Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

11-12. szám - Galli László: A dunai és balatoni magaspartok állékonyságának törvényszerűségei

Hidrológiai Közlöny :V2. évf. 19.V2. II 12. sz. 413 más és más lesz az elmosásnak kitéve. A parteltolódás is tehát csak ilyen évszázados lassúsággal, a szigetek vándorlásának megfelelő hnllámszerűséggel, történhetett meg. Ezekben igyekeztem a magaspartok állékonyságának, illetve mozgásának az általános törvényszerűségeit összefoglalni. A következőkben vizsgáljuk meg ezeknek az általános törvényszerűségeknek ismeretében azt is, bogv melyek azok az alapelvek, amelyek figyelembevételével a partok állékonyságát biztosítani lehet? Válasszuk szét és nézz'ük meg a kérdést legelsősorban a lejtőtörmelék szempontjából, márc.sak azért is, mert a magaspartok állékonyságának a biztosításáról adott szakvélemények legtöbbje ennek a lejtőtörmeléknek a kiszárításával javasolta a partállékonyság kérdését megoldani. Véleményem szerint, a lejtőtörmelék kiszárítása, mini megoldási mód, több okból sem biztosíthatja a kívánt eredményt. Legelsősorban, mert víz mellett, a törmelék lejtőt hatékony módon kiszárítani csak az árvízszint felel lehet. Ha azonban a lejtőnek csak ezl a részét szárítottuk ki, akkor a törmelék lábának a további elmosása, vagy a part további szakadása után, idővel egy olyan meredek lejtő állhat elő, amelynek az erőviszonyai a szivárgó rendszer alatti átázott rétegekben fognak egy esúszólapot kialakítani és a törmelék, a kiszárított résszel és a szivárgórendszerrel egvíitt. mégis csak mozgásnak indul. Másodsorban, mint azt a mozgások periódikusságának a tárgyalásánál már említettem, a partbiztosítás szempontjából a legnagyobb mozgási veszély nem olt van, ahol a mozgások már bekövetkeztek, hanem esetleg éppen ott. ahol a partállékonyság a legbiztosabbnak látszik. A biztosítást tehát nemcsak azokon a szakaszokon kell elvégezni, ahol a mozgás már bekövetkezett és ahol éppen a mozgások következtében, az egyensúlyi helyzet egy idő múlva már magától i.s beállana, hanem olt, ahol mozgás még nincs, de az adottságai, külső erőhatásokból eredő belső feszültségek formájában, már megvannak. A biztosítási tehát minden esetben megelőzési alapon kell elvégeznünk és így a szivárgórendszert is viszonylag rövid mozgó szakaszokhoz képest, igen hosszú nyugodt szakaszokon kellene megépíteni. A törmeléklejtő víztelenítése azonban, mint azt láttuk, nem jelent olyan biztonságot. hogy alkalmazása hosszabb szakaszokon is gazdaságos legyen. Nézzük meg ezért a víztelenítés lovábbi lehetőségeit is. Mivel megelőzésre kell törekednünk, már az előzőkben leírt általános törvényszerűségekből következik, hogy a víztelenítést nem az átázott tői ineléklejtőben, hanem már a magaspartok alatt, a víz útjának az elvágásával, esetleg a mögöttes terület vízrendezésével, vagy pedig és ez látszik a legegyszerűbbnek és leggazdaságosabbnak a visszaduzzasztás megakadályozásával kell megoldani. Erre a megoldásra önként adódik, az a gondolat, hogy a magaspari alatt, a parttal párhuzamosan egv szivárgótárói kell kiépíteni, amely a törmeléklejtőhöz érkező vizekel összegyűjti és ezáltal nemcsak a törmeléklejtő átázásának, hanem a szálbanálló part leroskadásának a lehetőségeit is erősen lecsökkenti. A biztosítandó partok azonban hosszúak, így érdemes megvizsgálni a hidrológiai viszonyokat a partokkal párhuzamos irányban is abból a szempontból, hogy feltétlenül szükséges-e a part teljes hosszában ez! a víztelenítő Iáról megépíteni? A partéllel párhuzamos irányú hidrológiai feltárások sem a dunai, sem a balatoni partoknál tervszerűen eddig még nem történték, tehát mindkét helyen csak valószínűsíthető az, hogy a mögöttes terület vizei nem mindenütt a terepszint felett egyforma magasságban és módon érkeznek a recipiensliez. Valószínűleg a rétegződés hullámai és finomságai szerinl, vannak a parton olyan szakaszok, amelyek szárazak, vannak olyanok, ahol a víz, már kis visszaduzzasztás után is, valahol kiutat tud találni és vannak olyanok is, ahol a visszaduzzasztás igen nagymértékű lehet. Nyilvánvaló, hogy a törmeléklejtő átázása is ezeken a helyeken következliej be és valószínű, hogy itt lesznek a legnagyobb suvadások is. Ha tehát ezeket a helyekel, részben a felszín formái alapján, részben pedig fúrásokkal körülhatároljuk, akkor már nem szükséges a szivárgótárót az egész parton végig megépíteni, mert ugyanezt a víztelenítő hatást elérhetjük egy olyan szivárgóval, vagy szivárgótáróval is. amelyet csak a szükséges helyeken, de egészen a szálbanálló part alá vezetve, a partra merőlegesen építünk meg. Természetesen ez a víztelenítő rendszer is csak az árvízszintek felett alkalmazható. így Ihalása sem jelent többet — különösen a törmeléklejtő szempontjából — mint bármilyen más szivárgórftidszeré, de meg van az az előnye, hógv csak ott kell megépíteni, ahol arra szükség van és így a víztelenítést hosszú partszakaszokon is. viszonylag kisebb költséggel és rugalmasabban lehet megoldani. Minden víztelenítéshez hozzátartozik még természetesen a törmeléklejtő felszínének a vízrendezése is, mert a felszíni vizek elvezetése nélkül a lejtő átázását megszüntetni semmiféle szivárgórendszerrel nem lehetséges. Többször leszögeztük már azt. hogy azokon a helyeken, ahol az árvízszint magasan van. víztelenítéssel, tehát a belső erők megváltoztatásával. a törmeléklejtő állékonyságát megnyugtató módon biztosítani nem lehet. Nézzük meg tehát milyen biztosítást érhetünk el a külső erők viszonyának, a törmeléklejtő súlyviszonyainak a megváltoztatásával? Mint láttuk, a törmeléklejtőre két külső erő hat. A lejtő lábának a súlya, mint ellensúly, a lejtő felső szakaszának a súlya pedig, mint terhelősúly. Az állékonyság biztosítását tehát mind