkal, amelyeket az egyes vízgyűjtőterületek bonyolult egyéni jellegének néhány „tapasztalati tényezőibe" való beszorításakor elkövetünk. .4 szintetikus módszerek. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája közleményeinek hasábjain folyó — fentebb már hivatkozott — vita résztvevői egyhangúlag egyeiértenek abban, hogy a statisztikai és genetikai módszerek szerepével kapcsolatosan nem lehet a kérdést vagylagosan feltenni. A helyes kutatási irány kialakítása a hidrológiai ismereteink és a mérnökhidrológiai számítások további fejlesztése terén csak a két alapvető módszer együttes alkalmazásából remélhető. A gyakorlati alkalmazásnál mutatkozott bizonytalanságok és hiányosságok nem a statisztikai vagy a genetikai módszer elkerülhetetlen velejáróiként jelentkeztek, hanem mindig az egyes módszerek formális alkalmazásából (a minőségi elemzés hiányából, illetőleg a valóságot durván meghamisító feltevések bevezetéséből) származtak. Amint a hidraulikában egyre jolbban összefonódik a valamikor élesen elkülönült „tisztán matematikai" (hidromechanikai) és „tisztán empirikus" kutatási módszer, a hidrológiában is kialakulóbin vannak az elméleti meggondolások és a tapasztalati adatok szerves egységére törekedő „szintetikus" módszerek. A szintetikus módszer alkalmazására jellegzetes példaként röviden ismertetjük Oyievszkij prof. csapadékból származó árvizek számítására 1948-ban kidolgozott eljárását [I. 4. 547. oldali, amely az 1 km

2-nél kisebb és a többtízezer km

2 kiterjedésű vízgyűjtőterületekre egyaránt alkalmazható: A számítási képlet összeállításakor Oyievszkij az ukrajnai vízgyűjtőterületekről összegyűjtött (részben hidraulikai módszerrel meghatározott) 210 vízhozamadatból indult ki. A mértékadó vízhozam értékének meghatározásakor figyelembe vett 19 számítási tényezőt Oyievszkij két csoportra osztva vizsgálta: 1. helyi tényezők (mint pl. a talaj vízáteresztőképessége; az erdő és mocsár hatása; a dombqrzati viszonyok... stb.). 2. éghajlati tényezők (melyek a földrajzi koordináták függvényeként változnak, tehát hidrológiai térképekkel jellemezhetők). Az észlelési adatokból kiküszöbölte a vízgyűjtőterület nagyságának és az éghajlati tényezőknek a hatását (az éghajlati tényezők közelítő értékének térképezése által), majd összeválogatva az egyes helyi tényezők szempontjából jellegzetes észlelési eseteket, statisztikai úton összefüggést határozott meg a q fajlagos vízhozam és az egyes helyi tényezők között. A következő lépésben a helyi tényezők hatásának a megállapított összefüggések szerint végrehajtott kikapcsolásával finomítani lehet a vízgyűjtőterület nagyságának hatását kifejező képlet s az éghajlati tényezőket jellemző hrdorlógiai térkép adatait, stb.